Megjelent a német versenyhatóság Booking.com döntésének teljes szövege

A német versenyhatóság, a Bundeskartellamt közzétette a Booking.com és társaival kapcsolatos döntésének teljes nyilvános szövegét. Néhány érdekesség az ügyből:

  • A döntés az árparitási szerződéses rendelkezéseket vizsgálta.
  • A hatóság felidézte, hogy már 2013-ban a HRS vonatkozásban elmarasztalta az ún. tág árparitásos klauzulák alkalmazását és azt a döntését düsseldorfi bíróság helybenhagyta.
  • A Booking.com 2015. júliusában állt át az ún. szűk árparitásos rendelkezésekre.
  • Az ügyben érintett piac az ún. hotel portál piac, azaz a szállásközvetítő oldalak piaca, amelyek a keresés, összehasonlítás és foglalás jellegzetességeit viselik. Nem tartoznak az érintett piacba a specializált oldalak, a szálláshelyek oldalai, mivel nem tudják ugyanezen szolgáltatásokat együttesen nyújtani.
  • A fenti érintett piacon az árparitási klauzulák érzékelhető versenykorlátozással bírnak mind a portálok közötti versenyre, mind pedig a szálláshelyek között.
  • Az árparitási klauzulák ugyanis korlátozzák a szálláshelyeket, hogy az egyes portálok között árdifferenciálást hajtsanak végre a gyakorlatban. A szálláshely csak akkor csökkentheti a szálláshely árait a saját oldalán, ha a Booking.com oldalán is megteszi ugyanezt. A rendszer lényegében sem a Booking.com-ot, sem a versenytársait nem készteti arra, hogy csökkentsék a jutalékukat vagy más kedvezőbb feltételeket ajánljanak és így versenyezzenek.
  • A versenykorlátozásokat tovább erősítik a legjobb ár garanciák a fogyasztók felé, valamint a kontingensek (minimum rendelkezésre bocsátott szobák száma).
  • A szűkített árparitási klauzulák piaclezáró hatásokkal is rendelkeznek, amelyek a potenciális versenyt korlátozzák.
  • A szűkített árparitási klauzulák a szálláshelyek közötti versenyt is korlátozzák, nevezetesen a szálláshelyek közötti árversenyt.
  • A Booking.com által alkalmazott versenykorlátozásokat csak erősítik az Expedia által alkalmazott hasonló szerződéses feltételek.
  • A Booking.com nem tudott semmilyen érdemi bizonyítékot szolgáltatni a jótékony hatásokra, hogy egyedileg mentesülhessen, így nem jár a hatékonyságjavulással.
  • Különösen arra sem tudott semmilyen érdemi bizonyítékot szolgáltatni a Booking.com, hogy a valóságban realitása lenne a potyautas jelenségnek.
  • Azt sem tudta bizonyítani a Booking.com, hogy a fogyasztók számára hatékonyságjavulással járna a rendszer, valamint a nélkülözhetetlenséget sem tudta alátámasztani.
  • Külön kiemelte a versenyhatóság, hogy a Booking.com rendszere méltánytalan hátrányt jelent a tőle függő kis és közepes szálláshelyeknek.

A teljes döntés itt olvasható.

Hamarosan további versenyjogi részletekkel szolgálunk.