Tóth Tihamér: A COVID sem ment fel az alapos indokolás kötelezettsége alól

A Törvényszék, elégtelen indokolásra hivatkozva, a KLM és a TAP esetében is hatályon kívül helyezett állami támogatást jóváhagyó határozatot. A Ryanair több esetben is hiába kifogásolta a bíróság előtt, hogy a Bizottság túl könnyedén hagyja jóvá a pandémia, pontosabban az annak hatásait mérsékelni kívánó állami intézkedések okozta forgalomkiesés miatti tagállami kompenzációkat.

Az ilyen jellegű, megmentési, jó esetben szerkezetátalakítási támogatásokat általában nagyon szigorú feltételek mellett lehet csak nyújtani. Ezeken a soft law szabályokon lazított a Bizottság a COVID-19 vírusjárványhoz kapcsolódó, átmenetinek szánt közleményével. E lehetőséggel élve, számos tagállam nyújtott jelentős összegű támogatást a területükön domináló, jellemzően nemzeti légitársaságnak.

A KLM ügyben a Törvényszék azt kifogásolta elsősorban, hogy a határozatban a Bizottság nem vizsgálta meg a támogatás túlcsurduló hatásait, mivel a KLM az Air France/KLM csoport tagjának minősül.

A döntésnek a joggyakorlat kapcsán fontos üzenetértéke van, egyben jelzi azt is, hogy az állami támogatás ügyekben a bíróság, még ilyen politikailag kényes ügyekben is kész a szembe menni a Bizottság álláspontjával. A verseny torzulását viszont nem hozza helyre a döntés, mert nem kerül sor a jelen állás szerint jogellenes támogatás (KLM 3,4 esetében, a TAP esetében 1,2 milliárd euró) szokásos visszafizettetésére. Az ügyekben ugyanis – hacsak a Bizottság nem fellebbez – új bizottsági döntések fognak születni, s ezek kimenetelétől tette a Törvényszék függővé a visszafizettetést.

  • Home
  • Blog
  • Blog - hu
  • Tóth Tihamér: A COVID sem ment fel az alapos indokolás kötelezettsége alól