Skip to main content

Pünkösty András: Tovább élesedik a versenyjogi fellépés a technológiai óriásokkal szemben

Van olyan álláspont, miszerint a versenyjogi szakma számára a 2010-es évek egyfajta tanulóévek voltak az online piacok működését illetően. A technológiai fejlődés, a digitalizáció számos szegmensben modellváltást idézett elő, amelyeket a technológiai vállalkozások rendkívül hatékonyan használtak ki. A jogérvényesítés és szabályozás nem tudott lépést tartani a rendkívüli piaci koncentráció kialakulásával. Alapvető kérdések merültek fel, mivel sok esetben a kárelméletek csupán holisztikus megközelítésben voltak megállapíthatók, így esetenként olyan versenyjogi fogalmakon túli szempontok integrálására is szükség volt, mint a személy döntési autonómiája, vagy privát szférájának védelme. Mi a versenypolitika végső célja? A szakma így jobbára csak követte, sőt egyes összefonódások engedélyezésével szinte asszisztált ahhoz, hogy a digitalizáció következtében fokozatosan átalakultak bizonyos gazdasági és társadalmi tereink, amelyhez kapcsolódó ökoszisztémát a technológiai óriások kontrollálják. Sokak számára a demokratikus nyilvánosság kereteinek gyökeres átalakulása teszi leginkább érzékelhetővé a folyamatot. Napjainkban – a felpörgetett versenyfelügyeleti eljárások mellett – jogalkotási reform is zajlik az Atlanti-óceán mindkét partján. Jelen blogbejegyzésben csokorba szedjük a legújabb fejleményeket.

A kérdés csupán annyi, hogy elvesztegettük-e az évtizedet, vagy megtanultuk a leckét? 

Bővebben a bejegyzés eredeti helyén: Tovább élesedik a versenyjogi fellépés a technológiai óriásokkal szemben - Ludovika.hu


© Summit. All rights reserved.
Powered by YOOtheme.