Szilágyi Pál

szilagyi pal_2011S

Dr. Szilágyi Pál (Versenyjogi Kutatóközpont igazgatója) 2004-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán végzett, majd ezt követően azonnal beiratkozott a kar doktori iskolájába, ahol doktori fokozatát később szerezte. 2004 óta fokozatosan kapcsolódott be az oktatásba, jelenleg a kar adjunktusa. 2010 óta a PPKE Bölcsészettudományi Karán is oktat. Oktatási tevékenysége a versenyjog mellett az európai jogra is kiterjed. A graduális jogi tanulmányait követően számos nyári egyetemen vett részt, majd elvégezte a University of Cambridge posztgraduális képzését, a King’s College London versenyjogi képzését, majd pedig az utóbbi egyetemen LLM fokozatot szerzett. Számos hazai és külföldi mű szerzője.

Cikk folytatása

Tóth Tihamér

tothtihamer copyDr. Tóth Tihamér (a Versenyjogi Kutatóközpont Tudományos Tanácsának elnöke) docensként a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen versenyjogot, fogyasztóvédelmet, közigazgatási szankciók jogát oktat nappalis és szakjogász képzésben részt vevő hallgatókat. PhD fokozatát 2001-ben szerezte meg a Szegedi Tudományegyetemen. Elnöke a Versenyjogi Kutatóközpont Tudományos Tanácsának, tagja a Nemzetközi Versenyjogi Szövetség Tudományos Bizottságának. Főszerkesztője a Támogatásokat Vizsgáló Iroda és a PPKE JÁK közös kiadásában megjelenő Állami Támogatások Jogának, szerkesztőbizottsági tagja a GVH Versenytükör című szaklapjának. 

Cikk folytatása

Fejes Gábor

fejes gaborDr. Fejes Gábor (a Versenyjogi Kutatóközpont Tudományos Tanácsának tagja) az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (JD) és a Leuven-i Katolikus Egyetemen (Belgium) (LLM) végezte tanulmányait. 1998 és 2007 között a Freshfields Bruckhaus Deringer nemzetközi ügyvédi iroda munkatársa Budapesten és Brüsszelben. 2007-től cégtárs az Oppenheim Ügyvédi Irodában, a Versenyjogi Csoport vezetője. Óraadó az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Számos cikke jelent meg a magyar és a közösségi versenyjog, a szerződési jog, a védjegyjog és a választottbíráskodás joga területén. Hazai és külföldi konferenciákon rendszeresen tart előadásokat.

Cikk folytatása

Gombos Katalin

gombos katalin_2011SDr. Gombos Katalin (a PPKE JÁK Versenyjogi Kutatóközpont Tudományos Tanácsának tagja). A szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett „summa cum laude” minősítésű diplomát és „kiváló” (5,00) minősítésű Európa-jogi szakjogász diplomát. A Szegedi Ítélőtábla polgári-gazdasági ügyszakos bírája, európai jogi szaktanácsadó bíró. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett „summa cum laude” minősítésű doktori (PhD) bizonyítványt. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszékén egyetemi docens, főtárgyként Európa-jogot és fakultatív kollégiumként európai versenyjogot oktat.

Cikk folytatása

Vörös Imre

voros imre2011SDr. Vörös Imre (a Tudományos Tanács tagja) 1968-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi végzett, majd ezt követően külkereskedelmi vállalatnál jogi előadóként, 1969-től 1990-ig pedig a MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében kutatóként dolgozott. 1979-ben a versenyjog témaköréből szerzett a "tudományok kandidátusa" (PhD), 1989-ben pedig a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga (nemzetközi kooperációs szerződések) témakörében a "Magyar Tudományos Akadémia doktora" fokozatot.

Cikk folytatása

Balogh Virág

Balogh Virág 2004-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Karrierjét a GAzdasági Versenyhivatal Fogyasztóvédelmi Irodáján kezdte, ahol négy éven keresztül jogászként dolgozott, ez idő alatt részt vett a 2005/29/EK irányelv magyar átültetésének előkészítésében. 2008-ban a Federal Trade Commission-nél töltött három hónapot elemzőként. Ezután a GVH Fogyasztóvédelmi Irodáját vezette - ezen idő alatt részt vett a GVH fogyasztóvédelmi politikájának meghatározásában, a GVH által indított ügyek menedzselésében. A GVH után a CLV Partners Ügyvédi Iroda verseny- és fogyasztóvédelmi csoportját vezette, majd 2013-tól a Magyar REklámszövetség főtitkáraként dolgozik. Rendszeres résztvevője magyar és külföldi konferenciáknak, számos fogyasztóvédelmi- és reklámjogi tárgyú mű szerzője. 

Bassola Bálint

Dr. Bassola Bálint, LL.M. (a Versenyjogi Kutatóközpont tagja). Bassola Bálint a Kővári Tercsák Salans Ügyvédi Iroda versenyjogra szakosodott ügyvédje. 2004-2010 között a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálója. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán Budapesten, az Université Robert Schuman-on Strasbourgban (2002-2003) és az Universität Regensburg-on (2001-2002) végezte, LL.M. fokozatát a bruges-i College of Europe-ban (2003-2004) szerezte. Egyetemi tanulmányai alatt kétszer részesült Köztársasági Ösztöndíjban. Az elmúlt években számos versenyjogi témájú szakcikket írt, valamint rendszeres szerzője az International Bar Association Antitrust Newsletter-ének, ezenkívül gyakori előadó bilaterális kereskedelmi kamarák szakmai rendezvényein. Jogi tanácsadást magyarul, angolul, franciául és németül végez.

Cseres Katalin

cseres katalin_2011Cseres Katalin (a Versenyjogi Kutatóközpont tagja) az Amszterdami Egyetem Európa Jogi Tanszékének docense, továbbá az Amszterdami Jogi és Közgazdasági Központ (ACLE) és az Európai Jog és Kormányzat Amszterdami Központjának, (ACELG)  kutatója.

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg cum laude minősítésű diplomáját 1999-ben. Az Utrechti Egyetemen szerezte meg a doktori fokozatot 2004-ben. Ph.D. értekezését „Versenyjog és fogyasztóvédelem” témában írta, mely 2005-ben publikálásra került a Kluwer International által.

Főbb érdeklődési köreibe tartozik a versenyjog és a gazdasági szabályozás, a fogyasztóvédelem, az összehasonlító jogtudomány és a gazdasági és intézményi közgazdaságtan. Kutatásában vizsgálja a fogyasztók szerepét a gazdasági szabályozásban, és elemzi az átfedéseket a fogyasztóvédelem, a magánjog, a versenyjog és az ágazati szabályozás közt. Kutatása során a végrehajtásra és a gazdasági szabályozás tágabb intézményi kereteire koncentrál. Ezen témákat az európa jog és a nemzeti jog dinamikus rendszerén belül szemléli, különös figyelmet fordítva a jogi és a intézményi fejlődésekre a közép-és a kelet-európai országokban.

Dömötörfy Borbála

Dr. Dömötörfy Borbála Tünde 2011-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, majd ezt követően azonnal a Kar Doktori Iskolájában folytatta tanulmányait. Doktori tanulmányai kezdete óta egyre tevékenyebben részt vesz a Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék, valamint a Versenyjogi Kutatóközpont munkájában, melynek 2011. óta tagja. Borbála már graduális tanulmányai alatt aktívan részt vett  a Tanszék és a Kutatóközpont munkájában, demonstrátorként, valamint az Ifjú Kutatók Program keretében.

Cikk folytatása

Nagy Csongor István

Nagy Csongor István jogi diplomáját az ELTE Jogi Karán szerezte, ahol ezt követően sikeresen védte meg PhD-dolgozatát. A Közép-európai Egyetemen (CEU) szerzett mester- (LL.M.), majd S.J.D. (amerikai jogi doktori) fokozatot. 2004-ben elvégezte a World Law Institute és a CEU „Course on World Law”, 2005-ben a CEU „Advanced European Union Legal Practice” képzését. Hosszabb ideig tanulmányokat és kutatásokat folytatott Rotterdamban, Heidelbergben, New Yorkban, Hágában, Münchenben (két alkalommal), Hamburgban, Edinburgh-ban és Londonban. A Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense, oktat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (egyetemi docensként), a Bibó István Szakkollégium műhelyvezető tanára, a Versenyjogi Kutatóközpont külső kutatója.

Cikk folytatása

Rippel-Szabó Péter

rippel szabo_peter_2012Dr. Rippel-Szabó Péter (a Versenyjogi Kutatóközpont tagja) a Karl-Marx Universität (Trier) jogi karán folytatott résztanulmányok (2006-2007) után a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte summa cum laude jogi oklevelét (2008). Ezt követően DAAD ösztöndíjjal a Friedrich-Alexander-Universität (Erlangen-Nürnberg) sportjogi irányultságú programján – Prof. Dr. Klaus Vieweg tanszékén tudományos munkatársként közreműködve – szerzett Magister LL.M. fokozatot (2009).

Cikk folytatása

Turi Anna

turi anna foto 150Dr. Turi Anna a (Schönherr) Hetényi Ügyvédi Iroda versenyjogra szakosodott ügyvédje. Jogi diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (2005) szerezte, majd az Universität Regensburg Jogi Karán szerzett LL.M. fokozatot (2005-6), valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen versenyjogi szakjogász szakképzettséget. 2006-7-ben az Európai Bizottságnál dolgozott 5 hónapig, 2007 óta a (Schönherr) Hetényi Ügyvédi iroda ügyvédjelöltje, majd 2009 óta ügyvédje. Különböző iparágakban nyújtott és nyújt (verseny)jogi tanácsot, úgymint a papír és csomagolóipar, IT/kommunikációs technológia, élelmiszer és más kiskereskedelmi láncok, biztosítás, autóipar, műanyagipar, turizmus, stb.

Számos versenyjogi cikk szerzője, és rendszeresen publikál külföldi folyóiratokban, valamint versenyjogi tárgyú előadásokat tart.

Facebook MySpace Twitter Digg Delicious Google Bookmarks Linkedin RSS Feed