MUNKAVÁLLALÓ VAGY VÁLLALKOZÓ?

Az EuB FNV Kunsten ügyben hozott 2014. december 4-i ítélete a versenytilalom tárgyi és személyi hatályáról

A hágai fellebbviteli bíróság előzetes döntéshozatali kérelme annak értelmezésére irányult, hogy helyes-e a holland versenyhatóság véleménye, mely szerint a szolgáltatást nyújtó önálló vállalkozók minimális díjazására vonatkozó kollektív szerződés a holland kartelltilalom tárgyi hatálya alá tartozik. Az olvasónak feltűnhet, hogy az eredetileg az uniós jog értelmezését szolgáló előzetes döntési kérdésben a holland bíróság ténylegesen a holland versenyjogi szabályozás értelmezését kérte a luxembourgi bírói fórumtól. Az eredileg Dzodzi-elvként [C-297/88. és C-197/89. sz. egyesített ügyek] kialakult és a magyar Allianz-ítéletben [C-32/11] a közelmúltban megismételt, tehát ma már állandóvá vált esetjogi értelmezés szerint az uniós bíróságnak hatáskörében áll ilyen tárgyú kérdések megválaszolása is, amennyiben az uniós jogot (jelen esetben a 101. cikket) a nemzeti jog alkalmazandóvá teszi. A Bíróság egyértelmű európai uniós érdekként igazolja saját kiterjesztő jogértelmezését, amellyel biztosítható a jog egységes értelmezése. Az FNV Kunsten- ítélet rövid indokolása szerint a holland jog átveszi az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének lényegi tartalmát, a holland jogalkotó akarata pedig kifejezetten a nemzeti versenyjog uniós versenyjoggal való harmonizálására irányult. A decentralizált rendszerben alkalmazott uniós versenyjog értelmezése mellett az EuB egyre több ügyben közvetetten a harmonizált tagállami versenyjog tartalmát is meghatározza ítéletein keresztül.

Hatáskörének megállapítása után a Bíróság a következő tényállást rögzítette.

A holland versenytörvény- a kollektív szerződéseket szabályozó törvény rendelkezéseire utalva- a kartelltilalom alóli speciális kivételként rögzíti azokat a kollektív szerződéseket, amelyeket a munkavállalók munkáltatói szövetséggel kötnek és elsősorban vagy kizárólag a munkaszerződések keretében betartandó munkafeltételeket szabályozó munkafeltételeket szabályozzák. A tagállami jog szerint a szolgáltatásnyújtási szerződések is kollektív szerződések tárgyát képezhetik, ezekre- mutatis mutandis- ugyanazokat a rendelkezéseket kell alkalmazni. Az FNV Kunsten a zeneművészek holland szövetsége, amely kollektív szerződést kötött a holland zenekarok kisegítő zenészeit segítő alapítványok szövetségével. A szerződés az önálló kisegítő zenészek minimális díjazásának megállapítására irányult, arra, hogy az önálló kisegítő zenészeknek legalább a munkavállaló kisegítő zenészekre megállapított próba-és koncertdíj 16%-kal emelt összegét kell fizetni.

A holland versenyhatóságnak az EuB esetjogára visszautaló véleménye szerint sem az EU versenyjog, sem a holland versenyjog hatálya alól nem kerül ki a megállapodás, mivel azt önálló vállalkozók szövetsége kötötte munkavállalói szakszervezettel, így az szakmaközi megállapodásnak minősül.

A hágai fellebbviteli bíróság előzetes döntési kérelme szerint az önálló kisegítő zenészek vállalkozást vezetnek, mivel bevételeik azon megbízásoktól függnek, amelyeket a kisegítő zenészek piacán önállóan meg tudnak szerezni, mivel versenyben állnak más kisegítő zenészekkel és mivel hangszerekbe való beruházásokat valósítanak meg. Láthatjuk, hogy a referenciát kérő bíróság szinte saját maga megválaszolta feltett kérdéseit.

Az EuB az Albany- ítéletben [C-67/96] fektette le a kartelltilalom tárgyi hatálya alóli kivételt, amelynek teljesüléséhez két feltételt szabott. Először is a kollektív szerződésnek munkavállalókat és munkáltatókat képviselő szervezetek között kell létrejönni kollektív tárgyalások eredményeként. Másodszor a kollektív szerződésnek közvetlenül hozzá kell járulnia a munkavállalók foglalkoztatási és munkafeltételeinek javításához.

Az ilyen kollektív megállapodásokra azért nem alkalmazható a kartelltilalmi szabály, mert az Unió szociálpolitikája támogatja a szociális párbeszédet és természetesen az ennek során létrejövő megállapodásokat is. Az EUMSZ szociálpolitikai rendelkezései azonban csak a munkavállalók és a munkaadók közötti kollektív párbeszédet szorgalmazzák, az önálló vállalkozók szervezeteinek kollektív tárgyalásait már nem.

Az elsődleges kérdés az, hogy az önálló kisegítő zenészek munkavállalók-e vagy vállalkozások? A munkavállalói minőség meghatározására a munkavállalók szabad áramlásának jogán belül az az uniós definíció született, hogy más javára és más irányítása alatt díjazás ellenében szolgáltatást nyújtanak. A meghatározás tehát egységes uniós jogi alapokon nyugszik és nem nemzeti jogi kategóriákon. A munkavállalót a vállalkozótól elhatároló legfontosabb ismérv az önállóság, illetve annak hiánya. Az uniós értelemben vett munkavállaló a munkáltatója irányítása alatt dolgozik, különösen a munkavégzés helyének, idejének és tartalmának meghatározását illetően és nem osztozik a munkáltatója kereskedelmi kockázataiban. Az EuB korábbi Allonby-ítélete szerint [C-256/01] a vállalkozó önállósága megbízójától lehet látszólagos is, ekkor munkavállalóvá minősül át az adott személy. Az EuB a nemzeti bíróságra bízta annak eldöntését, hogy az önálló kisegítő zenészek nem állnak-e alá-, fölérendeltségi viszonyban az érintett zenekarral és nagyobb függetlenséget, rugalmasságot élveznek-e mint az ugyanazon tevékenységet végző munkavállalók a rájuk bízott feladatok ellátása, vagyis a próbákon és a hangversenyeken való részvétel idejének, helyének és módjának meghatározását illetően.

Nils Wahl főtanácsnok is részletesen foglalkozik indítványában azzal a problémával, hogy egyes önálló vállalkozók hasonló helyzetben lehetnek a munkavállalókkal. Ő arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kisegítő zenészek nem látszólagos, hanem tényleges önálló vállalkozók. A holland kormány álláspontja szerint a kollektív rendelkezés nem terjed ki a kényszervállalkozókra, azokra az esetekre, amikor a munkáltatóra nézve kedvezőtlennek ítélet jogszabály miatt formailag vállalkozói státuszban lévő munkavállalókat alkalmaznak bizonyos munka elvégzésére. A Főtanácsnok végkövetkeztetése szerint az alapügyben lévő vállalkozókra nem alkalmazható az Albany-kivétel, mivel a munkavállaló fogalmának túlzott kiterjesztése bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot hozna a munkaügyi kapcsolatokban, amelyben kimondottan szükséges a stabilitás, az egyértelműség és az átláthatóság.

Az Albany teszt második eleme szerint a kollektív szerződésbe foglalt minimális díjazásnak közvetlenül hozzá kell járulnia a kisegítő zenészek foglalkoztatási-és munkafeltételeinek javításához. A minimális díjazás ugyanis azt biztosítja, hogy az önálló vállalkozó zenészek is a munkavállalók nyugdíj-hozzájárulásának megfelelő nyugdíjbiztosításban részesülhessenek. A Főtanácsnok hosszasan fejtegeti, hogy a kollektív megállapodás valódi célja a szociális dömping megakadályozása. Az FNV Kunstennek az eljárás során kifejtett álláspontja szerint a kollektív szerződéssel kivédhető, hogy a munkáltatók a valószínűleg kevesebb költséggel járó önálló vállalkozókat alkalmazzák munkavállalók helyett. A nyugdíj-hozzájárulás összegével növelt minimális díjazással így a munkáltatókat teszik érdekeltté a munkavállalók foglalkoztatására. A Főtanácsnok a korábbi Bizottság kontra Belgium [C-577/10] és Laval [C-341/05] ítéletekre utal vissza, amelyekben az EuB már elfogadta, hogy a szociális dömping megakadályozása olyan cél, amely közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősül és alkalmas az alapszabadságok korlátozásának igazolására.

A Bíróság a Főtanácsnokkal egyetértve rögzítette, hogy a jövőbeni nyugellátások biztosításának célja és a szociális dömping kivédése közvetlenül hozzájárul a kisegítő zenészek foglalkoztatási-és munkakörülményeinek javításához.

Összegezve tehát, az EuB láthatóan nyitva hagyta a nemzeti bíróság számára azt a lehetőséget, hogy az önálló vállalkozókat látszólagos vállalkozói köntösbe öltöztetett munkavállalóknak tekintse, akiknek kollektív szerződéseire az európai és a holland versenyjogi szabályok nem alkalmazhatók. A versenyjog tárgyi hatályának meghatározása az ítélet eredményeképpen még inkább bizonytalanabbá vált. Amellett, hogy a munkavállalói-vállalkozói distinkció uniós jogi fogalmakon alapuló elhatárolás, mégiscsak érezhetjük azt, hogy jogalkalmazói szinten nem egyszerű a megbízó-vállalkozó, munkavállaló-munkáltató kapcsolatban rejlő önállóság, valamint alá-és fölérendeltségi viszony problémamentes elhatárolása.

Rólunk / About Us

Források / Resources

  • Publikációk / Publications
  • Blog

Hírlevél / newsletter


© 2019 Versenyjogi Kutatóközpont / PPKE All Rights Reserved