HADÜZENET A „MORE ECONOMIC APPROACH”-NAK: WILS KONTRA MAINSTREAM VERSENYPOLITIKA

Az utóbbi évtizedben Európa-szerte egyeduralomra tört az a versenyelméleti nézet, hogy a jó versenypolitika fő, ha nem egyedüli célja a fogyasztói (esetleg a társadalmi) jólét növelése. Ehhez társult továbbá az a vélekedés, hogy erőfölény gyanús cégeknél - közgazdasági szóhasználattal - nagyobb társadalmi veszteséggel jár a ’type 1 error’, azaz a túlzott jogérvényesítés, mint a versenyjog ’alul-alkalmazása’. A piaci öngyógyító erők ugyanis működésbe lépnek, az önkényeskedő nagy cég előbb-utóbb pórul jár. A túlzott állami szigor viszont helyrehozhatatlanul visszaveti a fejlesztéseket, a visszaélés határán mozgó hatékonyságjavító megoldásokat. Az európai versenypolitikában a kilencvenes évek végétől (vertikális csoportmentesség reformja) érhető tetten a „more economic approach”-ként ellenállhatatlan karriert befutó nézet, amely igaz némileg legyengítve, a 2009-ben publikált erőfölényes prioritás iránymutatásként került világosan megfogalmazásra a Bizottság által.

A kérdés objektív megítélését nehezíti, mint arra Wils is rámutat, hogy az amerikai post-Chicago iskola meggyőző intellektusú tanítása erőteljesen összefonódott a nagy piaci erejű vállalatok érdekével. Talán a pénzügyi és gazdasági válságnak is köszönhetően az utóbbi években erőre kaptak azok a nézetek is, amelyek megkérdőjelezik a jólét és hatékonyság orientált versenypolitika egyeduralmát.

Wouter Wils, aki az elmúlt években egyetemi oktató minőségében számos tanulmánnyal gazdagította az uniós eljárási jog, szankcióelmélet irodalmát, ezúttal a Törvényszék most ősszel az Intel ügyben született ítélete apropóján üzen hadat a mainstream versenypolitikai nézeteknek. Ami annyiban mindenképpen pikáns, hogy ő maga is bizottsági tisztviselő, igaz különleges pozíciója megengedi a Verseny Főigazgatóságtól való távolságtartást.

A World Competition 2014. decemberi számában megjelenő tanulmányában igyekszik alátámasztani, hogy a sokak által „formalizáltnak”, ódivatúnak gondolt EU Bírósági esetjog ugyanúgy „közgazdaságias” megfontolásokon alapul, mint a jólétközpontú versenypolitika. Az Uniós alapító szerződések célrendszerében pedig – szerinte egyedüliként – a szabadságpárti és piacralépést elősegítő versenypolitika illik, nem pedig a hatékonyság orientált jóléti megközelítés.

A tanulmány keményen fogalmaz a brüsszeli érdekkörök kapcsán, amikor ütközteti a nagy multicégeknek tanácsot adó ügyvédek és közgazdászok valóban a jólét orientált megközelítésben érdekeltek, mivel az ehhez szükséges bizonyítási módszer számos (matematikus és statisztikai erősségekkel is rendelkező) közgazdásznak ad megélhetési lehetőséget. A közérdeket viszont a „régimódi”, formalista, adott esetben szigorú (és szintén közgazdasági megfontolásokra támaszkodó) uniós bírósági esetjog szolgálja.

A tanulmány számomra szimpatikus egyik üzenete, azon túl, hogy a közgazdasági gondolkodást semmibe vevő jogászok könnyen a társadalom ellenségeivé válhatnak, hogy rámutat arra, hogy nem feltétlen a (rövid távú) árcsökkentéssel járó versenypolitika az egyedül üdvöztő. Az emberek legalább annyira értékelik a választékot, a választás szabadságát. A piacok nyitottsága (az Intel ügyhöz kapcsolódóan, az erőfölényes vállalat hűségkedvezményeinek főszabályként való tiltása) ugyanígy fontos a vállalkozások szemszögéből nézve is: a piacon az erőfölényes cég mellett egy hozzá képest kevésbé hatékony szereplőnek is fontos küldetése lehet.

S amit a szerző ugyan nem ír le, de az írásából kisejlő freiburgi iskola képviselői a német nácizmus tapasztalatai alapján nagyon fontosnak tartottak: a nagyhatalmú cégeket, akármilyen hatékonyak legyen is, már csak azért is szigorú versenypolitikai kontroll alatt kell tartani, mert a piacok monopolizálódása óhatatlanul megfertőzi a politikát is.

Bárhogy is vélekedik az olvasó Wouter Wils nézeteiről, egy biztos: veszélyes abban a hitben élni, hogy az éppen a többség, vagy a pozícióban levők és hangadók által követett elméleti irányvonal az egyetlen lehetséges út, illetve hogy létezik mindenkire szabott, globálisan jól működő versenypolitika. A hipotézisekre épülő elméletek csak akkor maradnak életképesek, ha azokat a valóságban kipróbálva a tapasztalatok fényében kiigazítjuk.

Rólunk / About Us

Források / Resources

  • Publikációk / Publications
  • Blog

Hírlevél / newsletter


© 2019 Versenyjogi Kutatóközpont / PPKE All Rights Reserved