A LAPKIADÓ KARTELL MARGÓJÁRA

A Gazdasági Versenyhivatal 2014. október 20-ai döntésében megállapította, hogy a magyarországi lapkiadók a 2000 és 2010 közötti időszakban[1] kartelleztek azáltal, hogy a regionális (megyei) nyomtatott sajtó piacát felosztották egymás között. A GVH döntése szerint a lapkiadók megállapodtak, hogy egymás területén nem támasztanak versenyt ezen időszakban. A kartellben négy vállalat (Axel Springer, Pannon Lapok, Lapcom és Inform Média) érintett, és a megálapodás a pest megyei és a fővárosi regionális lapok kivételével az összes megyei napilapot magában foglalta. A legkisebb egyéni bírság 313 milló, míg a legnagyobb 755 millió forint.

A Versenyhivatal döntésében részletesen bemutatja a lapkiadók illetve a GVH érveit a piacfelosztás kapcsán kontra és pro, melyek közül közgazdasági értelemben az egyik legérdekesebb a döntésnek azon részei, ahol az érintettek a belépési korlátok és – közvetetten – a természetes monopólium fogalmaira hivatkoznak. A cikk szerves részét nem képezi, ezért eltekintek attól, hogy az érintett földrajzi piac meghatározásával kapcsolatban állást foglaljak, vagy a felek eltérő véleményeit bemutassam. Az alábbiakban feltételezem, hogy a releváns piac a megyei napilapok piaca.[2]

Az ügyben érintett lapkiadók közül többen is előadják[3], hogy a megyei napilapok piacain egy második versenytárs indítása gazdaságilag nem indokolt. Az Axel Springer szerint egy piacfelosztó megállapodásnak nincs versenyre gyakorolt hatása, mert a „piacra lépés akadályai objektíve lehetetlenné teszik egy második napilappal való piacra lépést”.[4] Az Inform Média pedig, többek között, megemlíti a nyomtatott sajtó iránti általános kereslet-csökkenést, illetve hivatkozik arra, hogy a sorozatos piacra lépési kísérletek „hosszabb távon összességükben sikertelennek bizonyultak”.[5] Ezek alapján egy második megyei napilap indításának közgazdasági megfontolások alapján nincs értelme, és a piacon nem azért van mindössze egyetlen szereplő, mert megállapodás született a lapkiadók között.[6]

A Versenyhivatal ezzel szemben amellett érvel, hogy pont ezek a múltbeli sorozatos piacra lépési kísérletek mutatják, hogy nincs eleve kudarcra ítélve egy többszereplős megyei piac, még akkor sem, ha a versenytársak később nem maradtak a piacon. Ezért a megállapodásnak igenis van piaci hatása.[7]

Az Axel Springer az egyszereplős piacot a magas belépési korlátok jelenlétével magyarázza, míg az Inform Média érvelése inkább a természetes monopólium témakörébe illeszkedik, habár nincs éles határvonal a két érvelés között. Az alábbiakban mindkét megközelítést bővebben kifejtem.

Az Olvasó egészen biztosan tisztában van vele, hogy monopolhelyzet akkor jön létre egy adott piacon, ha azon csak egy eladó vagy szolgáltató van jelen. A monopol-piacok azért veszélyesek a verseny és így a jólét szempontjából, mert a monopolista profitmaximalizáló ára a versenyzői árnál magasabb, a kereslettől és a monopol vállalat költségeitől függően akár számottevően magasabb is lehet. Monopol árak mellett a fogyasztók jóléte és a társadalmi jólét is csökken.

Bizonyos esetekben azonban a a monopol-helyzet a legjobb piaci struktúra. A szakirodalom az ilyen piaci szituációt természetes monopóliumnak nevezi. Egy adott piacra akkor jellemző a természetes monopólium léte, ha a piacot a leghatékonyabban egyetlen eladó tudja kiszolgálni. Két vagy több eladó/szolgáltató esetén a kínálat-oldali költségek növekednének az egyszereplős piaci felálláshoz képest, ami a költség-hatékonyság csökkenésével jár együtt.

Természetes monopóliumok leginkább azokon a piacokon jönnek létre, ahol a kereslet viszonylag alacsony és a kínálati oldalon a fix költségek magasak. Habár mind a kereslet csökkenése, mind a fix költségek magas aránya[8] jellemzi a nyomtatott sajtót, mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nyomtatott sajtó és azon belül a megyei napilapok piaca természetes monopólium lenne, vagy az lett volna a kartell időszakában. Ehhez részletes piacelelemzés szükséges.[9]

Fontos megemlíteni, hogy a „nem természetes” monopóliumot a természetes monopóliumtól az különbözteti meg, hogy ez előbbi esetén több vállalat is képes lenne hatékonyan ellátni a piaci keresletet. Mivel a monopólium pozitív gazdasági profitot realizál, ez más vállalatokat arra ösztönöz, hogy belépjenek a piacra, ami az árak csökkenéséhez vezet. Monopol-piacok hosszabb távon tehát csak akkor tarthatóak fenn, ha a piac megtámadhatósága korlátozott. Azaz, például, a piacra való belépési költségek túl magasak.

Többszereplős piacokkal szemben, monopóliumok esetén az árakat szabályozás nélkül nagy valószínűséggel a versenyzői ár felett határozzák meg, a monopólium ugyanis profitot maximalizál az adott keresleti viszonyok és előállítási költségek figyelembe vételével, de versenytárs hiányában (ez természetes monopóliumok esetén is fennáll).

Ha a piac nem megtámadható, azaz például a belépési korlátok magasak, a szabályozó hatóság szétválaszthatja a „nem természetes” monopóliumot, hogy több piaci szereplő legyen, vagy szabályozással csökkentheti a piacra való belépés korlátait. A természetes monopóliumok helyzetének fenntartása viszont a költségek alacsony szinten tartása miatt szükséges, de árazási döntéseiket így is szabályozni kell.

A fentiekből kitűnik, hogy a kiadók érvelése kétélű fegyver. Véleményük szerint ugyanis a piacfelosztó megállapodásoknak (ha egyáltalán voltak ilyen megállapodások) nincs piaci hatása, mert a megyei napilapok piacai egyébként is egyszereplősek. Ha ez igaz, a megyei lapkiadók erőfölényes helyzetben lehetnek, és a fentiek alapján a szabályozás szükségessége nem kizárható. A GVH ezzel szemben úgy vélte, hogy egy második lapkiadó piacra lépése igenis lehetséges (ez bizonyított a múltbeli piacra lépési kísérletek által), a megyei napilapok piacai tehát megtámadhatóak (legalábbis a feltételezett kartellezés időszakában azok voltak). Azaz, a piacfelosztó megállapodásoknak önmagukban versenykorlátozó hatása volt.

A lapkiadó kartell ügy érdekessége tehát, hogy a Versenyhivatal nem fogadta el a kiadók azon észrevételeit, amelyek a megyei napilapok piacán erőfölényes helyzet fennállására utalhatnak. A GVH a piac megtámadhatósága mellett foglalt állást, hogy a piacfelosztó megállapodásnak piactorzító hatását befolyásoló tényezőként tüntethesse fel.

 


[1]Az egyik kiadó, Pannon Lapok Társasága, esetén a 2002 és 2010 közötti időszakban.

[2] Ez a feltételezés – a belépési korlátok és az egyszereplős piac tekintetében – egybevág mind a GVH, mind a lapkiadók megközelítésével.

[3] Például: 103, 130, 134, 139. bekezdések

[4]103. bekezdés

[5]134. bekezdés

[6]134. bekezdés

[7]249. bekezdés

[8]Az első újság kinyomtatása – relatív megközelítésben – rendkívül költséges, minden további példányszám marginális költsége kevesebb, egy bizonyos példányszám fölött pedig gyakorlatilag elhanyagolható.

[9]Egy monopólium csak akkor „természetes”, ha a monopol kiadó a leghatékonyabb költségen állítja elő az újságot. Monopólium esetén a versenytársak hiányából adódó költség-hatékonytalanság azonban nem elhanyagolható kockázat.

Rólunk / About Us

Források / Resources

  • Publikációk / Publications
  • Blog

Hírlevél / newsletter


© 2019 Versenyjogi Kutatóközpont / PPKE All Rights Reserved