63RD ANTITRUST LAW SPRING MEETING, 2015. ÁPRILIS 15-17., WASHINGTON, DC

Eric H. Holder, a DoJ „igazságügyminisztere” az amerikai ügyvédi szövetség (ABA) 63. tavaszi antitröszt konferenciája alkalmából tartott beszédjében a verseny alapvető szerepét így fogalmazta meg: „Vigorous competition in all spheres is what makes this nation exceptional”. A Spring Meeting szervezésében, méreteiben is jól tükrözi a verseny és a versenyjog amerikai súlyát. A világ legnagyobb antitröszt ügyvédi seregszemléje, két-háromezren szoktak regisztrálni. EU tagállamok közül a lengyel, belga, norvég és egyesült királysági versenyhivatali vezetők vettek részt aktívan.

A panelbeszélgetések két és fél napon át, négy-öt párhuzamos szekcióban futnak. Idén kiemelt téma volt a szellemi tulajdonjog és verseny védelme Kínában, a közgazdasági elméletek szerepe a versenyjog alkalmazásában, a gyógyszerpiacokon tapasztalható versenykorlátozó visszaélések. Érdekesség, hogy a megtévesztő reklámok, tisztességtelen verseny aktuális kérdései is napirendre kerültek. Így például vita folyt arról, hogy a monopolizációra irányuló megtévesztő reklámok mikor eshetnek a Sherman Act 2. szakasza alá.

Itt került sor a nemrég kinevezett új EU versenyügyi biztos, Margrethe Vestager első amerikai fellépésére, aki minden szempontból jó benyomást tett a közönségre. Elmondta, hogy ugyan a jövőben is előfordulhatnak eltérő döntések, de alapvetően az együttműködés, a közös gondolkodás, a védendő értékek fontosságát hangsúlyozta. A konferencia záró eseményén rajta kívül az amerikai FTC és DoJ vezetői, valamint az egy éves születésnapjukat ünneplő új brit versenyhatóság elnöke ismertették prioritásaikat. Lord Currie hangsúlyozta a Competition and Markets Authority vezetőségének nemzetközi jellegét, a board tagjai az amerikai Bill Kovacic, a holland Anettje Otow és a korábbi DG Comp főnök Philip Lowe. Az FTC fennállásának 100. évfordulójáról is megemlékeztek. Edith Ramirez elnök asszony beszélt az Észak-Karolinai Fogorvosi Testületről hozott Supreme Court döntésről, amely jelentősen átalakíthatja az USA-ban a szakmák önszabályozását. Ez világossá teszi, hogy a tagállamok nem bízhatják piaci szereplők által dominált testületekre egyes szakmák szabályozásával anélkül, hogy a testület tevékenységét ne kontrollálnák érdemben.

 

MEGJELENT A VERSENYTÖRVÉNY KOMMENTÁRJA

A versenyjog az elmúlt 25 évben komplex jogterületté fejlődött Magyarországon, ami megkerülhetetlenné tette az aktuális törvényi szabályozás gyakorlati megvalósulását bemutató és elemző, átfogó kommentár megírását és kiadását. A Kommentár a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényhez című kötet bemutatójának résztvevőit dr. Darák Péter, a Kúria, és dr. Juhász Miklós, a GVH elnöke köszöntötte.

A GVH kiemelt célja, hogy elősegítse a piaci szereplők jogkövető magatartását és fejlessze versenyjogi tudatosságukat a jogszabályok megismerésének és értelmezésének megkönnyítésével is, ezért állította össze a GVH Szerkesztőbizottsága a legfrissebb kommentárt, amely 13 évvel követi elődjét. Dr. Juhász Miklós, a GVH elnöke a Kúria épületében tartott rendezvényen hangsúlyozta, „a GVH feladata a magyarországi versenykultúra és fogyasztói kultúra fejlesztésében, hogy megfogalmazza, s közzétegye a jogalkalmazási gyakorlatában kikristályosodott megállapításokat, amelyek elsősorban a piaci szereplők számára szolgálhatnak iránymutatásul a versenytörvény alkalmazásáról, elősegítve ezzel is a vállalkozások megfelelését a versenyjogi előírásoknak.”

Dr. Kalas Tibor, a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának vezetője a kötet bemutatatásakor átfogó, mély elemző munkának minősítette a kötetet, amely „túlmutat a hagyományos kommentárok jellemzőin. Az egész jogterület számára nyújt olyan részletesen kidolgozott áttekintést, mely a versenyjog alkalmazásában és megismerésében a jövőben fontos szerepet tölthet be. Nem csupán a piaci szereplők tájékozódását szolgálhatja, hanem a versenyjogot alkalmazó bíró számára is hasznos, hiszen lehetővé teszi az egyes jogintézményekhez fűződő szakmai álláspontok megismerését. A versenyjog alkalmazójának könyvespolcán e műnek elől, könnyen hozzáférhető helyen kell lennie.”

Dr. Szamosi Katalin, a Magyar Versenyjogi Egyesület tiszteletbeli elnöke a bemutatón kiemelte, hogy „a versenyjogi kommentár a gyakorló jogászok számára egy rég várt, hiánypótló mű, amely a versenyjogi szabályokat összekapcsolja más, közeli és a versenyjoghoz kapcsolódó egyéb törvények és gyakorlati kérdések elemzésével, előremutató módon összeveti a versenyjog tételes jogi normáit a más jogszabályokban található, de a versenyjogra is kiható normákkal. A kommentár akár mind a tisztességtelen verseny, akár reklámjog, vagy a fúziókontroll területén aktívan működő ügyvédek, mind a területet jobban megismerők számára nagyon hasznos.”

A hazai versenyjog e hiánypótló kötete a GVH több munkatársának és a terület 24 elismert gyakorlati szakemberének – bíráknak, ügyvédeknek – alkotó munkája eredményeként született meg, ezúttal is a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában. A könyvet nemcsak a versenyjoggal foglalkozó szakmai közönség és a jogi tanulmányokat folytató egyetemi hallgatók forgathatják haszonnal, hanem a jogkereső vállalkozások szakemberei is.

A GVH térítésmentesen juttatja el a kötet példányait a jogászképzést folytató hazai egyetemek könyvtáraiba. A könyv megvásárolható kereskedelmi forgalomban (az érintett könyvesboltok listáját a GVH honlapján fogja közzétenni).

 

Budapest, 2015. április 14.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:

dr. Basa Andrea

sajtószóvivő

cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.

tel.: (+36-1) 472-8902

mobil: +36-30 618-6618

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

http://www.gvh.hu

ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ÉS JOGOS VÁRAKOZÁSOK

AVAGY MIÉRT NINCS JOGA A KEDVEZMÉNYEZETTNEK A JOGELLENES ÁLLAMI TÁMOGATÁSHOZ?

Az Európai Unió Bírósága (továbbiakban EuB) 2015. március 19-én meghozta a Fővárosi Törvényszék által előterjesztett kérdések alapján az OTP Bank ügyében előzetes döntését.Állami támogatásnak minősül-e, és ha igen, a belső piaccal összeegyeztethető-e a rendelet keretében nyújtott és Magyarországnak a csatlakozását megelőzően vállalt állami garanciavállalás?

  1. Amennyiben a garanciavállalás a belső piaccal összeegyeztethetetlen, az uniós jog alapján hogyan orvosolható az érintetteknek okozott esetleges érdeksérelem?

Körülbelül másfél évvel a kérdések előterjesztése után az EuB egy háromfős bírói tanácsban főtanácsnoki indítvány nélkül határozott a kérdések tárgyában, ami azt mutatja, hogy az ítélet által felvetett jogi kérdések megválaszolása nem okozott különösebb nehézséget a Bíróságnak.

A kérdések megszövegezését illetően célszerűbb lett volna, ha a Fővárosi Törvényszék az első kérdés második részét fel sem teszi, hiszen köztudott, hogy a 107-109. cikkek nem rendelkeznek közvetlen hatállyal, kivéve a 108. cikk harmadik bekezdés harmadik mondatát, amely az eljárási szabálysértéssel meghozott, azaz jogellenes támogatások bírósági vizsgálatát teszi lehetővé a magánszemélyek védelme érdekében.

Az Európai Bizottságnak - a Tanács rendkívüli körülmények között gyakorolható hatáskörét leszámítva – kizárólagos hatáskörében áll a támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségének megállapítása. A támogatások jogellenessége viszont azt jelenti, hogy a tagállam megsértette a bizottsági bejelentési kötelezettségét és/vagy a bejelentés felfüggesztő hatályát, amely alapján az érdemi bizottsági engedélyező határozatig a támogatási terv nem hajtható végre. Egy támogatás jogellenességéről tehát csakis úgy dönthetünk, ha a 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatás körébe tartozó intézkedés bejelentés-köteles. Ebben az értelemben a Fővárosi Törvényszék által feltett első kérdés első felének van értelme, a másodiknak viszont nincs.

Bár mind a magyar kormány, mind az Európai Bizottság a kérdések elfogadhatatlansága mellett érvelt, a Bíróság a nemzeti bíróságokkal való együttműködés szellemében átfogalmazta a feltett kérdéseket és megismételte esetjogát, miszerint „a Bizottságnak a támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálatára vonatkozó hatásköre nem képezi akadályát annak, hogy valamely nemzeti bíróság a támogatás fogalmának értelmezésével kapcsolatban előzetes döntéshozatali kérelmet terjesszen elő a Bírósághoz.”[3] Ezzel az Unió eltért attól a más államokkal megkötött, korábbi csatlakozási szerződésekben szereplő szabálytól, hogy minden támogatás létező támogatás, amely a csatlakozás előtt hatályban volt. 2004-ben az egyszerre csatlakozó tagállamok nagy száma és némi bizalmatlanság is hozzájárulhatott ehhez a nézőpontváltáshoz. Ez azt eredményezi, hogy a Bizottság felléphet azokkal az állami támogatási „csontvázakkal” szemben, amelyek nem egyeztethetők össze a belső piaccal, de a csatlakozás előtti screening során nem hullottak ki a csatlakozó tíz tagállam szekrényéből. Ez a bizottsági hatáskör nem ismeretlen a hosszú távú villamos energiavásárlási szerződéseket kötött erőműveket számára[5] Egy ezzel ellentétes értelmezés a bejelentési kötelezettség hatékony érvényesülését támogatná és nem segítené elő e kötelezettség teljesítését.

Egy 1991-es ítéletben a Bíróság már kimondta, hogy az állami támogatási jog azon nemzeti intézkedésekre is hatással van, amelyekkel a jogellenes támogatást nyújtják. Bár ebben a korai ítéletében az EuB még a nemzeti jognak megfelelő érvénytelenségről beszélt, amelynek következményeit a magánjogi jogalanyok helyzetét védő nemzeti bíróságnak kell levonnia.[7] Egy gondosan eljáró gazdasági szereplőnek képesnek kell lennie, hogy megbizonyosodjon a bejelentési kötelezettség állam részéről történő teljesítéséről. Az uniós állami támogatási jog azt a furcsa helyzetet eredményezi, hogy a magánjogi jogalanyoknak még tagállami közjogi szabályokba foglalt jogellenes támogatási intézkedések esetén sem állhat fenn jogos bizalma arra vonatkozóan, hogy a támogatás, azaz a nemzeti jogszabály jogszerű.

Több internetes fórumon az EuB OTP Bank ügyében hozott ítéletét úgy értelmezték, hogy az állam megint elveszített egy pert, mert jogellenes támogatást nyújtott. Az ezen posztot olvasók számára már világos kell hogy legyen: ennek a fordítottja igaz. Felperesi minőségében a kedvezményezett nem alapíthat igényt az EU jog alapján érvénytelennek minősülő kormányrendeletre.

[1] C-672/13. sz ügy, ECLI:EU:C:2015:185

[2] Az ítélet 30. pontja.

[3] Ennek cizellált jogi megfogalmazására lásd a csatlakozási okmány IV. mellékletének 3. pontját

[4] T-80/06. Budapesti Erőmű Zrt kontra Európai Bizottság, ECLI:EU:T:2012:65

[5] Az ítélet 76. pontja

[6] C-354/90. sz., Federation Nationale du Commerce Extérieur des Produits Alimentaires and Syndicat National des Négociants et Transformateurs de Saumon v French Republic, ECLI:EU:C:1991:440, 11-12. pontok

[7] Az ítélet 77-78. pontjai. Lásd Tóth Tihamér: Az Európai Unió versenyjoga, Complex, Budapest, 2014, 673. és 664. oldalak, Várnay Ernő és Papp Mónika: Az Európai Unió joga, Complex, Budapest, 2010,1039. és 1030-1031.oldalak, Fejes Gábor: A 108. cikk, 2127, 2130-2131. oldalak IN: Osztovits András (szerk.): Az Európai Unióról és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződések kommentárja, Complex, Budapest, 2011.

 

MUNKAVÁLLALÓ VAGY VÁLLALKOZÓ?

Az EuB FNV Kunsten ügyben hozott 2014. december 4-i ítélete a versenytilalom tárgyi és személyi hatályáról

A hágai fellebbviteli bíróság előzetes döntéshozatali kérelme annak értelmezésére irányult, hogy helyes-e a holland versenyhatóság véleménye, mely szerint a szolgáltatást nyújtó önálló vállalkozók minimális díjazására vonatkozó kollektív szerződés a holland kartelltilalom tárgyi hatálya alá tartozik. Az olvasónak feltűnhet, hogy az eredetileg az uniós jog értelmezését szolgáló előzetes döntési kérdésben a holland bíróság ténylegesen a holland versenyjogi szabályozás értelmezését kérte a luxembourgi bírói fórumtól. Az eredileg Dzodzi-elvként [C-297/88. és C-197/89. sz. egyesített ügyek] kialakult és a magyar Allianz-ítéletben [C-32/11] a közelmúltban megismételt, tehát ma már állandóvá vált esetjogi értelmezés szerint az uniós bíróságnak hatáskörében áll ilyen tárgyú kérdések megválaszolása is, amennyiben az uniós jogot (jelen esetben a 101. cikket) a nemzeti jog alkalmazandóvá teszi. A Bíróság egyértelmű európai uniós érdekként igazolja saját kiterjesztő jogértelmezését, amellyel biztosítható a jog egységes értelmezése. Az FNV Kunsten- ítélet rövid indokolása szerint a holland jog átveszi az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének lényegi tartalmát, a holland jogalkotó akarata pedig kifejezetten a nemzeti versenyjog uniós versenyjoggal való harmonizálására irányult. A decentralizált rendszerben alkalmazott uniós versenyjog értelmezése mellett az EuB egyre több ügyben közvetetten a harmonizált tagállami versenyjog tartalmát is meghatározza ítéletein keresztül.

Hatáskörének megállapítása után a Bíróság a következő tényállást rögzítette.

A holland versenytörvény- a kollektív szerződéseket szabályozó törvény rendelkezéseire utalva- a kartelltilalom alóli speciális kivételként rögzíti azokat a kollektív szerződéseket, amelyeket a munkavállalók munkáltatói szövetséggel kötnek és elsősorban vagy kizárólag a munkaszerződések keretében betartandó munkafeltételeket szabályozó munkafeltételeket szabályozzák. A tagállami jog szerint a szolgáltatásnyújtási szerződések is kollektív szerződések tárgyát képezhetik, ezekre- mutatis mutandis- ugyanazokat a rendelkezéseket kell alkalmazni. Az FNV Kunsten a zeneművészek holland szövetsége, amely kollektív szerződést kötött a holland zenekarok kisegítő zenészeit segítő alapítványok szövetségével. A szerződés az önálló kisegítő zenészek minimális díjazásának megállapítására irányult, arra, hogy az önálló kisegítő zenészeknek legalább a munkavállaló kisegítő zenészekre megállapított próba-és koncertdíj 16%-kal emelt összegét kell fizetni.

A holland versenyhatóságnak az EuB esetjogára visszautaló véleménye szerint sem az EU versenyjog, sem a holland versenyjog hatálya alól nem kerül ki a megállapodás, mivel azt önálló vállalkozók szövetsége kötötte munkavállalói szakszervezettel, így az szakmaközi megállapodásnak minősül.

A hágai fellebbviteli bíróság előzetes döntési kérelme szerint az önálló kisegítő zenészek vállalkozást vezetnek, mivel bevételeik azon megbízásoktól függnek, amelyeket a kisegítő zenészek piacán önállóan meg tudnak szerezni, mivel versenyben állnak más kisegítő zenészekkel és mivel hangszerekbe való beruházásokat valósítanak meg. Láthatjuk, hogy a referenciát kérő bíróság szinte saját maga megválaszolta feltett kérdéseit.

Az EuB az Albany- ítéletben [C-67/96] fektette le a kartelltilalom tárgyi hatálya alóli kivételt, amelynek teljesüléséhez két feltételt szabott. Először is a kollektív szerződésnek munkavállalókat és munkáltatókat képviselő szervezetek között kell létrejönni kollektív tárgyalások eredményeként. Másodszor a kollektív szerződésnek közvetlenül hozzá kell járulnia a munkavállalók foglalkoztatási és munkafeltételeinek javításához.

Az ilyen kollektív megállapodásokra azért nem alkalmazható a kartelltilalmi szabály, mert az Unió szociálpolitikája támogatja a szociális párbeszédet és természetesen az ennek során létrejövő megállapodásokat is. Az EUMSZ szociálpolitikai rendelkezései azonban csak a munkavállalók és a munkaadók közötti kollektív párbeszédet szorgalmazzák, az önálló vállalkozók szervezeteinek kollektív tárgyalásait már nem.

Az elsődleges kérdés az, hogy az önálló kisegítő zenészek munkavállalók-e vagy vállalkozások? A munkavállalói minőség meghatározására a munkavállalók szabad áramlásának jogán belül az az uniós definíció született, hogy más javára és más irányítása alatt díjazás ellenében szolgáltatást nyújtanak. A meghatározás tehát egységes uniós jogi alapokon nyugszik és nem nemzeti jogi kategóriákon. A munkavállalót a vállalkozótól elhatároló legfontosabb ismérv az önállóság, illetve annak hiánya. Az uniós értelemben vett munkavállaló a munkáltatója irányítása alatt dolgozik, különösen a munkavégzés helyének, idejének és tartalmának meghatározását illetően és nem osztozik a munkáltatója kereskedelmi kockázataiban. Az EuB korábbi Allonby-ítélete szerint [C-256/01] a vállalkozó önállósága megbízójától lehet látszólagos is, ekkor munkavállalóvá minősül át az adott személy. Az EuB a nemzeti bíróságra bízta annak eldöntését, hogy az önálló kisegítő zenészek nem állnak-e alá-, fölérendeltségi viszonyban az érintett zenekarral és nagyobb függetlenséget, rugalmasságot élveznek-e mint az ugyanazon tevékenységet végző munkavállalók a rájuk bízott feladatok ellátása, vagyis a próbákon és a hangversenyeken való részvétel idejének, helyének és módjának meghatározását illetően.

Nils Wahl főtanácsnok is részletesen foglalkozik indítványában azzal a problémával, hogy egyes önálló vállalkozók hasonló helyzetben lehetnek a munkavállalókkal. Ő arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kisegítő zenészek nem látszólagos, hanem tényleges önálló vállalkozók. A holland kormány álláspontja szerint a kollektív rendelkezés nem terjed ki a kényszervállalkozókra, azokra az esetekre, amikor a munkáltatóra nézve kedvezőtlennek ítélet jogszabály miatt formailag vállalkozói státuszban lévő munkavállalókat alkalmaznak bizonyos munka elvégzésére. A Főtanácsnok végkövetkeztetése szerint az alapügyben lévő vállalkozókra nem alkalmazható az Albany-kivétel, mivel a munkavállaló fogalmának túlzott kiterjesztése bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot hozna a munkaügyi kapcsolatokban, amelyben kimondottan szükséges a stabilitás, az egyértelműség és az átláthatóság.

Az Albany teszt második eleme szerint a kollektív szerződésbe foglalt minimális díjazásnak közvetlenül hozzá kell járulnia a kisegítő zenészek foglalkoztatási-és munkafeltételeinek javításához. A minimális díjazás ugyanis azt biztosítja, hogy az önálló vállalkozó zenészek is a munkavállalók nyugdíj-hozzájárulásának megfelelő nyugdíjbiztosításban részesülhessenek. A Főtanácsnok hosszasan fejtegeti, hogy a kollektív megállapodás valódi célja a szociális dömping megakadályozása. Az FNV Kunstennek az eljárás során kifejtett álláspontja szerint a kollektív szerződéssel kivédhető, hogy a munkáltatók a valószínűleg kevesebb költséggel járó önálló vállalkozókat alkalmazzák munkavállalók helyett. A nyugdíj-hozzájárulás összegével növelt minimális díjazással így a munkáltatókat teszik érdekeltté a munkavállalók foglalkoztatására. A Főtanácsnok a korábbi Bizottság kontra Belgium [C-577/10] és Laval [C-341/05] ítéletekre utal vissza, amelyekben az EuB már elfogadta, hogy a szociális dömping megakadályozása olyan cél, amely közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősül és alkalmas az alapszabadságok korlátozásának igazolására.

A Bíróság a Főtanácsnokkal egyetértve rögzítette, hogy a jövőbeni nyugellátások biztosításának célja és a szociális dömping kivédése közvetlenül hozzájárul a kisegítő zenészek foglalkoztatási-és munkakörülményeinek javításához.

Összegezve tehát, az EuB láthatóan nyitva hagyta a nemzeti bíróság számára azt a lehetőséget, hogy az önálló vállalkozókat látszólagos vállalkozói köntösbe öltöztetett munkavállalóknak tekintse, akiknek kollektív szerződéseire az európai és a holland versenyjogi szabályok nem alkalmazhatók. A versenyjog tárgyi hatályának meghatározása az ítélet eredményeképpen még inkább bizonytalanabbá vált. Amellett, hogy a munkavállalói-vállalkozói distinkció uniós jogi fogalmakon alapuló elhatárolás, mégiscsak érezhetjük azt, hogy jogalkalmazói szinten nem egyszerű a megbízó-vállalkozó, munkavállaló-munkáltató kapcsolatban rejlő önállóság, valamint alá-és fölérendeltségi viszony problémamentes elhatárolása.

ÚJABB CSAPÁS A SZÁLLÁSKÖZVETÍTŐKRE

Elég egyértelműen versenykorlátozó hatással járnak az úgynevezett utazásközvetítők (OTA) által alkalmazott árparitásos szerződéses elvárások. Tegnapi nap a düsseldorfi bíróság helybenhagyta a német versenyhatóság ilyen gyakorlatot elmarasztaló döntését a HRS OTA vonatkozásában. Itthon ugyan zajlik az ágazati vizsgálat, de lehet célszerű lenne már versenyfelügyeleti vizsgálatot is indítani. A gyakorlat jelentősen károsítja a fogyasztói jólétet (egy-egy szállásfoglalás esetén 10-15%-kal), de emellett az innovációt alapjaiban is korlátozza a piacon, hiszen az árparitásos elvárások miatt az innovatív OTA-k piara lépése szinte lehetetlen, mivel senki nem kockáztatja, hogy a nagy közvetítők megharagudjanak a szállodájára.

Reméljük itthon tehát az ágazati vizsgálat hamarosan véget ér és a GVH a tettek mezejére lép.

 

MEGJELENT A VERSENYTÜKÖR IDEI MÁSODIK SZÁMA

Megjelent az egyik legszínvonalasabb magyar jogi folyóirat :D második száma idén. Több tagunk is jegyez tanulmányokat:

  • Bartóki-Gönczy Balázs: A Telefónica kontra Európai Unió Bizottsága ügy ismertetése - Az árprés megítélése (ár)szabályozott piacokon
  • Tóth Tihamér: Az EU Bíróság döntése a görög lignitbányászati jogokról
  • Dudra Attila–Nagy Aranka: Az Európai Bizottság hatékonyabb fúzió-ellenőrzést célzó reformjavaslata.

Elérhetők itt.

 

ALAPVETŐ JOGOK - AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG LEGÚJABB VÉLEMÉNYÉRŐL JELENT MEG KÉT RÖVID TANULMÁNY

Az Európai Bíróság decemberben alapvető jelentőségű ítéletet hozott a 2/13-as számú véleményében. Két tanulmány is megjelent mai nap a Pázmány Law Working Papers sorozatban, az egyik kifejezetten a versenyjogi gyakorlat fényében fogalmaz kritikai hangot:

LÁNCOS, P. L.: A Bíróság 2/13. számú véleménye az Unió EJEE-hez való csatlakozásáról. PLWP 2015/1.

SZILÁGYI, P.: Rövid észrevételek egy véleményhez - A Bíróság 2/13 sz. véleményéhez fűzött kritikai észrevételek. PLWP 2015/2.

KÖZÖS JOGKEZELŐK VÁLSÁGA 1.

Nemrégiben írtam egy tanulmányt a Versenytükörbe a CISAC ügy kapcsán. (Lásd előző kapcsolódó blogbejegyzést.) Egy érdekes tanulmány vizsgálja a tanulmányomban is megfogalmazottakat, miszerint a modern technológiai fejlődés részben redundánssá teszi a közös jogkezelés számos részét.

A tanulmány Coase alapján vizsgálja a kérdést: Kobayashi, Bruce H., Opening Pandora's Black Box: A Coasian 1937 View of Performance Rights Organizations in 2014 (December 8, 2014). George Mason Law & Economics Research Paper No. 14-67. Available at SSRN: http://ssrn.com/abstract=2536986

MTA TK JTI - MAGÁN ÉS ÁLLAMI TULAJDONÚ KÖZSZOLGÁLTATÁSOK SZABÁLYOZÁSI KÖRNYEZETE

 

 

VERSENYKORLÁTOZÓ GYÓGYSZERÉSZ KAMARA

Az Ordre national des pharmaciens (ONP) a francia gyógyszerészek több évtizedes múltra visszatekintő kamarája. Közérdekű feladatot ellátva feladata a szakma integritása, a magas szintű betegellátása felett őrködni, ügyelve arra, hogy a gyógyszerészek soha ne helyezzék saját anyagi érdekeiket a gyógyulást kereső páciensek érdekei elé. A Franciaországban működő 16 kamara mindegyike egyfajta köztes szintet jelent a szabad piac és az állami szabályozás között. Az ONP hatósugarába tartoznak a laboratóriumokban dolgozó egészségügyi szakemberek is. A laboratóriumok lehetnek magántulajdonban állók, vagy közkórház részét képező intézmények. A laboratóriumot klinikai biológus kell hogy vezesse.

A Bizottság még 2010. decemberben bírságolta meg a kamarát, mert az a francia piacon működő kisebb laborok védelme érdekében különböző módszerekkel akadályozta a nagyobb tőkeerejű laborok piacra lépését. A nem teljesen egyértelmű szabályozói környezetet kihasználva engedélyekhez kötötte a laborokban a tőkeemelést, illetve korlátozta az árversenyt, ezzel akadályozva egyes laborok, így például a több, elsősorban nyugat-európai tagállamban is működő LABCO térnyerését. A magántulajdonban álló laborok díjait az ONP nem engedte, hogy 10%-kal olcsóbbak legyenek az állami kórházak árainál. A verseny akadályozásának eltiltásán túl a Bizottság bíróságot is kiszabott, amire korábban viszonylag ritkán akadt példa szakmai érdekképviselet esetében. A Bizottság döntését ismertető sajtóközleménye rámutat, hogy a francia labor árak más tagállamokban szokásos két-háromszorosát is elérték.

A Törvényszék minden lényeges kérdésben egyetértett a Bizottsággal, így nem gondolta, hogy a szabályozott piacon működő, közjogi státuszú kamara vizsgált döntései közhatalom gyakorlásának minősültek volna, mivel erre vonatkozó felhatalmazással nem rendelkezett. A vállalkozások társulásaként való minősítést nem befolyásolta, hogy a kamara nem minden tagja minősült gazdasági természetű szolgáltatást nyújtó vállalkozásnak.

A bíróság ugyanakkor 250 ezer euróval csökkentette a bírságot, mert bizonyított volt egy minisztériumi körlevél létezése, amely nyomán a kamara jogszerűnek gondolhatta a laborok szerkezeti (tőkeemelés, tulajdonlás) változásait érintő korlátozó fellépését.

A LABCO még 2007-ben adta be panaszát Brüsszelben, három évig tartott a bizottsági eljárás, négy évet dolgozott a Törvényszék, s nincs kizárva, hogy fellebbezés nyomán az EU Bíróságnak is lesz dolga az üggyel.

Az eset is jól mutatja, hogy a tagállamoknak nagyon világosan kell elválasztaniuk egymástól a piaci és nem piaci tevékenységeket. Az előbbi körben mozogva nagyon korlátozottak a lehetőségek az új, akár jóval nagyobb tőkeerejű belépőkkel szembeni fellépésre. A gazdasági szereplőkhöz köthető piackorlátozó intézkedéseket az EUMSz 101. cikke tiltja meg, amennyiben az egyértelműen az államnak tudható be, akkor pedig a piaci szabadságok sérelme miatt lehet a tagállammal szemben fellépni, akinek nem lesz könnyű dolga bemutatni, hogy a piackorlátozás szükséges és arányos lépés volt a polgárok egészsége védelme érdekében. A piac és az állam közötti térben működő kamarák tevékenysége így vagy úgy, de nem kerül ki az uniós jog kontrollja alól.

KÖZÖS JOGKEZELŐK

A közelmúltban írtam a közös jogkezelők helyzetéről a Versenytükörbe. A tanulmányben kifejtettem, hogy a jelenlegi helyzethez képest számos alternatívát biztosít a szabályozás és a technikai fejlődés. A megfogalmazott alternatívák egyikét valósítja meg részben a közelgő német-angol-svéd közös jogkezelő pool. Na ugye van itt előrelépési lehetőség.

FOGYASZTÓI VISELKEDÉS

A minap voltam hallgatóimmal a Gazdasági Versenyhivatalban, ahol két kiváló előadást hallottunk a GVH fogyasztók védelme érdekében kifejtett munkájáról. Az egyik előadás elsősorban a fogyasztói magatartásokkal foglalkozott, nevezetesen, rámutatott milyen irracionálisan tudnak viselkedni a fogyasztók. Ehhez kapcsolódóan. Tudták-e, hogy a kávés csésze színe befolyásolja, hogy milyen intenzívnek érezzük a kávé ízét? (Lásd bővebben itt.)

HADÜZENET A „MORE ECONOMIC APPROACH”-NAK: WILS KONTRA MAINSTREAM VERSENYPOLITIKA

Az utóbbi évtizedben Európa-szerte egyeduralomra tört az a versenyelméleti nézet, hogy a jó versenypolitika fő, ha nem egyedüli célja a fogyasztói (esetleg a társadalmi) jólét növelése. Ehhez társult továbbá az a vélekedés, hogy erőfölény gyanús cégeknél - közgazdasági szóhasználattal - nagyobb társadalmi veszteséggel jár a ’type 1 error’, azaz a túlzott jogérvényesítés, mint a versenyjog ’alul-alkalmazása’. A piaci öngyógyító erők ugyanis működésbe lépnek, az önkényeskedő nagy cég előbb-utóbb pórul jár. A túlzott állami szigor viszont helyrehozhatatlanul visszaveti a fejlesztéseket, a visszaélés határán mozgó hatékonyságjavító megoldásokat. Az európai versenypolitikában a kilencvenes évek végétől (vertikális csoportmentesség reformja) érhető tetten a „more economic approach”-ként ellenállhatatlan karriert befutó nézet, amely igaz némileg legyengítve, a 2009-ben publikált erőfölényes prioritás iránymutatásként került világosan megfogalmazásra a Bizottság által.

A kérdés objektív megítélését nehezíti, mint arra Wils is rámutat, hogy az amerikai post-Chicago iskola meggyőző intellektusú tanítása erőteljesen összefonódott a nagy piaci erejű vállalatok érdekével. Talán a pénzügyi és gazdasági válságnak is köszönhetően az utóbbi években erőre kaptak azok a nézetek is, amelyek megkérdőjelezik a jólét és hatékonyság orientált versenypolitika egyeduralmát.

Wouter Wils, aki az elmúlt években egyetemi oktató minőségében számos tanulmánnyal gazdagította az uniós eljárási jog, szankcióelmélet irodalmát, ezúttal a Törvényszék most ősszel az Intel ügyben született ítélete apropóján üzen hadat a mainstream versenypolitikai nézeteknek. Ami annyiban mindenképpen pikáns, hogy ő maga is bizottsági tisztviselő, igaz különleges pozíciója megengedi a Verseny Főigazgatóságtól való távolságtartást.

A World Competition 2014. decemberi számában megjelenő tanulmányában igyekszik alátámasztani, hogy a sokak által „formalizáltnak”, ódivatúnak gondolt EU Bírósági esetjog ugyanúgy „közgazdaságias” megfontolásokon alapul, mint a jólétközpontú versenypolitika. Az Uniós alapító szerződések célrendszerében pedig – szerinte egyedüliként – a szabadságpárti és piacralépést elősegítő versenypolitika illik, nem pedig a hatékonyság orientált jóléti megközelítés.

A tanulmány keményen fogalmaz a brüsszeli érdekkörök kapcsán, amikor ütközteti a nagy multicégeknek tanácsot adó ügyvédek és közgazdászok valóban a jólét orientált megközelítésben érdekeltek, mivel az ehhez szükséges bizonyítási módszer számos (matematikus és statisztikai erősségekkel is rendelkező) közgazdásznak ad megélhetési lehetőséget. A közérdeket viszont a „régimódi”, formalista, adott esetben szigorú (és szintén közgazdasági megfontolásokra támaszkodó) uniós bírósági esetjog szolgálja.

A tanulmány számomra szimpatikus egyik üzenete, azon túl, hogy a közgazdasági gondolkodást semmibe vevő jogászok könnyen a társadalom ellenségeivé válhatnak, hogy rámutat arra, hogy nem feltétlen a (rövid távú) árcsökkentéssel járó versenypolitika az egyedül üdvöztő. Az emberek legalább annyira értékelik a választékot, a választás szabadságát. A piacok nyitottsága (az Intel ügyhöz kapcsolódóan, az erőfölényes vállalat hűségkedvezményeinek főszabályként való tiltása) ugyanígy fontos a vállalkozások szemszögéből nézve is: a piacon az erőfölényes cég mellett egy hozzá képest kevésbé hatékony szereplőnek is fontos küldetése lehet.

S amit a szerző ugyan nem ír le, de az írásából kisejlő freiburgi iskola képviselői a német nácizmus tapasztalatai alapján nagyon fontosnak tartottak: a nagyhatalmú cégeket, akármilyen hatékonyak legyen is, már csak azért is szigorú versenypolitikai kontroll alatt kell tartani, mert a piacok monopolizálódása óhatatlanul megfertőzi a politikát is.

Bárhogy is vélekedik az olvasó Wouter Wils nézeteiről, egy biztos: veszélyes abban a hitben élni, hogy az éppen a többség, vagy a pozícióban levők és hangadók által követett elméleti irányvonal az egyetlen lehetséges út, illetve hogy létezik mindenkire szabott, globálisan jól működő versenypolitika. A hipotézisekre épülő elméletek csak akkor maradnak életképesek, ha azokat a valóságban kipróbálva a tapasztalatok fényében kiigazítjuk.

ALAPVETŐ JOGOK - KÉT TANULMÁNY

A minap előadást tartottam a GVH-ban - a közelmúltban többször is - az alapvető jogok és versenyjog témában. Az előadáson is említettem, itt is közzéteszem a két e témában a közelmúltban született tanulmányt, amely végül is a két ellenpólust jelentheti a kérdés tanulmányozása során:

INTERNATIONAL CHAMBEROF COMMERCE: Due Process in EU Antitrust Proceedings - Comments on and Analysis of the European Commission's and EU Courts' Antitrust Proceedings. http://www.iccindiaonline.org/policy-statement/may2014/DueProcesPaper.pdf.

és

WILS WOUTER P. J.: The Compatibility with Fundamental Rights of the EU Antitrust Enforcement System in Which the European Commission Acts Both as Investigator and as First-Instance. http://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=2363440.

Az előadás az OTKA K 109414. sz. kutatása (Az állam aktív gazdasági szerepvállalásának EU jogi keretei) keretében valósult meg.

A LAPKIADÓ KARTELL MARGÓJÁRA

A Gazdasági Versenyhivatal 2014. október 20-ai döntésében megállapította, hogy a magyarországi lapkiadók a 2000 és 2010 közötti időszakban[1] kartelleztek azáltal, hogy a regionális (megyei) nyomtatott sajtó piacát felosztották egymás között. A GVH döntése szerint a lapkiadók megállapodtak, hogy egymás területén nem támasztanak versenyt ezen időszakban. A kartellben négy vállalat (Axel Springer, Pannon Lapok, Lapcom és Inform Média) érintett, és a megálapodás a pest megyei és a fővárosi regionális lapok kivételével az összes megyei napilapot magában foglalta. A legkisebb egyéni bírság 313 milló, míg a legnagyobb 755 millió forint.

A Versenyhivatal döntésében részletesen bemutatja a lapkiadók illetve a GVH érveit a piacfelosztás kapcsán kontra és pro, melyek közül közgazdasági értelemben az egyik legérdekesebb a döntésnek azon részei, ahol az érintettek a belépési korlátok és – közvetetten – a természetes monopólium fogalmaira hivatkoznak. A cikk szerves részét nem képezi, ezért eltekintek attól, hogy az érintett földrajzi piac meghatározásával kapcsolatban állást foglaljak, vagy a felek eltérő véleményeit bemutassam. Az alábbiakban feltételezem, hogy a releváns piac a megyei napilapok piaca.[2]

Az ügyben érintett lapkiadók közül többen is előadják[3], hogy a megyei napilapok piacain egy második versenytárs indítása gazdaságilag nem indokolt. Az Axel Springer szerint egy piacfelosztó megállapodásnak nincs versenyre gyakorolt hatása, mert a „piacra lépés akadályai objektíve lehetetlenné teszik egy második napilappal való piacra lépést”.[4] Az Inform Média pedig, többek között, megemlíti a nyomtatott sajtó iránti általános kereslet-csökkenést, illetve hivatkozik arra, hogy a sorozatos piacra lépési kísérletek „hosszabb távon összességükben sikertelennek bizonyultak”.[5] Ezek alapján egy második megyei napilap indításának közgazdasági megfontolások alapján nincs értelme, és a piacon nem azért van mindössze egyetlen szereplő, mert megállapodás született a lapkiadók között.[6]

A Versenyhivatal ezzel szemben amellett érvel, hogy pont ezek a múltbeli sorozatos piacra lépési kísérletek mutatják, hogy nincs eleve kudarcra ítélve egy többszereplős megyei piac, még akkor sem, ha a versenytársak később nem maradtak a piacon. Ezért a megállapodásnak igenis van piaci hatása.[7]

Az Axel Springer az egyszereplős piacot a magas belépési korlátok jelenlétével magyarázza, míg az Inform Média érvelése inkább a természetes monopólium témakörébe illeszkedik, habár nincs éles határvonal a két érvelés között. Az alábbiakban mindkét megközelítést bővebben kifejtem.

Az Olvasó egészen biztosan tisztában van vele, hogy monopolhelyzet akkor jön létre egy adott piacon, ha azon csak egy eladó vagy szolgáltató van jelen. A monopol-piacok azért veszélyesek a verseny és így a jólét szempontjából, mert a monopolista profitmaximalizáló ára a versenyzői árnál magasabb, a kereslettől és a monopol vállalat költségeitől függően akár számottevően magasabb is lehet. Monopol árak mellett a fogyasztók jóléte és a társadalmi jólét is csökken.

Bizonyos esetekben azonban a a monopol-helyzet a legjobb piaci struktúra. A szakirodalom az ilyen piaci szituációt természetes monopóliumnak nevezi. Egy adott piacra akkor jellemző a természetes monopólium léte, ha a piacot a leghatékonyabban egyetlen eladó tudja kiszolgálni. Két vagy több eladó/szolgáltató esetén a kínálat-oldali költségek növekednének az egyszereplős piaci felálláshoz képest, ami a költség-hatékonyság csökkenésével jár együtt.

Természetes monopóliumok leginkább azokon a piacokon jönnek létre, ahol a kereslet viszonylag alacsony és a kínálati oldalon a fix költségek magasak. Habár mind a kereslet csökkenése, mind a fix költségek magas aránya[8] jellemzi a nyomtatott sajtót, mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nyomtatott sajtó és azon belül a megyei napilapok piaca természetes monopólium lenne, vagy az lett volna a kartell időszakában. Ehhez részletes piacelelemzés szükséges.[9]

Fontos megemlíteni, hogy a „nem természetes” monopóliumot a természetes monopóliumtól az különbözteti meg, hogy ez előbbi esetén több vállalat is képes lenne hatékonyan ellátni a piaci keresletet. Mivel a monopólium pozitív gazdasági profitot realizál, ez más vállalatokat arra ösztönöz, hogy belépjenek a piacra, ami az árak csökkenéséhez vezet. Monopol-piacok hosszabb távon tehát csak akkor tarthatóak fenn, ha a piac megtámadhatósága korlátozott. Azaz, például, a piacra való belépési költségek túl magasak.

Többszereplős piacokkal szemben, monopóliumok esetén az árakat szabályozás nélkül nagy valószínűséggel a versenyzői ár felett határozzák meg, a monopólium ugyanis profitot maximalizál az adott keresleti viszonyok és előállítási költségek figyelembe vételével, de versenytárs hiányában (ez természetes monopóliumok esetén is fennáll).

Ha a piac nem megtámadható, azaz például a belépési korlátok magasak, a szabályozó hatóság szétválaszthatja a „nem természetes” monopóliumot, hogy több piaci szereplő legyen, vagy szabályozással csökkentheti a piacra való belépés korlátait. A természetes monopóliumok helyzetének fenntartása viszont a költségek alacsony szinten tartása miatt szükséges, de árazási döntéseiket így is szabályozni kell.

A fentiekből kitűnik, hogy a kiadók érvelése kétélű fegyver. Véleményük szerint ugyanis a piacfelosztó megállapodásoknak (ha egyáltalán voltak ilyen megállapodások) nincs piaci hatása, mert a megyei napilapok piacai egyébként is egyszereplősek. Ha ez igaz, a megyei lapkiadók erőfölényes helyzetben lehetnek, és a fentiek alapján a szabályozás szükségessége nem kizárható. A GVH ezzel szemben úgy vélte, hogy egy második lapkiadó piacra lépése igenis lehetséges (ez bizonyított a múltbeli piacra lépési kísérletek által), a megyei napilapok piacai tehát megtámadhatóak (legalábbis a feltételezett kartellezés időszakában azok voltak). Azaz, a piacfelosztó megállapodásoknak önmagukban versenykorlátozó hatása volt.

A lapkiadó kartell ügy érdekessége tehát, hogy a Versenyhivatal nem fogadta el a kiadók azon észrevételeit, amelyek a megyei napilapok piacán erőfölényes helyzet fennállására utalhatnak. A GVH a piac megtámadhatósága mellett foglalt állást, hogy a piacfelosztó megállapodásnak piactorzító hatását befolyásoló tényezőként tüntethesse fel.

 


[1]Az egyik kiadó, Pannon Lapok Társasága, esetén a 2002 és 2010 közötti időszakban.

[2] Ez a feltételezés – a belépési korlátok és az egyszereplős piac tekintetében – egybevág mind a GVH, mind a lapkiadók megközelítésével.

[3] Például: 103, 130, 134, 139. bekezdések

[4]103. bekezdés

[5]134. bekezdés

[6]134. bekezdés

[7]249. bekezdés

[8]Az első újság kinyomtatása – relatív megközelítésben – rendkívül költséges, minden további példányszám marginális költsége kevesebb, egy bizonyos példányszám fölött pedig gyakorlatilag elhanyagolható.

[9]Egy monopólium csak akkor „természetes”, ha a monopol kiadó a leghatékonyabb költségen állítja elő az újságot. Monopólium esetén a versenytársak hiányából adódó költség-hatékonytalanság azonban nem elhanyagolható kockázat.

HOGYAN FOGLALJA JOGSZABÁLYBA AZ ÁLLAM EGY SZAKMAI SZERVEZET VERSENYKORLÁTOZÓ DÖNTÉSÉT? -

Hogyan foglalja jogszabályba az állam egy szakmai szervezet versenykorlátozó döntését? - Az Európai Bíróság ítélete az API- Anonima Petroli Italiana-ügyben

2. rész: A jogsértés kimentése

A következő lépés annak eldöntése, hogy a versenyjogi jogsértés kimenthető-e közérdek védelmére való hivatkozással? Hangsúlyozni szükséges, hogy a míg a Wouters-ítéletben a társulási döntés kimentését vizsgálta a Bíróság, az API-Anonima Petroli Italiana- ügyben viszont a nemzeti szabályozás kimentéséről beszél végig a Bíróság.[1] Ezzel eldöntöttnek is tekinthető az a vita, hogy a vállalkozások saját maguk- az állam részvétele, jogszabálya nélkül- hivatkozhatnak-e arra, hogy közérdekű célt szolgál a versenykorlátozásuk. Az esetjogban eddig egyetlen ítélet sem született, melyben a Bíróság elismerte volna magánpiaci szereplők jogosultságát arra, hogy közérdekből korlátozzák a versenyt.

Miután a Bíróság elvben elismerte jogszerű célként a közúti közlekedés biztonságának védelmét, elutasította annak alkalmasságát a minimális költségek rögzítésére. Az ítélet szerint a szabályozás anélkül szorítkozik általánosságban a közúti közlekedés védelmére, hogy bármiféle kapcsolatot állapítana meg e kettő között. Az alkalmassági-szükségességi teszt során a Bíróság egy szigorú tesztet alkalmazott, amellyel eddig a versenyjogi esetjogban nem találkozhattunk. A cél megvalósítására kizárólag akkor lehet alkalmas a szabályozás, ha azt valóban koherens és szisztematikus módon kívánja elérni. Ennek a kívánalomnak pedig a kivételeket engedő szabályozás nem felel meg.[2] Érdekes, hogy a Bíróság a gazdasági szabadságok tagállami korlátozásával kapcsolatos esetjogából emeli át a koherens és szisztematikus védelem koncepcióját.

A Bíróság ráadásul a szabályozást két okból is aránytalannak is tartotta. Egyrészt nem teszi lehetővé a fuvarozó számára annak bizonyítását, hogy bár a minimális tarifánál alacsonyabb árakat kínál, de megfelel a biztonságra vonatkozó rendelkezéseknek. Másrészt számos olyan szabály létezik, amelyek kifejezetten a közúti közlekedés biztonságának védelmére vonatkozik.

Míg egy korábbi, a görög országos geológus kamarával kapcsolatos ügyben,[3] a Bíróság a szükségességi és arányossági teszt elvégzését a nemzeti bíróságra bízta, addig az olasz szabályozás tesztjét maga végezte el teljes körűen. Mondhatnánk azt is, hogy indokolt a két tényállás megkülönböztetése. A görög ügyben nem álltak a Bíróság rendelkezésére az értelmezéshez szükséges információk, az olasz horizontális árkartell kapcsán pedig egyértelmű lehetett az uniós jogértelmező számára, hogy a közúti fuvarozási liberalizáció hatását szeretné visszafordítani az állam a szakmai szervezet döntésének olasz jogba építésével.

Az ítéletből az a következtetés ered, hogy a Bíróság kimenthetőnek tartja azokat az állami intézkedéseket, amelyek egy vállalati társulás korábbi versenykorlátozó döntését emelik jogszabályi szintre és teszik mindenki számára kötelezővé. Ezen állami jogszabályok kimentésére a belső piaci joggyakorlatban megszokott jogos érdekek védelme szolgálhat igazolásként. A Bíróság viszont üzent is a tagállamoknak, a szigorú szükségességi és arányossági teszt próbáját nem állják ki azon versenykorlátozó jogszabályok, amelyek a jogos érdeket nem koherens és szisztematikus módon kívánják védelemben részesíteni.


[1] Ennek az alábbi logikus okai lehetnek:A tagállam kötelezte a döntés meghozatalára a társulást, majd a döntés versenykorlátozó hatásait meg is erősítette. A társulás tehát nem autonóm módon hivatkozik a közérdek védelmére mint a Wouters ügyben. Másrészt az előzetes döntési kérelmet előterjesztő nemzeti bíróság is kifejezetten az olasz törvény uniós joggal való összeegyeztethetőségét vitatta.

[2] a rövid távolságra fuvarozók szabadon állapíthatták meg költségeiket, valamint ágazati megállapodással is el lehet térni a szabályozástól

[3] ECLI:EU:C:2013:489

HOGYAN FOGLALJA JOGSZABÁLYBA AZ ÁLLAM EGY SZAKMAI SZERVEZET VERSENYKORLÁTOZÓ DÖNTÉSÉT?

Hogyan foglalja jogszabályba az állam egy szakmai szervezet versenykorlátozó döntését? - Az Európai Bíróság ítélete az API- Anonima Petroli Italiana-ügyben

1.rész: A jogsértés

Az Európai Unió Bírósága 2014. szeptember 14-én meghozta az API- Anonima Petroli Italiana- ügyben ítéletét,[1]amelyben egy olasz bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmét bírálta el. A jogvita középpontjában az állt, hogy egy döntően vállalkozásokból álló szakmai szervezet az olasz jog felhatalmazása alapján meghatározhatja-e a közúti fuvarozási ágazatban a minimális üzemeltetési költségeket és ezáltal a minimális szolgáltatási díjat.

Egy olasz törvény a közúti szállítás és logisztika általános tanácsának (továbbiakban: Consulta) feladatkörébe helyezte a kormányzat szállítási stratégiájának meghatározását. A Consulta vegyes tagságú szervezet, tömöríti az ágazatban működő vállalkozások képviselőit, valamint az állami szervek képviselőit is. A tagok számát tekintve az előbbiek lényegesen nagyobb számban vettek részt a Consulta működésében. A Consulta keretein belüli szerv az Osservatorio, amelynek tíz tagja közül nyolc a közúti fuvarozók képviselője, kettő állami képviselő. Egy 2008-ban meghozott liberalizációs törvény alapján a megrendelő által fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint a minimális üzemeltetési költségek, amelyek meghatározása az Osservatorio feladata. Az Osservatorio 2011-ben elfogadott egy táblázatot, amelyben a harmadik személyek számára közúti fuvarozást végző vállalkozások minimális üzemeltetési költségeit rögzítették. E táblázatot átvette a közlekedési minisztérium főigazgatójának rendelete. A rendeletbe foglalt „minimálár” meghatározásával szemben több vállalkozás indított eljárást az állammal szemben a szerződéses szabadság megsértése alapján. Az előzetes döntés kérő bíróság kétségét fejezte ki azon védekezés kapcsán, hogy a rendelet közlekedésbiztonsági célt szolgál. Kérelmében a nemzeti bíróság a szolgáltatásnyújtás és tőke szabad áramlása, valamint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 101. cikk (hasznos hatás vagy effet utile doktrína) alapján fogalmazta meg kérdéseit. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a minimális költségeket olyan szervezet határozta meg, amelyben az ágazati magánszereplők vannak jelen és jogalkotói szinten előre meghatározott kritériumok hiányában döntenek a termék áráról.

A Bíróság a hasznos hatás doktrínája alapján értelmezte az uniós jogot és előrebocsátotta, hogy a tagállamok e doktrína szerint nem hozhatnak, és nem tarthatnak hatályban olyan intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékony érvényesülését gátolják. Ez valósul meg, amennyiben a tagállam előírja vagy előnyben részesíti az EUMSZ 101. cikkel ellentétes megállapodások kötését, vagy az ilyen megállapodások hatását erősíti, akár pedig ha a saját szabályozásának állami jellegét megszünteti azáltal, hogy a gazdasági jellegű döntések meghozatalának felelősségét magán piaci szereplőkre ruházza. A Bíróság az olasz tényállás kapcsán nem fogalmazta meg egyértelműen, hogy a fenti elkövetési magatartások melyikébe ütközik az állam magatartása. A törvény szövegét tekintve az a következtetés vonható le, hogy a törvény kötelezi az Osservatorio-t a minimális díjszabás meghozatalára. Egy másik lehetséges értelmezés szerint, amelyet valószínűleg a Bíróság is osztott, a szabályozás csak lehetővé teszi az Osservatorio számára a hatáskörgyakorlást, ugyanis a törvény alapján az Osservatorio hallgatása esetén közvetlenül a közlekedési miniszter feladata a költség-meghatározás. Bár a hasznos hatás doktrínája megsértésének „elkövetési magatartása” az állam szempontjából irreleváns, ennek az elhatárolásnak a tétje a vállalkozás társulása tekintetében mégis nagy. A vállalkozás társulása kizárólag akkor rendelkezik felelősséggel a versenyjogsértésért, amennyiben önálló piaci magatartás kifejtésére lehetősége volt, tehát az olasz jogszabály nem kötelezte a döntés meghozatalára. Az ítéletből azonban az tűnik ki, hogy a Bíróság az állam magatartását a versenykorlátozó hatás megerősítése címén ítélte meg. [2]

A következő lépésben a Bíróság azt értelmezte, hogy az Osservatorio vállalkozások társulása-e vagy sem. A megerősítő válasz meghozatalánál a Bíróság figyelembe vette a következő tényeket: a döntéshozók többségükben vállalkozások képviselői voltak, akik saját érdekeiket érvényesítették és nem közérdeket. A döntést többségi alapon hozták, anélkül, hogy az állam vétójoggal vagy más olyan joggal rendelkezett volna, amely ellensúlyozhatná a közigazgatás és a magánszektor közötti erőviszonyokat. A szervezet tagjai nem voltak az érintett gazdasági szereplőktől független szakértők. A Consulta nem állami hatáskör-delegáció körében járt el, mert bár törvény kötelezte a közúti közlekedés biztonsága védelmének és a harmadik személyek számára történő közúti árufuvarozás piaci szabályos működésének biztosítására, a nemzeti szabályozás nem tartalmazott sem olyan eljárási szabályokat, sem pedig olyan érdemi előírásokat, amelyek lehetővé tették volna annak biztosítását, hogy az Osservatorio a minimális működési költségek megállapítása során úgy viselkedjen, mint a közhatalom jogosultja, amely közérdekű célokból cselekszik. A hatóságok semmiféle ellenőrzést nem gyakorolnak a költségrögzítés kritériumai vonatkozásában és e költségek rendeleti átültetése előtt más közjogi szervekkel való konzultációra sem kerül sor.

A Bíróság a fenti okfejtésnél nem hivatkozik saját korábbi esetjogára, de egyértelmű, hogy a Wouters-ítéletben[3] megalkotott hármas feltételrendszerrel veti össze az olasz tényállást. A végkövetkeztetés tehát az, hogy vállalkozások társulási döntése áll fenn, a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására alkalmas döntés pedig horizontális árkartell.


[1] C-184/13-C187/13., C-194/13., C-195/13. és C-208/13. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet, ECLI:EU:C:2014:2147

[2] az ítélet 42-43. pontja: a szabályozás kötelezővé tette a költségrögzítést

[3] C-309/99., ECLI: EU:C:2002:98

Rólunk / About Us

Források / Resources

  • Publikációk / Publications
  • Blog

Hírlevél / newsletter


© 2019 Versenyjogi Kutatóközpont / PPKE All Rights Reserved