UPDATE: MÉDIAJOGOK – HIVATALOSAN IS MEGINDULT AZ EU VIZSGÁLAT

Korábbi bejegyzésemben beszámoltam arról, hogy küszöbön áll a prémium sportközvetítési és filmes jogok értékesítése EU joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálata. Az Európai Bizottság szerint az említett jogok tagállamonként történő kizárólagos értékesítése – az EU céljaival szöges ellentétben – mesterségesen felosztja az egységes európai piacot. Hétfőn Joaquin Almunia, a Bizottság versenypolitikáért felelős alelnöke nyilatkozatban megerősítette, hogy a Bizottság megindította a hivatalos vizsgálatot.

A nyilatkozat alapján megállapítható, hogy a vizsgálat tárgyát a hollywood-i kasszasiker filmek jogtulajdonosai (Twentieth Century Fox, Warner Bros., Sony, NBCUniversal és Paramount), valamint a legnagyobb pay-TV szolgáltatók (BSkyB, Sky Italia, Canal+, Sky Deutschland és DTS) között kötött szerződések képezik. E megállapodások a nagy-britanniai, olasz-, francia-, német- és spanyolországi piacon a filmek műholdas és online sugárzásának jogát abszolút területi kizárólagosság alapján biztosítják.

Fentiekből következően – a korábbi hírekkel ellentétben – a sportközvetítési jogok értékesítésének vizsgálatára az eljárás nem terjed ki. A nyilatkozat szerint a megindult vizsgálat célja az, hogy az Európai Unió Bíróságának a Murphy-ügyben a műholdas sportközvetítési jogok értékesítésével kapcsolatban megállapított tétele alkalmazható-e kasszasiker filmek értékesítésére is. Tehát: versenyellenes-e az abszolút területi kizárólagosság azon okokból, hogy az a médiaszolgáltatók közötti verseny kiküszöböléséhez és az egységes európai piac országhatárok mentén történő mesterséges felosztásához vezet? (Korábbi írásaim a Murphy-ügyről itt érhetők el.)

Ebben a kontextusban a Bizottságot – a Murphy-ügyhöz hasonlóan – leginkább az aggasztja, hogy az abszolút területi kizárólagosság alapján a médiaszolgáltató a megszerzett jogait a szerződésben meghatározott területen kívül, akár még a másik tagállamban tartózkodó fogyasztó megkeresésére sem adhatja tovább, ilyen fogyasztókkal előfizetői szerződést nem köthet, ill. a műsorok szerződéses területen kívüli megtekintését (pl. kódolás, dekóderek eladásának korlátozása vagy geo-blocking útján) a médiaszolgáltatóknak meg kell előzniük. Emellett a gyakorlatban a jelenlegi szisztéma azt is eredményezheti, hogy amennyiben az előfizető nem abban a tagállamban kívánja megtekinteni az előfizetett tartalmat, amelyben az előfizetői szerződést megkötötte, úgy a kizárólagosság miatt nem fér hozzá ahhoz a szolgáltatáshoz, amelynek ellenértékét korábban már megfizette. Így a Bizottság a vizsgálat során elsősorban ezen passzív értékesítési tilalmakra fog fókuszálni.

Végül lényeges kiemelni, hogy a fentiek alapján a Bizottság tehát nem a területi kizárólagosság alapján történő értékesítés létének jogszerűségét vonja kétségbe. Azaz nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a modell – hasonlóan a sportközvetítési jogokhoz – kisebb-nagyobb, versenyjogi megfelelőséget szolgáló “finomhangolásokkal” – várhatóan különösen a passzív értékesítési tilalmak feloldásával – maradni fog.A sportszektor számára a vizsgálat abból a szempontból bírhat jelentőséggel, hogy a Murpy-ügyben fentebb említett, azonban versenyjogi szempontból részleteiben nem elemzett tétel milyen mértékben kerül kibontásra, illetve milyen olyan megállapításokat eredményez, amelyek a sportközvetítési jogok értékesítési struktúrájának további átalakítást tehetik szükségessé.

 

KELL NEKÜNK SZABAD VERSENY?

A versenyszabadság fontossága a versenyjogászoknak és e témával foglalkozó közgazdászoknak, hivatalnokoknak talán magától értetődő állítás. Számos vállalkozás, politikus, vagy éppen az átlagember azonban máshogy látja a világot. A szép eszmék és a versengés árnyoldalai helyett a kézzelfogható eredmények, mint a munkahely, a havi rezsi mértéke sokkal fontosabbak számukra (most nem is szólva az Ember szempontjából valóban fontos értékekről).

Frankfurter Allgemeine (FAZ) november 27-i számában ismertette egy egész oldalon az Institut für Demoskopie Allensbach felmérésének eredményeit, a nem túl bíztató „Stille Liebe zur Planwirtschaft” címmel. A cikk konklúziója, hogy Európa gazdasági motorjánál sem teljesen egyértelmű a szabad piacgazdaság lakossági támogatottsága. Sok probléma kapcsán az államtól várják a megoldást. A FAZ felidézi, hogy a második világháború után mennyire nem volt egyértelmű választás a szabad piacra voksoló németeké: az akkori angol és francia gazdaságpolitika az állam által irányított gazdaságban látta a jövőt. A Ludwig Erhardt által levezényelt piacpárti irányváltást csak utólag mondhatjuk gazdasági csodának. A felmérés tanulsága szerint a ma politikusaiknak is legalább olyan fontos lenne a piac, verseny mellett kampányolniuk.

A válaszadók 61%-a szerint az utóbbi években csökkent a szociális igazságosság Németországban, csak 7% állítja, hogy erősödött. Ami bíztató, hogy a jólét kapcsán a válaszadók 66%-a gondol a piacra, csak 26% az államra. A hiányt 23% társítja a piachoz, s 40% az államhoz. A hatékonyság hiánya is túlnyomórészt az államhoz kötődik, s nem meglepő módon a bürokrácia is. A negatív következményeknél is a piac vezet azonban, úgy mint a sóvárgás, erőszakosság, kizsákmányolás. A válaszadók szerint a piac jobban felelős a magas árakért (49%, szemben az állam 35%-ával). Társadalmi igazságot pedig végképp nem a piactól várnak (csupán 12%, szemben az állam 43%-ával).

Tanulságosak a következő konfliktushelyzetekre adott válaszok is. Tegyük fel, hogy egy ország súlyos gazdasági válságot él át. A következmények orvoslása érdekében az állam komoly gazdasági beavatkozásra szánja el magát, így rögzíti az árakat, támogatást ad a bajba jutott cégeknek és megtiltja a munkahelyi elbocsátásokat. A helyzet azonban ennek ellenére sem javul. Mi legyen a következő lépés? Nos, a válaszadóknak csupán 15% -a választotta azt, hogy a hatástalan állami intézkedéseket vissza kell vonni. 40% amellett volt, hogy az állam tartsa a frontot, ne hátráljon meg. 25% (tehát a piacpártiaknál 10%-kal több) viszont úgy gondolta, hogy az államnak még aktívabban kellene szerepet vállalnia a problémák megoldásában.

A másik kérdés úgy szólt, hogy támogatná-e, hogy az állam rögzítse az alapvető élelmiszerek árát, hogy így azok mindenki számára elérhetőek legyenek, vagy éppen ellenkezőleg, nem támogatná az árszabályozást, mert így bizonyos árukból kevesebb kerülne a polcokra, vagy éppen el is tűnnének a piacról, mivel a túl alacsony (vagy éppen negatív) profit miatt a cégek nem állítanák ezeket elő? A többség az első, intervencionista válasz mellett tette le a voksát (46%), csak 37% látta át a jó szándékú árszabályozás hátulütőit.

A Németországban sokakat érintő lakásbérleti díjak kapcsán még elsöprőbb volt a kereslet, kínálat szabad játékában hívők aránya: a válaszadók közel háromnegyede az állami árszabályozást preferálná.

A GVH Versenykultúra Központja több éve, a bírságbevételek egy részének „társadalomba visszaforgatásával” igyekszik a verseny fontosságát mind tudományos, mind az átlagember szintjén hirdetni. Nemcsak a német, hanem a GVH és Kutatóközpontunk felmérései is azt mutatják, hogy tevékenységére állandó jelleggel szükség van. A kontrollált szabad verseny, mégha nem is önmagában való érték, de mindenképp szükséges eszköz, mechanizmus a jól teljesítő gazdaság és társadalom érdekében. Ez azonban sokak számára nem magától értetődő evidencia, hanem újra és újra bizonyításra szoruló feltevés.

Tóth Tihamér

Közös jogkezelők válsága 1.

Nemrégiben írtam egy tanulmányt a Versenytükörbe a CISAC ügy kapcsán. (Lásd előző kapcsolódó blogbejegyzést.) Egy érdekes tanulmány vizsgálja a tanulmányomban is megfogalmazottakat, miszerint a modern technológiai fejlődés részben redundánssá teszi a közös jogkezelés számos részét.

A tanulmány Coase alapján vizsgálja a kérdést: Kobayashi, Bruce H., Opening Pandora's Black Box: A Coasian 1937 View of Performance Rights Organizations in 2014 (December 8, 2014). George Mason Law & Economics Research Paper No. 14-67. Available at SSRN: http://ssrn.com/abstract=2536986

közös jogkezelők, ArtisJus

Közös jogkezelők

A közelmúltban írtam a közös jogkezelők helyzetéről a Versenytükörbe. A tanulmányben kifejtettem, hogy a jelenlegi helyzethez képest számos alternatívát biztosít a szabályozás és a technikai fejlődés. A megfogalmazott alternatívák egyikét valósítja meg részben a közelgő német-angol-svéd közös jogkezelő pool. Na ugye van itt előrelépési lehetőség.

közös jogkezelők, ArtisJus

LÁTOGATÁS A DOJ CHICAGÓI KIRENDELTSÉGÉN

Tegnap délután Spencer Waller vendéglátó professzorommal ellátogattunk a Department of Justice chicagói kirendeltségéhez. A washingtoni központ mellett a chicagóihoz hasonló office működik New York-ban és San Francisco-ban. A chicagói hivatalban 22 attorney (a mi fogalmaink szerint ügyész) dolgozik.

Nem csak helyi, hanem alkalmanként nemzetközi kartell ügyekben is nyomoznak. Az ügyek 2/3-a immunity/leniency kérelemre indul. Az eseményt szervező helyettes vezető, Kalina Tulley emlékeztetett arra, hogy az egyik feltétele a vádemelés ejtésének, hogy a cég mindent megtegyen az okozott kár megtérítése érdekében. Ez egyébként nálunk is jó megoldás lenne annak a dilemmának a feloldására, hogy hogyan lehetne az engedékenységi kérelmező helyzetét javítani a követő kártérítési perben: ha vállalja az engedékenység keretében a saját vevőinek okozott kár megtérítését, akkor talán nyugodtabb szívvel lehetne kizárni a perelhető kartelltagok köréből.

Az egyik leghíresebb vizsgálatuk a lizin kartell ADM ügye volt. A kilencvenes évek végén az számított rekordbírságnak. Jelenleg a világszerte több hatóságot foglalkoztató autóalkatrész kartell ad sok munkát nekik, jól működik a leniency plus intézménye. Ennek ellenkezője is létezik és nemrég alkalmazták is: ha az engedékenységben részesülő elhallgat egy kartellt, akkor később nagyobb büntetésben részesül. A Bridgestone azért kellett, hogy nagyobb, 425 millió USD büntetést fizessen, mert a korábbi marine hose kartell ügyben a vádalku keretében nem vallotta be az autópiaci kartellezését. A Bridgestone ügyön a chicagóiak a clevelandi és ohaioi FBI irodákkal közösen nyomoztak.

Az utóbbi évekből egyébként nem tudtak monopolizációs ügyről beszámolni (még néhány fúziós civil ügyet említettek, de azok is viszonylag ritkaságszámba mennek). Esküdtszék elé nagyon ritkán kerülnek jogviták, szinte minden eljárásuk vádalkuval végződik.

A GVH-t és az uniós versenyjog alkalmazását bemutató kiselőadásom után volt jó néhány udvarias kérdés is. A főbb prioritásokra kérdeztek rá, tipikusan vizsgált szektorokra, az informátori díjra, az engedékenység működésére, a vizsgálati eszközökre, alkalmazható szankciókra.

MI VAN A PUTTONYBAN? - SZEGÉNYSÉG ÉS VERSENY

Ma ünnepeljük Szent Miklóst a szegényeken segítő myrai püspököt. A GVH remek időzítéssel szerveztemeg, csatlakozva az indiai Consumer Unity & Trust Society által kezdeményezettVerseny Világnapjához a szegénység és a kartellek összefüggéseit vizsgáló fél napos rendezvényét. Bemutatásra került egyebek között egy magyar szerző által is jegyzett OECD tanulmány is, a verseny szerepe a szegénységben témakörben. (A kerekasztal dokumentumai letölthetők itt).

Juhász Miklós GVH elnök megnyitójában nagy kihívásnak nevezte e két témakör párhuzamba állítását. S ugyan a számos külföldi – elsősorban afrikai - és néhány magyar példát is láthattunk arra, hogy a versenyhivatali fellépések az alapvető árucikkek kartellárainak letörésével a kevésbé jómódúakat is segítik, alapvetően Tóth András elnökhelyettessel értek egyet, aki szerint a verseny védelme és a szegénység elleni küzdelem csak távoli kapcsolatban állnak egymással. A versenyjog nagyjából ott kezdődik, ahol a szegénység véget ér: a hatékony verseny által kikényszerített határköltség közeli árat megfizetni nem tudók nincsenek rajta a versenypolitika térképén. A rosszul működő verseny természetesen a szegényeket is károsítja, a szabályozatlan körülmények közötti verseny pedig, mint azt a jelzáloghitelezés problémái is mutatják, elszegényedéshez vezethet.

Fontos hozzátenni: attól, hogy a versenyjog nem a legjobb fegyver a szegénység elleni küzdelemben, még nem azt jelenti, hogy ne lenne szükség a versenyt védő erős hivatalra, vagy éppen hogy nem kellene más eszközzel minden embernek küzdenie a szegénység ellen. Elgondolkodni is érdemes azon, hogy mi igazából a szegénység? Kik a szegények? A szegénység bűn, erény, egy múló, vagy akár tartós-örökölt élethelyzet? Az Újszövetség beszámolói szerint Jézus több esetben is a szegények pártjára állt, s ugyan megvendégeli a több ezres éhező embertömeget, de nem úgy segít a szegényeken, hogy pénzes zacskót varázsol a zsebükbe. S persze szeretjük magunkra nézve kedvezően értelmezni a teve és a tű fokáról szóló példázatot, de ettől még a gazdag embernek általában nehezebb elnyerni az örök üdvösséget. A szegénység viszont ettől még nem lesz kívánatos életállapot, mint ahogy a gazdagság sem jár feltételen keményszívűséggel, a szegénységnek is van egy olyan foka, amely már lélekromboló.

A szabad és tisztességes piaci verseny védelme elsősorban azoknak áll érdekében, akiknek van elköltendő pénzük. A versenyjog a gazdagok játéka. Ettől persze egy helyi monopólium kizsákmányoló hatása éppúgy sújtja, sőt talán még fájóbban is a szegényeket, mint a jobb módúakat. Mint az egyik elhangzott példa szerint is, felháborító, ha a falu egyedül kisbolt tulajdonosa a hónap utolsó napjaiban a hitelbe vásárolt egy kiló kenyér fejében három kiló kenyér árát vési a tartozáslistára. Lehet, hogy ha versenytársa lenne, emberségesebb kényszerülne lenni?

Ha egy szegényt kérdezünk a verseny hasznosságáról, valószínűleg értetlenkedő pillantást vetne ránk. A verseny gyakran egy nehezen érthető eszme, a szegénység nagyon konkrét, kézzelfogható tud lenni. Talán más lenne a helyzet, ha a versenyt a lehetőségek tereként látnánk, az emberi méltósághoz szükséges gazdasági szabadság játéktereként. A konkurencia persze nem jó, de ami előtte és mögötte van: a lehetőség, hogy megvalósíthatom az álmomat, hogy megpróbálhatok valamit alkotni, s azt másoknak eladni, az már vonzóan hat. A bizakodás, a remény a versenynek is hajtó ereje, s remény nélkül valóban romboló lesz a szegénység is.

A jól működő helyi piacok, az „emberarcú verseny” kétféleképpen is segíthetik a szegényeket. Ha az állami adminisztráció nem teszi lehetetlenné, s ha adva van némi vállalkozói készség, s a boldoguláshoz szükséges kapcsolati háló, akkor kisvállalkozóként lehet próbálkozni. Akinek ez nem megy, munkát vállalhat, melyet az állam különböző eszközökkel támogathat. Másfelől, ha a lokális kartellek nem nyomják fel az alapvető cikkek árát, akkor a keresetből kevesebbet kell kenyérre, cukorra, lisztre költeni.

A versenypolitika egyik központi kérdése a mennyi állam, mennyi szabad verseny? A szegénység visszaszorítása kapcsán ki legyen a zászlóvivő: a gondoskodó állam, vagy a piac? Ez utóbbi kapcsán sokan gyanakodhatnak, hiszen gyakran éppen a kegyetlen verseny az, amely a rosszul teljesítő szereplők kirostálása révén munkanélkülieket teremt. Igaz, hogy amit egyik kezével elvesz, azt a másikkal meg odaadja: tartós, igazi, értékteremtő munkahelyeket nem az állam teremt, hanem a piaci szereplők. Az állam/piac szembeállítás mellett ne feledkezzünk meg a harmadik tényezőről sem. A civil társadalom, egyházak, alapítványok, egyesületek, vagy éppen családközösségek, baráti összefogások szintjén minden bizonnyal többet tehetünk a szegényekért. A segítő állam támogassa e szervezeteket, vagy egyéneket. Az államnak közvetlenül csak ott szabadna besegítenie, ahol a társadalom kisebb egységei kudarcot vallanának. Akkor is jól teszi, ha csak időlegesen jótékonykodik. A túlzott segítség kiölheti a felelősségérzetet, tenni akarást. Már ha a szegénység már nem pusztította el teljesen ezeket.

15-nov07x

ÚJABB KIHÍVÁS ELŐTT A MÉDIAPIAC: ISMÉT VIZSGÁLÓDIK AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG

Küszöbön áll a prémium sportközvetítési és filmes jogok értékesítésének EU joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálata. Az Európai Bizottság szerint az említett jogok tagállamonként történő kizárólagos értékesítése – az EU céljaival szöges ellentétben – mesterségesen felosztja az egységes európai piacot. Bár a hivatalos megerősítés még várat magára, médiahírek szerint a Bizottság hamarosan bejelentheti a formális eljárás megindítását.

A sportközvetítési jogok, továbbá a Hollywood-i kasszasiker filmek esetében hosszú ideje alkalmazott szerződéses struktúra lényege, hogy a jogtulajdonosok (mint pl. az angol Premier League, a német Bundesliga, ill. a Sony Pictures Entertainment vagy a 21st Century Fox) a közvetítési és filmes jogokat egy meghatározott területen (döntő többségében egy tagállamban), időtartamban, platformon vagy platformsemleges alapon a felhasználással kapcsolatban a jogot megszerző médiaszolgáltató(k) részére abszolút kizárólagosságot biztosítva adják át.

Összességében ez a modell ahhoz vezet, hogy egyrészt adott időszakban, térben és platformon csak az érintett médiaszolgáltató sugározhatja a szerződésben meghatározott sporteseményeket vagy filmeket, másrészt a médiaszolgáltató a megszerzett jogait a szerződésben meghatározott területen kívül nem adhatja tovább, ilyen fogyasztókkal előfizetői szerződést sem köthet, ill. a műsorok szerződéses területen kívüli megtekintését (pl. kódolás, dekóderek eladásának korlátozása vagy geo-blocking útján) a médiaszolgáltatóknak meg kell előzniük. Hatásában tehát az EU által megteremteni kívánt egységes piac az országhatárok mentén felosztásra kerül.

Bár a Bizottság és az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata már több alkalommal vizsgálta a kizárólagossági klauzulákat és a kapcsolódó értékesítési módszereket (lásd különösen UEFA Bajnokok LigájaBundesliga és Premier League, valamint a Coditel ügyeket, illetve az alább bemutatandó Murphy ítéletet), azok megítélése versenyjogi szempontból mindmáig inkább bizonytalan. Médiainformációk szerint a Bizottság a vizsgálat megindításával egyszer és mindenkorra eldöntené, hogy az ilyen abszolút jellegű kizárólagossági klauzulák összhangban állnak-e az európai versenyjoggal vagy sem.

Előrebocsátható, hogy az abszolút kizárólagossági klauzulákat a Bizottság nagy valószínűséggel tiltott versenykorlátozásnak minősíti, így a fő hangsúly az esetleges mentesítésen lehet. Ez utóbbi körben számos gazdasági, piaci, szociális és innovációs tényezőt szükséges figyelembe venni, így különösen a médiaszolgáltatók által megvásárolt tartalom kizárólagosság hiányában való refinanszírozhatóságát, a jogok értéke esetleges csökkenésének hatásait a piac különböző szereplőire, a sportbeli szolidaritási mechanizmus fenntarthatóságát, a labdarúgáson kívüli további sporttartalom eladhatóságát, az eltérő tagállami fogyasztói szokásokat, a különböző tagállamok polgárainak vásárlóerejét stb.

Megemlítendő, hogy részben a vizsgálat előzményét képezi a Bíróságnak a Murphy-ügyben 2011 őszén hozott, nagy port felkavaró ítélete (az ügyről rövid összefoglaló itt, részletes elemzés az Infokommunikáció és Jog c. folyóirat 2012/1. számának 26-31. old. megjelent tanulmányomban érhető el). Jelen esetben azonban a Bizottság a vizsgálatot egyrészt valamennyi platformra kiterjesztheti (a Murphy-ügyben csak a műholdas sugárzásról volt szó), másrészt akár több sportág és a filmes jogok is a vizsgálat tárgyát képezhetik (a Bíróság Murphy esetében csak a labdarúgás közvetítési jogairól döntött), harmadrészt most minden bizonnyal a versenyjogi elemzés fog előtérbe kerülni (míg a Murphy-döntésben inkább a szerzői jog és a szolgáltatásnyújtás szabadsága állt a középpontban, bár a Bíróság – részben a Coditel-ügyhöz hasonlóan – kitért arra, hogy versenyjogi szempontból nem a felhasználási szerződésekben rögzített kizárólagosság jogellenes, hanem a médiaszolgáltatók arra irányuló kötelezettsége, hogy ne értékesítsenek olyan dekódereket, amelyek a felhasználási szerződésben rögzített területen kívül lehetővé tennék a mérkőzések vételét, azaz a felhasználási szerződések megtiltják, hogy a külföldi dekódereket azon televíziónézők rendelkezésére bocsássák, akik a műsorokat azon tagállamon kívül szeretnék nézni, amelyre az engedélyt megadták).

Tekintetbe véve az eddig gyakorlatot, az ügyben jogerős döntés – amennyiben valóban hivatalos vizsgálat indul – várhatóan mindhárom EU-s fórumot megjárva a Bíróság előtt és csak hosszú évek múlva fog születni.

[A bejegyzés eredetileg a Twobirds ideas Hungary és – kisebb módosításokkal – a Sportjog blogokon jelent meg 2013. november 28-án.]

SIKERES WORKSHOP A TÁRSADALMI SZERVEZETEKKEL KAPCSOLATOS VERSENYJOGI KÉRDÉSEK KAPCSÁN

A Versenyjogi Kutatóközpont 2013. augusztus 27-én 13:00-16:00 óráig megrendezte az Európai Bizottság Jean Monnet programja keretében támogatott képzését, mely a „Versenyjog és társadalmi szervezetek – Képzés a vállalkozások társadalmi szervezetei számára az alkalmazandó versenyjogi szabályokról" címet viselte. A képzésnek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Dékáni Tanácsterme adott otthont, melynek baráti környezete, és a kerek asztal igazi pezsgő hangulatú beszélgetéssé varázsolta az előadást. Az előadók – kronologikus sorrendben Dömötörfy Borbála (Versenyjogi Kutatóközpont), Zavodnyik József (GVH Versentanács), és Tóth Tihamér (Versenyjogi Kutatóközpont, W&C LLP) – számos kérdést kaptak előadásukhoz kapcsolódóan, illetve számos alkalommal alakult ki valódi párbeszéd is, ami az adott iparág problémáira rámutatva lehetővé tette a sikeresebb problémamegoldást. A Résztvevőknek ezúton is köszönjük az érdeklődést!

ELSŐ HELYEZÉS A GVH VERSENYÉN

A GVH rendkívül szimpatikus módon minden évben tanulmányi versenyt rendez a hallgatóknak. Tekintettel arra, hogy kutatóközpontunk is nagy hangsúlyt fektet a hallgatói tehetséggondozásra, így külön örömmel tölt el minket, hogy a kutató hallgatónk első helyezést ért el a GVH versenyén. Gratulálunk Illisz Ivettnek!

Bővebben itt.

KUTATÓNKAT VERSENYTANÁCS TAGGÁ NEVEZTÉK KI

Ezúton gratulálunk tagunknak a versenytanácsi kinevezéséhez!

Új Versenytanács-tagot nevezett ki a köztársasági elnök                    

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2013. július 1-jei hatállyal kinevezte dr. Ruszthiné dr. Juhász Dorinát a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagjává. A Versenytanács-tagok kinevezése hat évre szól.

A Versenytanács sajátos helyzetű testület így független a hivatalon belül, ám döntése a szokásos bírói felülvizsgálat alá van vetve. A GVH versenyfelügyeleti eljárásait érdemben lezáró döntéseket a hivatalon belül elkülönült döntéshozó fórumként működő Versenytanács hozza meg. A Versenytanács bírálja el továbbá a vizsgálók által a versenyfelügyeleti eljárás során hozott végzései ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket is.

A Versenytanács munkáját a Versenytanács elnöke - aki egyben a GVH egyik elnökhelyettese is - szervezi és irányítja, az egyes ügyeket az elnök által kijelölt három, vagy öttagú versenytanács bírálja el.

A Versenytanács tagjai - versenyfelügyeleti feladataik mellett - közreműködnek a GVH versenypártolási és versenykultúra fejlesztése érdekében végzett tevékenységében is.

Ruszthiné Juhász Dorina 2004-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. Az egyetem elvégzését követően 2004 júniusában vizsgálóként kezdte pályafutását a Gazdasági Versenyhivatalban az Ipari és Élelmiszergazdasági Irodán. Az elmúlt 9 évben több munkakörben dolgozott a Hivatalban, mely idő alatt 2006-ban EU szakjogász diplomát szerzett. 2008 óta versenyjogi tantárgyak oktatója posztgraduális egyetemi képzések keretében, kutatási témája a kartellek szankciói. A Versenyjogi Kutatóközpont tagjaként is tevékenykedik, emellett számos versenyjogi publikáció szerzője. Versenytanács-tagi kinevezését megelőzően 2008-tól a Bírósági Képviseleti Iroda jogtanácsosaként dolgozott. Angolul és németül beszél.

Budapest, 2013. június 14.

Gazdasági Versenyhivatal

HATÉKONY-E A VERSENY A KISKERESKEDELMI SZEKTORBAN?

Közzétettük a Versenyjogi Darázsfészkek sorozat keretében rendezett előadások diáit: Hatékony-e a verseny a kiskereskedelmi szektorban?

A rendezvényről készült összefoglaló elérhető itt: Kiskereskedelem és versenyjog

A rendezvényről tudósított az MTI is az alábbiak szerint:

Gazdaság-versenyjog
Verseny az élelmiszer-kiskereskedelemben

Budapest, 2013. június 12., szerda (MTI) - Bár a verseny védelmében vezették be azt a szabályt, amely szerint a beszerzési számlában szereplő ár alatt nem értékesíthető élelmiszer, ez végül a verseny korlátozását hozta azzal, hogy megemelte az árszintet - idézte az egyik versenyjogi problémát Marosi Zoltán, az Oppenheim ügyvédi iroda munkatársa azon a szerdai budapesti konferencián, amely az élelmiszer kiskereskedelemben megvalósuló versennyel foglalkozott.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának versenyjogi kutatóközpontja által rendezett konferencián, az előadó kifejtette: a versenyjogi törvények ágazatsemlegesek, de sok országban léteznek az egyes ágazatokra speciális szabályok. Ilyen ágazat például a média, a távközlés, az energiaipar, és a kiskereskedelem is.
Az EU-ban a versenyjog megsértését a Bizottság vizsgálja az élelmiszer kiskereskedelemben is. Például Hollandiának a hagyma, paprika, gyöngyhagyma kiskereskedelmének jogsértő szabályozási módja miatt összesen 27 millió eurót kellett fizetnie - erről Baki Julianna, a Baker & McKenzie iroda ügyvédje beszélt előadásában. Kiemelte azt is, hogy a nemzeti versenyjogok egyre inkább közelednek az uniós követelményekhez.
Gönczöl Tünde, a Réczicza White & Case iroda ügyvédje a kiskereskedelmi szektorban megvalósult felvásárlásokat elemezte. Emlékeztetett rá, hogy egyedül az Auchan-Cora felvásárlás került az Európai Bizottság elé, a többi - így például az OBI-Bricostore fúzió - a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ügye volt.
A GVH 25 százalékos piaci részesedés alatt nem vizsgálja a fúzió esetleges piactorzító hatását. A már említett Auchan-Cora felvásárlás során volt olyan földrajzi terület, ahol a piaci részesedés 40 százalékot tett ki, de a GVH úgy vélte, számos kiskereskedő működik a területen, így a verseny nem sérül.

ghg \ gpp \ gte

MTI 2013. június 12., szerda 16:32

FLUKTUÁCIÓ A VERSENYHATÓSÁGNÁL

Megjelent a Global Competition Review versenyhatóságokat értékelő éves kiadványa: GCR Rating Enforcement 2013

A GVH ebben három csillagot kapott (a csillagok 1-5 között vannak, de praktikusan egy csillagos hatóság nincs). Ami érdekes adat a hatóság kapcsán, hogy 2012-ben a nem adminisztratív munkatrásak 23%-a távozott a hatóságtól, 3-an nyugdíjba vonultak.

Szintén érdekes adat, hogy a hatóság a költségvetésének 42%-át költötte a munkatársak bérére, amivel a negyedik legrosszabb arányt érte el. E téren a hatóság keze kötött, a jogalkotnak kellene azon elgondolkodnia, hogy ha szeretné, hogy a hatóság a jelenleginél is jobb munkát végezzen, akkor fel kellene zárkózni a világ fejlettebb országaihoz. Németországban pl. a hatóság költségvetésének 82%-a megy a munkatársak bérére.

2012-ben 3 engedékenységi kérelem volt a GVH-nál.

Eg átlagos kartell vizsgálat két évig tart a GVH-nál. Az Európai Bizottságnál ez 22 hónap. A legrosszabban az Egyesült Királyság teljesít időben, 35 hónpaig vizsgálódik. Persze a hatékonyságot itt nem időben, hanem alaposságban mérjük. Dániában 5 hónapig tartott egy kartell vizsgálat átlagosan, bár az is igaz, hogy csak 70.000. EUR bírsgot szabtak ki kartellért az országban.

Az erőfölényes ügyek közül érdekesség, hogy Brazíliában van volt 132 hónapja tartó vizsgálat, a Bizottságnál 49 hónap, Magyarországon 31 hónap volt a leghosszabb ügy.

MEGJELENT: VERSENYJOGI JOGSÉRTÉSEK - MAGÁNJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK - RÖVID ISMERTETŐ

A versenyjog a közjog és a magánjog határán fekvő jogterület. Közjog, hiszen az állami közhatalom eszközeit veszi igénybe a verseny tisztaságának biztosítása érdekében, az állam erre hivatott szerve útján őrködik a verseny zavartalansága fölött. Ugyanakkor a versenyjogi elírások megsértése sokszor magánjogi - legtöbbször szerződési jogi - jogviszonyok keretében jelenik meg, ezért a magánjog sem lehet közömbös a jelenséggel szemben. A két jogterület találkozása a versenyjogi jogsértések terén a jelen kötet tárgya. A tanulmányok azt vizsgálják, hogy szükséges és lehetséges-e a közjogi és magánjogi jogkövetkezmények halmozása, illetve milyen esetekben, melyik eszköztár alkalmazásának kell elsőbbséget élveznie. A kötet az anyagi jogi szabályok metszetén túl foglalkozik a versenyjogi jogsértések eljárásjogi kezelésével, nevezetesen azzal, hogy más szervezeti és eljárási keretek állnak rendelkezésre a közjogi szabályok alkalmazására és ettől teljesen eltér eljárások szolgálnának a magánjogi igényérvényesítésre. A kötetet minden versenyjoggal vagy a gazdasági élet jogával foglalkozó jogász haszonnal forgathatja, de minden bizonnyal meríthetnek belőle a gazdaságtudományi szakemberek is.

  • Kiadás éve: 2012
  • Kiadó: ELTE Eötvös Kiadó
  • Nyelv: HU
  • ISBN: 9789633121429
  • Kötés: keménytábla
  • Oldalszám: 258

A SPORTKÖZVETÍTÉSI JOGOK KOLLEKTÍV ÉRTÉKESÍTÉSÉRE IRÁNYULÓ MEGÁLLAPODÁSOK FŐBB VERSENYJOGI ASPEKTUSAI

A sportközvetítési jogok kollektív értékesítésére irányuló megállapodások főbb versenyjogi aspektusai

 

Jelen bejegyzés röviden bemutatja a hazai sportközvetítési jogok értékesítési struktúráját elsősorban a sportközvetítési jogok kollektív értékesítésére irányuló vertikális megállapodásokra fókuszálva, külön kiemelve a sportról szóló 2004. évi I. törvény (Stv.) kapcsolódó előírásait, a hazai vevői piac helyzetét és egy esetlegesen versenyt korlátozó értékesítési megállapodás esetén a mentesítés főbb szempontjait.

1. A Stv. sportközvetítési jogok kollektív értékesítésére vonatkozó rendelkezései a versenyjog tükrében

 

A Stv. kapcsolódó rendelkezései alapján a sportszövetségek – mint versenyjogi értelemben vett vállalkozások – jogosultak a Stv.-ben szabályozott sporttevékenységgel kapcsolatos vagyoni értékű jogok, így ezek közül a legnagyobb értékkel bíró közvetítési jogok ún. kollektív értékesítésére [Stv. 37. § (1)-(3) bek.]. Ekkor a sportszövetség az egyes eredeti jogtulajdonos sportszervezetek, sportolók nevében eljárva „csomagban” adja el a sportközvetítési jogokat az érdekelt médiaszolgáltatóknak, általában – a jogok értékének maximalizálása végett – meghatározott térbeli és időbeli kizárólagosságot biztosítva. Versenyjogi szempontból megállapítható, hogy a sportközvetítési jogoknak a kizárólagosság keretei között történő kollektív, csomagban való értékesítésekor az esetek többségében vállalkozások – a sportszövetség és a jogokat megvásárló médiaszolgáltató – céljánál és hatásánál fogva is versenyt korlátozó vertikális megállapodásáról van szó [Tpvt. 11. § (1) bek.], különös tekintettel a vevői oldalon esetlegesen jelentkező különböző jellegű kizáró hatásokra vagy az ún. ki nem használt jogokra. Mindazonáltal e megállapodások egyedi esetekben meghatározott körülmények értékelésével többnyire mentesíthetők a jogellenes versenykorlátozás tilalma alól [Tpvt. 17. §].

 

Megjegyzendő, hogy a szintén vállalkozásnak tekintendő sportszervezetek közötti, a sportközvetítési jogaik kollektív értékesítésére irányuló, sportszövetségen belül alkotott belső szabályzatok vállalkozások társulása tagjai által kötött, céljánál és hatásánál fogva is horizontális versenykorlátozó megállapodásának vagy döntésének minősülnek. Az EU-s joggyakorlatban ezek a megállapodások azonban bizonyos kritériumok alapján szintén mentesíthetők a versenykorlátozás alól és feltételezhető, hogy e megállapítások többsége a Tpvt. hatálya alatt is analóg módon alkalmazásra kerülhetne.

Fentiek alapján a sportközvetítési jogok sportszövetségek általi kollektív értékesítésének mechanizmusát a következő ábra szemlélteti:

VK ábra sportközvetítés

 

2. A sportközvetítési jogok hazai értékesítési piacának helyzete

A sportközvetítési jogokkal összefüggésben a GVH 2009 áprilisában közzétett az AV-2/2007 sz. médiaszektorban végzett ágazati vizsgálatról szóló jelentésében azt állapította meg, hogy a „sportjogok téren a prémium tartalmakat jelentő nagy nemzetközi sportesemények közvetítéséhez hasonlatos magyar sportesemény jelenleg nincs. A hazai bajnokságok, és kupamérkőzések sugárzási jogaiért általában – néhány kivételtől eltekintve – nem kell fizetni, ugyanis a kluboknak, ligáknak es nemzeti szövetségeknek, mint jogtulajdonosoknak jellemzően nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy képernyőre kerüljenek, mintsem a műsorszolgáltatónak ahhoz, hogy megszerezzek a közvetítés jogát. Egyes esetekben ugyanis a gyártási költség meghaladja a várható bevételeket. A magyar sportesemények – a nagy nemzetközi sporteseményekhez viszonyított – relatíve alacsony érteket és könnyű hozzáférhetőséget támasztja alá, hogy kizárólagosság – néhány kivételtől eltekintve – nem jellemző ezekkel kapcsolatban” [122. pont]. Tehát „összességében az értékes tartalmaknak minősülő sport- es filmjogokhoz való hozzáféréssel kapcsolatosan az ágazati vizsgálat nem azonosított a műsorszolgáltatók versenyét hátrányosan befolyásoló körülményt” [133. Pont].

Idén májusban a legnagyobb marketingértékkel bíró hazai sportág, az első- és másodosztályú magyar labdarúgó bajnokság közvetítési jogai szezononként kb. 3,54 milliárd forintért kerültek értékesítésre a 2012/13-as szezontól kezdődően négy idényre. Ezt megelőzően 2009/10-es idénytől a közvetítési jogok három idényre szezononkénti kb. 1,5 - 1,7 milliárd forintért keltek el, míg a 2008/09-es szezonban a jogok értéke egy bajnokságra vonatkozóan pusztán 100 millió forintra rúgott. A jelenlegi négy éves megállapodás alapján a mérkőzések közvetítésére az MTV és a Sport TV jogosult, mely utóbbi már 2009 megelőzően is folyamatosan közvetíti a magyar labdarúgó mérkőzéseket (a jelen szerződés szerint pedig egészen 2016-ig fogja is), míg az MTV a Duna TV-t váltva szintén sugárzott heti egy-egy összecsapást. A sportközvetítési jogok 2009-es értékesítésekor a csomagok árának korábbihoz képest jelentős emelkedéséhez hozzájárult az is, hogy a hazánkban a Sport TV mellett a másik jelentősnek tekinthető tematikus sportcsatorna, a DigiSport is pályázatot nyújtott be a Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ), azonban a Sport TV élve a korábbi szerződésben foglalt opciós jogával továbbra is megtartotta a jogokat. Médiaforrások szerint a DigiSport idén már nem pályázott a közvetítési jogokért, hanem a két nyertes mellett csupán a Sport Klub indult a tenderen, ennek ellenére az MLSZ mégis jelentős bevétel-növekedést könyvelhetett el (forrás: www.pepsifoci.huwww.origo.hu és www.mlsz.hu). A labdarúgás mellett többi sportág helyzetében is történt változás, hiszen a 2009-ig ingyenes sugárzott kézilabda és vízilabda mérkőzésekért médiaforrások szerint a Magyar Kézilabda Szövetség 2009-ben öt évre 400 millió forintot, a Magyar Vízilabda Szövetség pedig négy szezonra 120 millió forintot kapott a sportközvetítési jogokért (forrás:www.origo.hu és www.nemzetisport.hu), azonban arról, hogy a szerződések valóban az említett értéken kerültek megkötésre, nyilvános adatok nem érthetők el.

Összességében megállapítható, hogy a hazai labdarúgás és egyéb sportágak közvetítési jogaink értéke és a kapcsolódó (sport)műsorszámok nézettsége – elsősorban a Digi TV 2009-es piacra lépésnek köszönhetően –megugrott a korábbihoz képest, így a GVH ágazati jelentésében foglalt megállapítások – kiemelten a labdarúgásban tapasztaltak kapcsán – átértékelődhetnek. Amennyiben tehát a labdarúgás mellett a hazai sportközvetítési piac egésze dinamikus fejlődésnek indulna, ill. a hazai labdarúgás közvetítési jogainak értéke továbbra is intenzíven növekedne, a jövőben elképzelhető, hogy a kapcsolódó értékesítési szerződések versenyjogi értékelésére nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is sor kerülhet.

3. A mentesítés főbb aspektusai a sportközvetítési jogok értékesítésére irányuló vertikális megállapodás esetében

Bár a GVH-nak még nincs vonatkozó döntése, általánosságban megállapítható, hogy a kollektív értékesítésre irányuló egyedi szerződések – figyelemmel az EU-s sportközvetítési jogokkal összefüggő joggyakorlatra –többek között az alábbiak mérlegelésével és a kapcsolódó esetleges kötelezettségvállalásokkal kerülhetnének mentesítésre a tiltott versenykorlátozás tilalma alól:

-          a szerződésben megállapított időtartam határozott időre szól (az Európai Bizottság a NewsCorp./Telepiù ügyben a műholdas sportközvetítési jogokkal kapcsolatban két éves időtartamot tartott elfogadhatónak);

-          a szerződés szükségtelenül nem akadályozza a szerződésben nem szabályozott egyéb vagyoni értékű jogok értékesítését vagy azok továbbértékesítését (pl. sportközvetítések esetén a más platformokon való közvetítést (ún. holdback clause), valamint az esetleges vonatkozó időbeli korlátozás a szükséges mértéket nem lépi túl);

-          adott esetben a jogokkal rendelkező médiaszolgáltató hozzáférést biztosít a terjesztési platformjaihoz;

-          a piacra belépő új versenytársak bizonyos mértékű a közvetítésekhez való hozzáférési jog biztosításra kerül és ehhez kapcsolódóan a pay-per-view tartalmak esetében az árak szabadon kerülhetnek meghatározásra (lásd az Európai Bizottság döntését az AVS ügyben);

-          a jogokkal rendelkező médiaszolgáltató elővásárlási joga korlátozott; és

-          sportközvetítési jogok értékesítése esetén a szerződés nem tiltja meg, hogy a médiaszolgáltatók (műsorterjesztők) a tartalom megtekintését lehetővé tevő külföldi dekódereket azon nézők rendelkezésére bocsássák, akik a műsorokat azon tagállamon kívül szeretnék nézni, amelyre az engedélyt megadták (lásd az Európai Bíróság ítéletét a Murphy-ügyben);

feltéve, hogy a fentiek mellett az egyéb jogszabályokban foglalt előírások (pl. az Mttv. társadalom számára kiemelt jelentőségű események megtekintésére vagy a rövid híradásra irányuló szabályai) is betartásra kerülnek.

A fentebb említett ún. holdback clause vagy hold-back rights értelmében a közvetítési jogok értékesítésére irányuló szerződések esetében a közvetítési jogot megszerző médiaszolgáltató megakadályozhatja a tartalom más platformon keresztüli továbbítását. Ezt az Európai Bizottság a NewsCorp./Telepiù ügyben versenykorlátozónak minősítette, és arra kötelezte a feleket, hogy azok mondjanak le a műholdas platformon túli sportközvetítési jogokról (azaz ebben az ügyben csak a műholdon keresztül közvetítendő TV-s jogokról volt szó). Az Európai Unió Bíróságának Murphy-ügyben hozott ítéletének (C-403/08 C-429/08 számú ügyek) megállapításai szerint az értékesítésre irányuló szerződésekben rögzített kizárólagosság önmagában nem jogellenes, azonban a műsorsugárzó-szervezetek olyan kötelezettsége, hogy ne értékesítsenek olyan – a mérkőzések megtekintését lehetővé tevő – dekódereket, amelyek az értékesítési szerződésben rögzített területen kívül lehetővé tennék a mérkőzések vételét, már az EUMSz 101. cikkébe (és egyébként a szolgáltatásnyújtás szabadságának rendelkezéseibe) ütköznek.

TÖRVÉNYESÍTETT KARTELLEZÉS A MEZŐGAZDASÁGBAN?

A törvényjavaslat

A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Szakmaközi tv.) Pócs János fideszes honatya egyéni indítvány alapján a következő18/A. §-sal egészülne ki:

„(1) Mezőgazdasági termék vonatkozásában nem állapítható meg a versenytörvény 11. §-ában meghatározott tilalom megsértése, ha a versenytörvény 11. §-a szerinti megállapodásból eredően a gazdasági verseny torzítása, korlátozása vagy megakadályozása a gazdaságilag indokolt, méltányolható jövedelem eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg, és e jövedelem megszerzésétől a megállapodás által érintett piac szereplője nincs elzárva.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt mentesülési feltételek fennállását a miniszter állapítja meg.

(3) A versenytörvény 11. §-ában szereplő tilalom mezőgazdasági termék vonatkozásában történőmegsértésének vizsgálata során a Gazdasági Versenyhivatalnak a miniszter (2) bekezdés szerinti állásfoglalását be kell szerezni, és az abban foglaltak alapján kell eljárnia. A miniszternek az állásfoglalását a Gazdasági Versenyhivatal megkeresésének beérkezésétől számított hatvan napon belül kell kiadnia, amely időtartamra a Gazdasági Versenyhivatal az eljárását felfüggeszti.

(4) Az eljáró versenytanács a bírság kiszabását felfüggeszti a 11. §-ba ütköző olyan megállapodás vagy az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 101. cikkébe ütköző olyan versenytársak közötti megállapodás vagy összehangolt magatartás esetén, ahol azt mezőgazdasági termék vonatkozásában követték el . Ez esetben az eljáró versenytanács határidő tűzésével felszólítja a megállapodásban vagy összehangolt magatartásban résztvevő feleket, hogy magatartásukat hozzák összhangba a jogszabályi rendelkezésekkel. A határidő eredménytelen elteltét követően az eljáró versenytanács bírságot szab ki.”

„21/A. § E törvénynek a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló 2012. évi . . . törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított rendelkezéseit a Módtv. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben és megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.”

A Mezőgazdasági bizottság október 15-i ülésén általános vitára ajánlotta a törvényjavaslatot. Gőgös Zoltán és Göndör István MSZP-s képviselők módosító indítványukban az előterjesztés 2. §-t törölni javasolják. Véleményük szerint ez a dinnyekartell kivédését szolgálja, erkölcsi kérdésként felveti, hogy ily módon utólag lehet a kormányzati törvénysértéseket legitimizálni. 

Észrevételek

Az alábbiakban a javaslathoz szeretnénk néhány megfontolásra érdemes gondolatot felvetni, az összetett témával nem kívánunk minden részletében foglalkozni. Alapvetően az uniós jogi és a mezőgazdaság különleges helyzetéből fakadó kérdésekre térünk ki.

Van élet az uniós jogon kívül is?

Magyarország 2004. május 1. óta az Európai Unió tagja. Annak idején mind a Társulási Szerződés, mind a Csatlakozási Okmány a jelenleg kormányzó pártok támogatását is bírta. A tagság nemcsak a regionális vagy éppen a mezőgazdasági fejlesztésben kézzelfoghatóan érezhető előnyökkel, hanem bizony kötelezettségekkel is jár. Ugyan valóban számos kritika érheti az unió működését és minden bizonnyal vannak abszurd és nehezen teljesíthető szabályai, ezeket nem létezőnek tekinteni súlyos hiba. Adott esetben a magyar gazdáknak, vállalkozásoknak piac hátrányt okozó szabályok módosítását kell kezdeményezni, de a meglevő szabályokat felrúgni nem lehet. A kiszámíthatóság nem csak valamiféle, a politikusok életét megkeserítő jogászi hókuszpókusz, hanem a gazdasági élet legfontosabb adaléka, összetartó ereje. Kérdezzék csak meg az állattartókat, hogy mennyiben fontos számukra az adószabályok, vagy éppen a takarmányárak kiszámíthatósága.

Mindezzel azt a következtetésünket szeretnénk felvezetni, hogy a belső piacba integrálódott Magyarország jogalkotója bizonyos keretek között hozhat csak a gazdaságot érintő törvényeket. Olyan szabályt alkotni, amelyet a vele ellentétes uniós jog azonnal felülír, csak olcsó, könnyen elillanó népszerűséget hozhat. Megoldást biztosan nem fog jelenteni a magyar termelők problémáira. Függetlenül attól, hogy az EU Bizottsága minden bizonnyal jogsértési eljárást kezdeményez majd Magyarország ellen, kartellezni magyar vállalkozóknak így is, úgy is tilos. Akkor is, ha a magyar jogszabályok ezt különböző feltételek esetén megengednék nekik. A „kartellezni tilos!” uniós szabály feltétlen érvényesülést kívánt az elmúlt több mint ötven évben és kíván ma is.

Az uniós versenyjogot köztudott módon nem csak az Európai Bizottság, hanem a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is alkalmazni köteles. Nem lesz a versenyhivatal irigylésre méltó helyzetben: hiába kormánytól független, nagy tekintélyt élvező szervezet, a kormányzati nyomás alól nehéz lesz magát kivonnia. Másik oldalról viszont az unió egyik versenyhatósága, kötelessége az uniós versenyjogot alkalmazni, akár úgy is, hogy az azzal ellentétes magyar szabályokat félretolja. Hovatovább e kötelezettség nem csak a GVH-t köti, hanem minden magyar hatóságot és bíróságot. Nehéz elmenni azon tény mellett szó nélkül, hogy az Európai Unió működésének fundamentumát veszi semmibe a törvényjavaslat. Amikor az Európai Unió és az európai egység törékeny a gazdasági válság következményei miatt, alapos megfontolást igényel minden egyes koporsóba vert szög. Az uniós jog és a vállalt kötelezettségek tudatos vagy nem tudatos, de rendszeres megszegése ahhoz vezethet, hogy más államok is beindítják hasonló védekezési mechanizmusaikat, s az adok-kapokból nem biztos, hogy a nyitott gazdaságú országunk kerül ki győztesen.

Itt kell megjegyezni, hogy a javaslat csak a Tpvt. 11. §-ának alkalmazását tiltja meg, de mivel uniós rendelet alapján az EUMSZ 101. cikkét közvetlenül kell alkalmazni, az utóbbi alapján a GVH minden további korlátozás nélkül el fog járni, azaz a javaslat nem csak célszerűtlen adott esetben, hanem teljesen alkalmatlan is a kívánt cél elérésére.

Az előterjesztés indokolása egyébként nem feledkezik meg az uniós versenyjog létezéséről, de rossz következtetéseket von le a hivatkozott rendelkezésekből. Mint arra alább kitérünk, valóban vannak az EU működéséről szóló szerződésben is mezőgazdaságra szabott versenyjogi rendelkezések, de ezek nem eredményezik azt, hogy lehetne e területen kartelleket létrehozni. Másrészt, az uniós jog által le nem fedett területeken valóban lehet szuverén magyar játékszabályokat alkotni, de pontosan melyek is ezek a piacok? Van olyan mezőgazdasági piac, ahol legalábbis közvetve, potenciálisan ne éreznénk a tágabb uniós piac szorító erőit? A GVH Versenytanácsa a tojástermelők és szövetségük kartellezése miatt néhány évvel ezelőtt kifejezetten az uniós versenyjogot alkalmazva hozott döntést. Véleményünk szerint nem látható, hogy mely piacok azok, ahol színtisztán hazai, regionális szinten folyna a verseny. Éppen ellenkezőleg, a magyar termelők és vállalkozások gondjainak egy része abból fakad, hogy éles versenynek vannak kitéve a több támogatásban részesült európai konkurenseikkel.

Tömören, röviden: a javaslat törvényre emelkedése esetén nem fog tudni érdemi változást hozni a magyar mezőgazdaságból élők helyzetén, mert azok be kell hogy tartsák az uniós versenyszabályokat, különben jelentős bírságokra számíthatnak. Hiábavaló reményt kelteni felelőtlenség, hiszen a kartellezés következményeiért végül nem az államnak, hanem a kartellezőknek kell helyt állniuk. Az a halmaz, amelyben pedig az uniós mércétől függetlenül lehetne sajátos magyar megoldásokkal próbálkozni, lényegében üres. A célt tévesztett nemzeti színű nyílvessző a semmibe hull.

További kérdés lenne még ekkor is, hogy összességében, a közjó szempontjából jó eredményt hozna-e a javaslat? Néhány kartellező termelő rövid távú érdekeit leszámítva valóban jól járnának-e a magyar fogyasztók, erősödne-e a mezőgazdaság hosszabb távú hatékonysága?

A mezőgazdaság, az más?

A mezőgazdaság nagyobb részben, kisebb részben az ehhez kapcsolódó élelmiszeripar valóban rendelkezik olyan sajátosságokkal, amelyek az általában érvényesülő versenyszabályok körültekintő alkalmazását kívánja meg. Vannak országok, például az antitröszt hazájának tekintett USA is, ahol bizonyos körben megengedett a versenytársak összefogása (a termelők szövetkezése nem fog tiltott praktikának minősülni). Magyarországon különleges kivétel nem érvényesült a gyakorlatban, bár az általános bagatell versenykorlátozás szabály révén az előremutató szövetkezések eddig is kiestek a tilalom alól. A kis termelők sem állapodhatnak meg azonban árakról és nem oszthatják fel egymás között a piacokat. Meglehet, hogy ez egy olyan univerzális versenyjogi dogma, amelynek igazságtartalmán időszerű lenne elgondolkozni, hiszen mi félnivalónk lehetne az adott piac 10%-át sem kitevő  kistermelők közötti áregyeztetéstől, de ez messze nem mezőgazdaság specifikus kérdés.

A lényeg azonban az, hogy bárhova nézünk is, a mezőgazdasági termelők teljes immunitást nem élveznek a versenyjogi szabályok alól. Ellenben a tagállamok, az uniós kötelezettségeket szem előtt tartva, megtehetik, hogy ágazatspecifikus előírásokat hozzanak, akár még az árakat is szabályozhatják. Piacfelosztó, áregyeztető kartellezést azonban nem legalizálhatnak. Az elmúlt évek magyar versenyhivatali gyakorlata alapján egyébként nem lehet azt mondani, hogy a GVH „túljátszotta” volna a szerepét a mezőgazdaságban. Ahol kellett, ott természetesen eljárt, de egy régebbi vadászat szervező vállalkozások kartelljét leszámítva inkább jelképes, vagy enyhe bírságokat szabott ki. Emellett igyekezett a piaci szereplőket, szövetségeket, terméktanácsokat és nem utolsó sorban a minisztériumi tisztviselőket is kitanítani a versenyszabályokból.

Azt sem lehet kizárni, hogy egy ilyen jogszabály éppen felhívja az Európai Bizottság figyelmét a problémára és nem valószínű, hogy ne indítana adott esetben példát statuáló kartelleljárást. Ez lényegében azt jelentené, hogy míg a GVH eddig akár önmegtartóztatást is tanúsíthatott bizonyos körben, a jövőben a kartellezésen ért magyar vállalkozásoknak nem sok esély lenne viszonylag jól kijönniük egy brüsszeli a versenyfelügyeleti eljárásokból.

Visszakanyarodva az indítványban is hivatkozott uniós versenyjogra, az 1184/2006/EK ta­ná­csi rendelet szerint a kartellezést is tiltó EUMSZ 101. cik­ké­nek (1) be­kez­dé­sét nem kell al­kal­maz­ni olyan meg­ál­la­po­dás­ra, dön­tés­re és ös­­sze­han­golt ma­ga­tar­tás­ra, amely a nem­ze­ti pi­a­ci rend­tar­tás lé­nye­ges ré­szét ké­pe­zi, vagy szük­sé­ges a közös mezőgazdasági politika cél­ki­tű­zés­ének el­éré­sé­hez. Kü­lö­nö­sen nem kell al­kal­maz­ni ter­me­lők, ter­me­lői szer­ve­ze­tek meg­ál­la­po­dá­sá­ra, dön­té­se­i­re és ös­­sze­han­golt ma­ga­tar­tá­sá­ra, ha azok a ter­me­lés­ben vagy az ér­té­ke­sí­tés­ben, vagy a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­kek tá­ro­lá­sa, ke­ze­lé­se vagy fel­dol­go­zá­sa cél­ját szol­gá­ló kö­zös lé­te­sít­mé­nyek hasz­ná­la­tá­ban érin­tet­tek. Fel­té­tel azon­ban, hogy nem köt­he­tik ki azo­nos árak al­kal­ma­zá­sát, és nem zár­ják ki a ver­senyt, il­let­ve nem ve­szé­lyez­te­tik az uniós mezőgazdasági politika cél­ki­tű­zé­se­i­nek el­éré­sét. Nem mellékesen az Európai Bizottság jogosult egyedül eldönteni, hogy ezek a kivételes feltételek fennállnak-e. Ilyen mentesítő döntésre az elmúlt évtizedekben elvétve került csak sor.

Az egyéni képviselői indítvány alapján javasolt megoldás lényegében egy sajátos, nehezen behatárolható agrármentességet eredményezne. A rendelkezésből hiányzik az alany, így az elvileg nemcsak a közvetlenül a mezőgazdaságból élő állattenyésztőkre, földművesekre, gazdákra, hanem a felvásárlókra, közvetítőkre, s akár a (jelentős részben külföldi tulajdonban levő) feldolgozókra és áruházláncokra is kiterjedhet. Gond az is, hogy csak a szándékban tükrözi a mezőgazdaság sajátosságait, a rendelkezés ezeket a föld, az időjárás szeszélyeiből adódó nehézségeket nem tükrözi.

A Tpvt. alapján jelenleg is mentesülhet egy versenykorlátozó megállapodás a tilalom alól, ha négy feltételnek eleget tesz. Járjon gazdasági előnnyel, azok részben jussanak el a fogyasztókhoz, ne tartalmazzon szükségtelen korlátozást és ne zárja ki teljesen a versenyt a piacon. Egy mezőgazdasági közös termelés, közös munkagépvásárlás, közös értékesítés némi körültekintéssel könnyedén teljesítheti ezt az elvárást. A most javasolt mentesség azonban teljesen más. Mivel a kritérium jogilag nehezen értelmezhető, s azt egy versenyjogban nem jártas miniszter fogja alkalmazni, az lényegében biankó felmentést adhat a kartellezőknek, és hiú reményt táplál majd a büntetlenség kapcsán. Hiszen melyik agrárügyi szakember mondaná majd azt, hogy a „gonosz” multi áruházláncokkal küzdő magyar gazdák által elért kartell-haszon aránytalanul magas? Mi lesz az a jövedelemszint, ahol már indokolatlan a fogyasztók zsebéből finanszírozott kartellezés?

Zárójelben jegyezzük meg: biztosan az a magyar gazdák érdeke, hogy a lekartellezett, drágább hazai helyett az olcsóbb külföldit vegye a magyar fogyasztó? Vagy készül már a következő törvényjavaslat, amely megtiltja az áruházaknak a külföldi termék behozatalát, ha hasonló magyar termék is beszerezhető itthon? A magyar fogyasztók valóban készek finanszírozni a kartellezésből fakadó „méltányos” jövedelmeket? Ne legyenek továbbá hiú reményeink a tekintetben sem, hogy ha a kartellezés miatt magasabb ár alakul ki a magyar boltokban, akkor az alacsonyabb árú import termékek pillanatok alatt kiszorítják majd a magyar termékeket a polcokról..

Egyéb észrevételek

Az MSZP-s módosító indítványhoz annyit tennénk hozzá, hogy valóban nem jó irányba mutat, ha a törvényhozás folyamatban levő eljárásokra kiterjedően hoz visszamenőleges hatályú felmentő rendelkezéseket. Ez megingathatja a jogbiztonságba vetett hitet, mely szerint az adott pillanatban hatályban levő jogszabályokat tiszteletben kell tartani. Hová vezet, ha bizonyos körök a számukra terhes, egyébként a piacgazdaság működése szempontjából alapvető fontosságú rendelkezések megsértése miatt folyó eljárás alól utólag mentesülhetnek? Mindazonáltal az MSZP-s módosító indítvány indokolása nem helyénvaló, hiszen a „dinnyekartell” ügyben, ha volt is kartell – ezt majd hónapok múlva az ügyben eljáró versenytanács fogja kimondani -, abban vállalkozások vettek részt jogsértő módon, nem pedig a kormányzat. Versenypolitikai szempontból valóban nem jó, ha az állam versenyjogba ütköző magatartást segít elő, de ezzel még nem követ el törvénysértést, legalábbis a magyar jog tükrében nem. Inkább ismét az az eset fordul elő, hogy hiú ábrándokat kelt a jogszerűség kapcsán. Az uniós versenyjog azonban a tagállamoknak is megtiltja, hogy kartellezésre buzdítsanak, vagy ilyen magatartásra kötelezzék, esetleg utólag legitimizálják azt.

A másik probléma a dinnyekartell példával, hogy ott vélhetően nem gazdák, hanem áruházláncok egyeztettek az árakról,és semmi nem garantálta, hogy a magasan tartott fogyasztói árbóla magyar termelők részesedtek volna. Reméljük, hogy a javaslattevő nem ilyen és ehhez hasonlatos kereskedői összejátszások mentesítésére gondolt.

A javaslat szakmai szempontból egyéb kisebb hiányosságoktól is szenved, ezeket remélhetőleg a jogalkotó gépezet időben észleli és korrigálja. Így például jelenleg Magyarországon nincsen „versenytörvény”, legalábbis nem a precíz jogi hivatkozás szintjén, helyette az 1996.évi LVII. tv. szól a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról (bevett rövidítéssel: Tpvt.).

A javasolt kivételezett alanyi kör is megfoghatatlan,  abba beletartoznak vajon a versenyjoggal tisztában levő áruházláncok is, ha mezőgazdasági termékeket vásárolnak fel?,

A magyar versenyjog történetében az is példátlan, hogy az Országgyűlésnek beszámolni tartozó GVH egy miniszteri „állásfoglalás” alapján kell hogy eljárjon, olyan döntést hozva, amely ellentétes az általa képviselt versenypolitikai elvekkel…

Több fantázia van a javaslat bírságra vonatkozó részében, attól eltekintve, hogy a versenytanács a bírság kiszabását nem tudja „felfüggeszteni”. Remélhetőleg nem a végrehajtási eljárás felfüggesztése (azaz múltbeli jogsértésekért jogerősen kiszabott bírság államháztartás javára történő beszedése) állt az indítványozó szándékában. Nem egyezik továbbá a bírságmentesség és a kartellmentesség alanyi köre, az előbbi lefedni látszik valamennyi kartellezést, nem csak a javaslat elején szereplő, „méltányos” jövedelmi szintet eredményező összejátszásokat.

Ugyan uniós aggály a bírság kivétel miatt is megfogalmazható lehet, de nem ördögtől való azt mondani, hogy egyes mezőgazdasághoz kötődő versenyjogsértéseknél ne bírságoljon a GVH, vagy csak akkor, ha nem javulnak meg a kartellezők. Védhető álláspont, hogy a kistermelők nem feltétlen tudják, mit szabad, nem szabad, s a tudatlanul jogot sértőket valóban lehet enyhébben kezelni. Ehhez viszont nem kell törvényt módosítani, a jelenlegi versenytörvény is ad elegendő mozgásteret a Versenytanácsnak e téren.

Szilágyi Pál és Tóth Tihamér

A MASTERCARD ÍTÉLET RÖVIDEN (T-111/08. SZ. ÜGY MASTERCARD ÉS TÁRSAI KONTRA BIZOTTSÁG [EBHT 00000. O.])

A Törvényszék 2012. május 24-én hozott ítéletet a MasterCard ügyben.[1] A MasterCard rendszere négyoldalú bankkártya-rendszer. Ennek lényege, hogy az olyan négyoldalú bankkártya-rendszer, mint a MasterCard rendszer, különbözik a háromoldalú rendszerektől, mivel a négyoldalú rendszerekben a bankkártya-kibocsátó pénzügyi intézmény (a továbbiakban: kibocsátó bank vagy kibocsátó) eltérhet attól a pénzügyi intézménytől (a továbbiakban: elfogadó bank vagy elfogadó), amely a kereskedők számára kártyaelfogadási szolgáltatásokat nyújt, vagyis olyan szolgáltatásokat, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a kártyákat az ügyletek elszámolási eszközeként fogadják el. A bankközi jutalékok a kibocsátó és az elfogadó bank közötti viszonyban a kártyás tranzakció elszámolásakor merülnek fel és a kibocsátó bank javára levont összegnek felelnek meg. Megkülönböztetendők azoktól a díjaktól, amelyeket az elfogadó bank a kereskedőkkel szemben számít fel („merchant service charge”, kereskedőkkel szemben felszámított szolgáltatási díj, a továbbiakban: MSC).

A többoldalú bankközi jutalék (MIF) lényege, hogy akkor alkalmazzák, ha a kibocsátó bank és az elszámoló bank között nincs kétoldalúan vagy nemzeti szinten meghatározott bankközi jutalék.

Az Európai Bizottság a MasterCardot vállalkozások társulásának minősítette, amelyen a tőzsdei bevezetés és az irányítási rendszer sem változtatott, mivel a MasterCard fizetési szervezet és a bankok között fennmaradt az érdekközösség.[2] A rendszer működéséhez a MIF nem járulékos korlátozás, hiszen anélkül is működhetne. Azt csak a 101. cikk (3) bekezdése alapján lehet megítélni.[3]

A Törvényszék az ügyet lényegében négy kérdés mentén vizsgálta. Elsőként azt vizsgálta, hogy a MIF versenykorlátozó-e, illetve, hogy az járulékos korlátozásnak minősül-e? A Törvényszék kifejtette, hogy „a járulékos korlátozás fogalma alá tartozik minden olyan korlátozás, amely a megállapodás elsődleges tárgyának megvalósításához közvetlenül kapcsolódik, és ahhoz szükséges.”[4] A szükségesség két kérdés vizsgálatát takarja: Objektív módon szükséges-e a megállapodás elsődleges tárgyának megvalósításához? Arányos-e a megállapodáshoz képest?[5] Itt kiemelte, hogy ez semmiképpen sem a 101. cikk (3) bekezdése szerinti mérlegelést jelenti, azaz a versenyt támogató és versenykorlátozó hatásokat utóbbi keretében kell értékelni.[6] Amit itt vizsgálni kell az, hogy az adott megállapodás elsődleges tárgya nehezen megvalósítható-e, vagy megvalósíthatatlan-e anélkül?[7] Annak vizsgálata kapcsán, hogy a korlátozás arányos-e a megállapodás elsődleges tárgyának megvalósításához képest, ellenőrizni kell, hogy a korlátozás időtartama és tárgyi, illetve területi hatálya nem haladja-e meg azt a mértéket, amely az említett megállapodás megvalósításához szükséges.[8] Kizárólag azok a korlátozások tartozhatnak a járulékos korlátozások elvének alkalmazási körébe, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a megállapodás elsődleges tárgya minden esetben megvalósulhasson.[9] Így a korlátozásnak az érintett piacon fennálló versenyhelyzet miatti elengedhetetlen jellegére vonatkozó megfontolások nem képezik részét a korlátozás járulékos jellegére vonatkozó elemzésnek.[10] Lényegében arra jutott a Törvényszék, hogy ha az adott rendszer a MIF nélkül is képes a működésre, akkor a MIF nem nélkülözhetetlen. Az nem megfelelő hivatkozási alap, hogy ezáltal kedvezőtlenebb lesz a rendszer.

A Törvényszék az Európai Bizottság határozatát abból a szempontból vizsgálta, hogy milyen lenne a versenyhelyzet a MIF nélkül. Az Európai Bizottság a határozatában nem minősítette cél szerint versenykorlátozónak a MIF megállapodást, mivel annak hatása is versenykorlátozó volt.[11] A Törvényszék ugyanakkor ítéletében lényegében megerősítette a korábbi joggyakorlatot, miszerint a cél szerit korlátozó megállapodások esetén nem kell vizsgálni a hatást.

Egy harmadik fontos kérdés volt az érintett piac kapcsán a kétoldalú piacból fakadó tulajdonságok vizsgálata. Itt a Törvényszék leszögezte, hogy az érintett piac meghatározása lényegében 101. cikk esetén nem szükséges.[12] Az Európai Bizottság az ügyben a MIF-hez kapcsolódó négyoldalú kártyarendszert vizsgálta, három piacon: rendszerközi piac, kibocsátási piac és az elfogadási piac. Határozatának alapja az volt, hogy a MIF az elfogadási piacon korlátozza a versenyt.[13] A felperesek érve az volt, hogy a rendszer lényegében kétoldalú piacként működik, nincs önálló elfogadási piac, hanem a négyoldalú rendszer egységes szolgáltatást nyújt a kártyabirtokosok és a kereskedők által támasztott közös kereslet kielégítésére.[14] A Törvényszék azonban az Európai Bizottságot támogatta, mikor arra jutott, hogy nem volt nyilvánvaló értékelési hiba, hogy az Európai Bizottság a fent kifejtett módon értelmezte az érintett piacokat. A Törvényszék bár megjegyezte, hogy „[k]étségtelen, hogy vannak bizonyos kölcsönhatások a „kibocsátási” és az „elfogadási” rész között, úgymint a kibocsátási és az elfogadási szolgáltatások helyettesíthetősége és a közvetett hálózati hatások megléte, amennyiben a kereskedők általi kártyaelfogadás mértéke és a forgalomban lévő kártyák száma befolyásolja egymást. […] Ugyanakkor e helyettesíthetőség ellenére hangsúlyozni kell, hogy egyrészről megkülönböztethetők a kártyabirtokosoknak és a kereskedőknek nyújtott szolgáltatások, másrészről pedig a kártyabirtokosok és a kereskedők külön‑külön gyakorolnak versenynyomást a kibocsátó és az elfogadó bankokra.”[15] Ezzel a Törvényszék elismerte tehát a piac kétoldalúságát, de úgy vélte, hogy az egyes oldalakat lényegében önállóan meg lehet vizsgálni.[16] Ennek fényében meglepő volt amikor a Törvényszék azt hangsúlyozta, hogy „mivel a fizetési kártyákkal érintett felhasználói csoport egyikét a kereskedők képezik, még a[z EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében] foglalt második feltétel megléte is szükségképpen azt jelenti, hogy az ő tekintetükben is ki kell mutatni, hogy a MIF-nek érzékelhető objektív előnyei vannak.”[17]

Az ítélet viszonylag hosszasan foglalkozik a 101. cikk (3) bekezdésének alkalmazásával. A felperesi oldalon három alapvető érv volt: a Bizottságnak valószínűségen alapuló mérlegelést kellett volna alkalmaznia, figyelemmel az in dubio pro reo elvre, valamint túlzott bizonyítási terhet rótt rájuk az Európai Bizottság, amikor is nem fogadta el elegendőnek a módszertan ésszerűségének bizonyítását.[18] A Törvényszék, mint ahogy fentebb utaltunk rá, nem fogadta el azt az érvet, hogy a rendszer működése előnnyel jár a MasterCard rendszer számára, amely számos kedvező hatással jár, hanem azt követelte meg, hogy az előnyök kifejezetten a MIF-hez kapcsolódjanak.[19] A bíróság továbbá elutasította, hogy az Európai Bizottság nem vizsgálta meg kellően a felhozott érveket, azaz arra jutott, hogy a feleknek kell a bizonyítékokat előterjeszteni, azokat a Bizottság megvizsgálta, de nem találta elégségesnek, így jogosan nem fogadta el, hogy teljesülne az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésének feltételrendszere. A többi érvet sommásan elutasította emiatt.

Az ítélet körbejárta azt a kérdést is, hogy vajon a MasterCard fizetési szervezet vállalkozások társulása-e.[20] A jogvita abból alakult ki, hogy a MasterCardot bevezették a tőzsdére, megváltozott az irányítási és szervezeti rendszere és a felperesek szerint a bankok már nem gyakorolnak ellenőrzést felette.[21] Mint említettük az Európai Bizottság arra is alapozta érveit, hogy a bankok és a MasterCard között érdekközösség áll fenn. A felperesi oldalon azonban kifogásolták, hogy ez azt jelentené, hogy a MasterCard nem a részvényesei érdekét tartja szem előtt. Nem támasztja alá továbbá ezt az érvrendszert továbbá a joggyakorlat sem.[22]

A Törvényszék a szervezeti függetlenedés kapcsán érdekes következtetéseket vont le. Először megállapította, hogy a bankoknak joguk volt nemzeti különszabályokat elfogadni a világszintű helyett; majd kifejtett, hogy a tőzsdei bevezetést követően is fennmaradt az európai igazgatótanács, amely az európai bankok képviselőiből állt és amelynek hatásköre lényeges kérdések eldöntésére terjedt ki, de ez a világszintű igazgató tanács döntéseit követte, utóbbi korlátozhatta az európai igazgatótanács jogköreit, sőt el is vonhatta azokat. Mégis mivel az európai igazgatótanács gyakorolta döntéseit, valamint az elvonásnak szigorú szabályai voltak, így az európai igazgatótanács miatt az MC vállalkozások társulásának minősül. Annak ellenére, hogy a Törvényszék és az Európai Bizottság is elismerte, hogy a bankok már nem ellenőrizték az MC-t és nem vettek részt a MIF összegének meghatározásában. A MIF azonban a bankok érdekeit tükrözte a bíróság szerint. A Törvényszék álláspontja, hogy az érdekközösség vagy a közös érdek megléte releváns tényező annak megítélésében, hogy vállalkozások társulásának döntéséről van-e szó.[23]

Ezt követően a Törvényszék a „szokásos” eljárási kérdéseket, kifogásokat elemezte.


[1] T-111/08. sz. ügy MasterCard és társai kontra Bizottság [EBHT 00000. o.] (továbbiakban: Mastercard (T-111/08. sz. ügy)).

[2] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 26. pont.

[3] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 34 – 35. pontok.

[4] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 77. pont.

[5] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 79. pont.

[6] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 80. pont, 182. pont, 190. pont.

[7] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 80. pont.

[8] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 81. pont.

[9] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 89. pont.

[10] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 89. pont.

[11] Ld. pl. Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 138. pont.

[12] Ld. pl. Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 169 – 171. pontok.

[13] Ld. Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 172. pont.

[14] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 174. pont.

[15] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 176 – 177. pontok. Ld. még Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 210. pont.

[16] Néhol a bíróság azért megvizsgálja a két oldal közötti hatást, így pl. az ítélet 222. pontjában felhívja a figyelmet arra, hogy minél több a felhasználója egy kártyának, annál jelentősebb a piaci ereje a vállalkozásoknak, mivel nő a kártya elfogadók általi elutasításával járó kedvezőtlen hatás az ügyfelek irányába.

[17] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 228. pont.

[18] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 195. pont.

[19] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 226. pont.

[20] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 238. pont és folyt.

[21] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 238. pont.

[22] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 239. pont.

[23] Mastercard (T-111/08. sz. ügy) 251. és 259. pontok.

GONDOLATOK AZ UEFA ÉS A BIZOTTSÁG UEFA FINANCIAL FAIR PLAY SZABÁLYZATTAL KAPCSOLATBAN KIADOTT KÖZLEMÉNYÉRŐL

 Az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) és az Európai Bizottság közösen kiadott közleménye (http://www.uefa.com/MultimediaFiles/Download/uefaorg/EuropeanUnion/01/77/21/58/1772158_DOWNLOAD.pdf, ill. http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/12/264&format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en) szerint az UEFA Financial Fair Play („FFP”) szabályzat célja szerint összhangban áll az Európai Bizottság állami támogatások jogával összefüggésben kialakított politikájával. A közlemény az UEFA és a Bizottság közötti, a sportág szabályozásának EU joggal való összeegyeztethetőségét elemző, egyre szorosabb együttműködés keretében született meg.

Az UFA FFP szabályzata

Röviden összefoglalva a 2013-14-es szezontól alkalmazandó FFP szabályzat (http://www.uefa.com/MultimediaFiles/Download/Tech/uefaorg/General/01/50/09/12/1500912_DOWNLOAD.pdf) lényege, hogy az UEFA által szervezett európai versenysorozatokban az egyes nemzeti labdarúgó klubok csak abban az esetben vehetnek részt, ha adott pénzügyi évben a labdarúgással kapcsolatos tevékenységükre fordított kiadásaikat a labdarúgásból termelt bevételük fedezi (ún. „break even szabály”), azaz adósságot termelő klubok nem indulhatnak a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában. A break even szabály alól azonban kivételt képeznek az utánpótlás-nevelésre és az infrastruktúra-fejlesztése fordított kiadások. Az UEFA a fenti előírások alkalmazásával elsősorban a labdarúgó klubok megfelelő gazdálkodását, működésük átláthatóságát és a versenyek integritását kívánja elérni.

Az UEFA és a Bizottság közös közleménye

Az UEFA és a Bizottság közös közleménye szerint az FFP szabályzat az EUMSz tiltott állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseinek érvényesülését segíti elő a labdarúgásban. Az EU-s versenyjog szerint vállalkozásnak minősülő labdarúgó klubok ugyanis gyakran részesülnek különböző fajta állami, önkormányzati, vagy az állami támogatások joga szempontjából állami szervnek minősülő személy által nyújtott pénzügyi „segítségben”. (Egyébként ez a megállapítás különösen igaz a hazai sportszervezetekre is.) Továbbá a közlemény rögzíti azt is, hogy az utánpótlásra és az infrastruktúrára fordított kiadások kivétele a break even szabály alkalmazása alól összhangban áll az állami támogatások jogának sport területén való érvényesítésével is, melyre példát – többek között – éppen a Bizottság által tavaly jóváhagyott, közvetett állami támogatást jelentő magyar Tao-s szabályrendszer nyújt.

Az FFP szabályzat és a tiltott versenykorlátozás

A közlemény megjelenését követően számos sajtóorgánum elkönyvelte, hogy ezzel lezárult az FFP szabályzat EU-s versenyjoggal való összeegyeztethetőségének nyitott kérdése. Véleményem szerint e megállapítások tévesek, hiszen az, hogy valamely szabályozó testület által lefektetett előírások összhangban állnak az állami támogatásokra vonatkozó szabályok céljaival, nem jelenti azt, hogy – bár egyébként az UEFA szemszögéből az erőfölénnyel való visszaélés kérdései is felmerülhetnek – az FFP szabályzat nem vezet az EUMSz 101. cikkében foglalt tiltott versenykorlátozáshoz. Az UEFA – a labdarúgás piramisrendszeréből következően – vállalkozások társulásának a társulása, így minden az UEFA által hozott döntés az EUMSz 101. cikkelyének hatálya alá eshet. Mindazonáltal az FFP szabályzat összetettsége miatt különösen nehéz annak megítélése, hogy az FFP szabályzat a sportszövetségi szabályokkal kapcsolatban az EU Bírósága által a Meca-Medina és Majcen-ügyben kialakított „közérdekű ésszerűségi teszt” alapján egyáltalán az EU joggal összeegyeztethetetlen versenykorlátozó célú-e – azaz a 101. cikk hatálya alá esik-e -, ill. amennyiben igen, úgy az egyedi mentesség alkalmazandó-e ebben az esetben. Bár az FFP szabályzat célja – álláspontom szerint is – támogatandó, azonban számos szerző rávilágít arra (lásd pl.: http://www2.warwick.ac.uk/fac/soc/law/elj/eslj/issues/volume9/number1/geey), hogy az előírások sok kiskaput rejtenek magukban, melyek által a rendszer inkonzisztenssé, és mint olyan, akár versenyellenessé válhat.

Nem betartása esetén az FFP szabályzat végső szankciója az európai versenysorozatokból való kizárás, amely az érintett klubnak akár euró-tízmilliókban mérhető anyagi veszteséget is jelenthet. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy az FFP szabályzat értékelése nemcsak az állami támogatások nézőpontjából kerül a Bizottság elé.

FORDÍTÁSI HIBÁK ISMÉT

A közelmúltban voltam egy kollégám doktori kutatóhelyi vitáján. (Dr. Láncos Petra Lea: NYELVPOLITIKA ÉS NYELVI SOKSZÍNŰSÉG AZ EURÓPAI UNIÓBAN). A vitán felvetettem, hogy abszurd elvárás azt feltételezni, hogy a jogalanyok ismerik a versenyjog tartalmát, hiszen a legfontosabb ítéletek a versenyjog terén máig akkor születtek, amikor még az új tagállamok nem voltak tagjai az Európai Uniónak és nincs hiteles fordítása a korábbi joggyakorlatnak. A jog nem tudása nem mentesít, de mivel a bíróságok által is egyre inkább hasonlít a büntetőjogi eljárásokhoz (au EEJE) értelmében a versenyjogi eljárás, így a másik oldalon felmerülhet az az érv, hogy a büntetőjogi norma tartalma megismerhető kell, hogy legyen.

Mindezt azért írtam le, hogy felhívhassam a figyelmet arra, hogy hiába hagyatkozik a jogalkalmazó akár a hivatalos fordításokra, akkor is óriási bakik lehetnek benne. A legújabb MasterCard ítélet (T-111/08. sz. ügy MasterCard és társai kontra Bizottság [EBHT 00000. o.]) magyar szövegének 220. pontja így szól: “E tekintetben, amint a Bizottság lényegében a megtámadott határozat egyik mellékletében is kifejtette, amely a felperesek által szolgáltatott gazdasági bizonyítékok cáfolatáról szól (a megtámadott határozat 4. mellékletének 10. pontja), feltéve hogy e körülményekből levezethető, hogy a MIF hozzájárul a MasterCard rendszer termelésének növekedéséhez, hangsúlyozni kell, hogy ez nem elegendő annak igazolására, hogy a MIF megfelel az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt első feltételnek”.

Amellett, hogy a hiba a versenyjoghoz értő számára elsőre is nyilvánvaló, azért felidézzük az angol verziót, hogy hogyan is szólt helyesen: “In that regard, as the Commission essentially asserted in one of the annexes to the contested decision, which is devoted to a rebuttal of the economic evidence adduced by the applicants (paragraph 10 of Annex 4 to the contested decision), it should be pointed out that, even on the assumption that it can be inferred from that evidence that the MIF contributes to increasing the output of the MasterCard system, that is not sufficient to establish that it satisfies the first condition laid down under Article 81(3) EC.”

A hibát a magyar szöveg később (221. pont) tovább tetézi…: “Ugyanakkor, amint a fenti 206. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt első feltétel szerinti javítás nem azonosítható mindazon előnyök összességével, amelyet a felek a megállapodásból a termelési vagy forgalmazási tevékenységük tekintetében nyernek.”

AMI MAGYARORSZÁGON FEHÉR HOLLÓ

Truth on the Market blog egy érdekes statisztikát tett közzé. Egy felmérést arról, hogy 2003 és 2011 között mely folyóiratokat idézték legtöbben. Ezek közül a legtöbbet idézett az Antitrust Law Journal és a Harvard Law Review. Tényleg jó folyóiratok. Egyszer eljöhet még Magyarországon is, hogy a tudomány beszivárog a bíróságok döntésébe oly módon, hogy a tudományos eredmények szerzői is megkapják érdemeik elismeréseként a műveik idézését.

Rólunk / About Us

Források / Resources

  • Publikációk / Publications
  • Blog

Hírlevél / newsletter


© 2019 Versenyjogi Kutatóközpont / PPKE All Rights Reserved