AMI MAGYARORSZÁGON FEHÉR HOLLÓ

Truth on the Market blog egy érdekes statisztikát tett közzé. Egy felmérést arról, hogy 2003 és 2011 között mely folyóiratokat idézték legtöbben. Ezek közül a legtöbbet idézett az Antitrust Law Journal és a Harvard Law Review. Tényleg jó folyóiratok. Egyszer eljöhet még Magyarországon is, hogy a tudomány beszivárog a bíróságok döntésébe oly módon, hogy a tudományos eredmények szerzői is megkapják érdemeik elismeréseként a műveik idézését.

SZILÁGYI PÁL: KARTELLVÁD A GOOGLE, APPLE, ADOBE, INTEL, INTUIT, LUCASFILM, PIXAR ÉS WALT DISNEY ELLEN

A blogbejegyzés eredetileg a Jogi Fórum oldalán jelent meg.

Az Egyesült Államokban bíróság elé vitték a technológiai óriások egy jelentős hányadát. A vád egyszerű, megállapodtak abban, hogy nem foglalkoztatják egymás munkavállalóit.

A bíró Kaliforniában befogadta a magánjogi jogérvényesítés útján folyó kereteset, amelyben a bevezetőben ismertetett váddal perelte be hét technológiai vállalatot. A bíró szerint az iratokból ésszerűen következhet egy titkos megállapodás létezése. A felperesen volt szoftverfejlesztők. Az ügyet még a DoJ is megvizsgálta korábban, amely megállapította, hogy a vállalatok látszólag versenykorlátozó megállapodást kötöttek, amely a verseny egy jelentős formáját érinti és megállapodásuk per se tiltottnak minősült.

A felperes szoftverfejlesztők kártérítést követelnek.

Mi a következtetés: már csak a Microsoft versenyzik a nagy szoftveróriások között a tehetségért, ami látszik is a Windows 9-en... vagyis 8-on.

Az üggyel kapcsolatos dokumentum elérhető itt: http://goo.gl/H2wIy.

CÉGNYILVÁNTARTÁS ÉS GAZDASÁGI ERŐFÖLÉNNYEL VALÓ VISSZAÉLÉS

A soron következő héten indítványt terjeszt elő Jääskinen főtanácsnok az alábbi kérdések kapcsán:

Úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 102. cikkét, hogy valamely hatóság vállalkozási tevékenységet folytat, ha a vállalkozások által törvényi bejelentési kötelezettség alapján bejelentett adatokat egy adatbázisban (cégjegyzékben) tárolja, és térítés ellenében betekintést biztosít és/vagy nyomtatott kivonatot készít, az ezt meghaladó felhasználási cselekményeket azonban tiltja?

Az 1. kérdésre adandó nemleges válasz esetén: 
Vállalkozási tevékenységről van-e szó, ha a hatóság sui generis oltalmi jogára való hivatkozással adatbázis előállítójaként tiltja a betekintés biztosításán és a nyomtatott kivonatok készítésén túlmenő felhasználást?

Az 1. vagy a 2. kérdésre adandó igenlő válasz esetén: 
Úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 102. cikket, hogy a C-241/91. P. sz. és C-242/91. P. sz., RTE és ITP kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. április 6-án hozott ítéletben [EBHT 1995., I-743. o.] és a C-418/01. sz., IMS Health ügyben 2004. április 29-én hozott ítéletben [EBHT 2004., I-5039.o.] foglalt elveket ("essential facilities doktrína") akkor is alkalmazni kell, ha nincs "nagykereskedelmi piac", mivel a védett adatokat közhatalmi tevékenység keretében gyűjtik, és egy adatbázisban (cégjegyzékben [Firmenbuch]) tárolják?

A BUNDESKARTELLAMT ENGEDÉLYEZTE A BUNDESLIGA KÖZVETÍTÉSI JOGAINK KOLLEKTÍV ÉRTÉKESÍTÉSÉT

A német Bundeskartellamt jóváhagyta a német első és másodosztályú labdarúgó bajnokság (1. és 2. Bundesliga) közvetítési jogainak 2013/14-es szezontól kezdődő DFL által történő kollektív értékesítési modelljét. 

Az ügy hátterével összefüggésben a következőket érdemes kiemelni: a Deutsche Fußball Liga GmbH („DFL”) a Die Liga – Fußballverband e. V. („Ligaverband”) 100 %-os tulajdonában álló vállalkozás. A Ligaverband mindenkori tagjait a Németországban profinak számító 1. és 2. Bundesliga csapatai adják (jelenleg 2 x 18, azaz 36 csapat). 2001-es alapítása óta a DFL – a DFB (Német Labdarúgó Szövetség) „helyett” elvégzendő – egyik kiemelt feladata a Ligaverband-ot alkotó profi csapatok közvetítési jogainak kollektív értékesítése (a Bundesliga közvetítési jogai a 60’-as évek óta kollektíven kerülnek értékesítésre).

Versenyjogi szempontból a DFL működése röviden a következők szerint értékelhető: A 36 érintett futballcsapat, mint vállalkozások a jog szerint őket megillető sportközvetítési jogokat a különböző médiatársaságok részére nem egyenként, önállóan tárgyalva értékesítik, hanem együttesen a DFL, mint vállalkozások társulása útján. Így a DFL a csapatok nevében és helyettük eljárva jelenik meg a különböző médiatársaságokkal szemben. A sportközvetítési jogok e módon történő hasznosítása az érintett kluboknak a DFL szervezeti keretei között történő, horizontális versenykorlátozó megállapodását jelenti, ill. a csapatok egyúttal erőfölényes helyzetbe is kerülnek a sportközvetítési jogok potenciális felhasználóival, a médiatársaságokkal szemben. Ebből következően ez a versenykorlátozó megállapodás csak akkor mentesíthető, amennyiben rendelkezik a szükséges hatékonysági elemekkel, valamint a kollektív értékesítés eredményeként az előnyök méltányos része a labdarúgó-mérkőzéseket a különböző közvetítési platformokon figyelemmel kísérő fogyasztókhoz jut. 

A tényállás versenykorlátozó megállapodások alól való mentesítésének értékelésekor a Bundeskartellamt kiemelte, hogy a kollektív értékesítés következtében harmadik személyek felé egységként megjelenő Bundesliga a különböző médiatársaságok részére lehetővé teszi a különböző platformokon (TV, web-TV, mobil) elérhető közvetítési csomagok megvásárlásáért folytatott versenyt. Ennek hatékony végrehajtására a DFL kötelezettséget vállalt több fajta, élő meccsközvetítéseket is magukban foglaló közvetítési csomagok, valamint költségtérítés nélkül elérhető highlight-tudósítások eltérő csomagokban történő értékesítésére. A gazdasági erőfölénnyel összefüggésben felmerült aggodalmakra a DFL vállalta, hogy kisebb médiatársaságok részére is potenciálisan elérhető csomagokat állít össze. Végül a fogyasztó előnyök mérlegelésével kapcsolatban a Bundeskartellamt által megkérdezett médiavállalkozások úgy nyilatkoztak, hogy a közvetítések nézői jelentős mértékben profitálnak a kollektív értékesítésből. Összességében a Bundeskartellamt versenykorlátozó megállapodás alól való mentesítés feltételeként kötelezte a DFL-t előzetesen rögzített feltételek alapján történő, fair, átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől mentes, különböző közvetítési csomagokat kínáló értékesítési eljárások lefolytatására. Továbbá a DFL a vonatkozó eljárási dokumentumok Bundeskartellamt részére való átadására kötelezettséget vállalt. 

Fentiek magyar vonatkozásaként megemlíthető, hogy bár a magyar első osztályú labdarúgó bajnokság televíziós közvetítési jogai szintén kollektív módon kerülnek értékesítésre – médiahírek szerint a Sport Televízió 2009-ben mintegy 6 milliárd forintot fizetett a bajnokság három idényre szóló jogdíjaiért az MLSZ-nek –, a kérdés eddig még nem került a GVH elé. A sporttal összefüggésben a GVH eddig csak a médiaszolgáltatók piacát vizsgálta, mely eljárások közül a két legfontosabb a Sport 1 TV ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tárgyában lefolytatott versenyfelügyeleti eljárás [40/2002. VJ], ill. a Chellomedia Programing B. V. és a Sport 1 TV Műsorszolgáltató Zrt. összefonódása [61/2006. VJ]. Bár nyilvánvalóan a magyar labdarúgás piacának és a kapcsolódó szerződések sajátosságai is figyelembe-veendők egy esetleges versenyjogi értékeléskor, a Bundeskartellamt tárgyi döntése, ill. különösen a Bizottság sportközvetítési jogokkal kapcsolatos, az UEFA Champions League, Premier League vagy DFL-el összefüggő korábbi ügyben hozott határozatai, továbbá az OFCOM Premier League kapcsán történő eljárásai alapul szolgálhatnak a magyar labdarúgás esetében is. 

A Bundeskartellamt 2012. január 13-ai vonatkozó sajtóközleménye elérhető itt:http://www.bundeskartellamt.de/wDeutsch/aktuelles/presse/2012_01_13-II.php (utolsó megtekintés: 2012. január 16.)

UTÓVIZSGÁLATI ELJÁRÁS AZ OTP ELLEN

A blog bejegyzés először a Jogi Fórumon jelent meg: Utóvizsgálati eljárás az OTP ellen.

Versenyjogi szempontból különösen érdekes volt az OTP kötelezettségével záruló 2007. december 4-ei végzése (Vj-41/2006). A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lényegében egy reparatív intézkedést hagyott jóvá és nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a magatartást a közérdek sérelme miatt a reparáción túlmenően szankcionálja, amennyiben véglegesen is jogsértőnek ítélné meg. A 2011. december 13. napján hozott végzés az utóvizsgálatot zárja le, miután a GVH észlelte, hogy az OTP nem tesz eleget a korábbi végzésben kötelezővé tett vállalásoknak.

A korábbi, OTP által tett kötelezettségvállalások arra irányultak, hogy az OTP Bank visszafizeti 2008. február 28-ig az ügyfelek által megfizetett elő- vagy végtörlesztési díjat azon érintett személyeknek, akik a bankkal lévő lakáskölcsön szerződésük kapcsán a 2005. június 15. napjával bevezetett vagy 2005. augusztus 15-én felemelt díjat megfizették. A GVH a korábbi végzésében egyértelműen rögzítette az érintett fogyasztók körét.

2009-ben érkezett panasz a GVH-hoz, hogy a bank nem tesz eleget kötelezettségvállalásának, ugyanis a panaszos nem kapta meg jóvátételi összeget.

A bank álláspontja az volt, hogy a panaszos részére, mivel 2005. június 15-e előtt került bevezetésre a végtörlesztési díj, valamint a változások számára kedvezőek, ezért nem tartozik az érintett ügyfelei körébe. A GVH ezzel azonban nem értett egyet, mivel a kötelezettségvállalás minden ügyfélre vonatkozott, akik számára 2005. augusztus 5-én megemelték az elő- és végtörlesztési díjakat. A jogsértés lényege ugyanis az egyoldalú szerződésmódosítás volt. A GVH szerint a Bank a visszatérítés összegére vonatkozó rendelkezésből próbál következtetést levonni az érintett személyi körre vonatkozóan, a Versenytanács álláspontja szerint azonban nem lehet az összegszerűségből az érintett személyi kör szűkebb voltára következtetni.

A GVH álláspontját megismerve az OTP jelezte, hogy a fennmaradó ügyfeleknek is hajlandó visszatérítést fizetni. Az eljárás felfüggesztésre került, majd a bank meg is kezdte a végtörlesztési díjak visszautalását. Ez az érintett személyi kör több mint 77 százalékánál sikeresen le is zajlott rövid idő alatt. Az eljárás végéig a visszafizetésben még nem részesült ügyfelek száma 10 % alá csökkent.

Az eljárás jó példa arra, hogy a GVH adott esetben el tudja érni, hogy ne a fogyasztóknak kelljen érvényt szereznie a vállalkozások piaci magatartását követően, hanem a vállalkozások vegyék a nyakukba a reparáció terheit. Természetesen érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy a GVH végzése nem jelenti a jogsértés kimondását, azaz nem tudni, hogy a bank magatartása ténylegesen jogsértőnek minősül-e, azaz pl. a bíróság is egyetértene-e a GVH jogértelmezésével. Mindazonáltal arra lehet következtetni, hogy mind a bank, mind a GVH olyan magatartásnak ítélte meg a fentebb ismertetettet, amely potenciálisan jogsértőnek minősülhet, illetve amely miatt érdemes lehet a visszautalás mellett dönteni.

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNYEI

Új rovatot indítunk honlapunkon, amelyen az Európai Bizottság sajtóközleményeit fordítjuk le. Bár nem törekszünk teljességre, de igyekszünk mind több sajtóközleményt lefordítani tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság csak három nyelven teszi közzé azokat. A fordítások itt érhetőek el.

A SPORTTÖRVÉNYBEN SZABÁLYOZOTT „FIZETÉSI SAPKA” VERSENYJOGI KÉRDÉSEIRŐL

Az országgyűlés által nemrég elfogadott, A sportról szóló 2004. évi I. törvényt (Stv.) átfogóan módosító T/4877 sz. törvényjavaslat pusztán technikai szempontból – az egyéb változó előírások miatt a „megbízási díj” szóösszetétel beiktatásával – módosítja a Stv. 34. § (3) bekezdésében annak 2004-es hatályba lépése óta változatlan szövegezéssel szabályozott – a sport szakzsargonban „fizetési sapkaként” (salary cap) emlegetett – munkabérek alsó és felső mértékének meghatározására vonatkozó előírást.

A Stv. 2012. január 1-jétől hatályos 34. § (3) bekezdése szerint: „A sportszövetség hivatásos, illetve vegyes (nyílt) versenyrendszerére vonatkozó szabályzatában meghatározhatja a hivatásos sportoló részére a sportszervezet részéről fizethető munkabér vagy megbízási díj és egyéb juttatások együttes alsó és felső határát, továbbá a részére fizethető igazolási, valamint átigazolási juttatások legalacsonyabb és legmagasabb mértékét, és a sportszervezet adott sportágban tevékenykedő összes hivatásos sportolója részére fizethető valamennyi juttatás alsó és felső határát.”

Személy szerint én nem tudok olyan sportszövetségről, amely a Stv. által kínált lehetőséggel ezen időpontig élt volna. Amennyiben ez mégis így lenne, ill. egy sportszövetség a jövőben ilyen előírásokat alkotna, valószínűsíthetően csak idő kérdése lenne egy ilyen fizetési sapka szabályzat versenyjogi tesztelése a Tpvt. versenykorlátozó megállapodásokra vonatkozó előírásai alapján. A Stv. ugyanis csak azt mondja ki, hogy ilyen szabályzat alkotható, azt azonban nem határozza meg, hogy annak pontosan mi legyen a tartalma, ill. hogy más jogszabályokkal – így különösen a Tpvt.-vel – milyen módon kellene összhangban állnia.

Az ítélkezési gyakorlat és a jogtudomány mai állása szerint egyértelmű, hogy a sportszövetségek, sportszervezetek belső szabályalkotási mechanizmusaira az általános versenyjogi előírások is alkalmazandók. Mindazonáltal – ahogy az Európai Bizottság sportról szóló fehér könyvéhez csatolt kísérő dokumentum is megemlíti – az EU-s, ill. tulajdonképpen a nemzeti versenyjogi szabályok fizetési sapkára való alkalmazása – bár a külföldi jogirodalom már többször foglalkozott a kérdéssel – máig eldöntetlen.

Tekintettel a Stv. vonatkozó előírására, az szinte bizonyosnak vehető, hogy az ún. soft cap – mely szerint egy klub a bevétele meghatározott részét költhetné fizetésekre – a Tpvt. értelmében már önmagában versenykorlátozó és egyedileg nem mentesíthető horizontális megállapodásnak minősülne. Ezzel szemben az ún. hard cap – mely szerint minden klub egy azonos, számszerűen megadott összeget adhatna ki sportolói fizetésekre - jogi sorsa meglehetősen izgalmas lenne. Ebben az esetben ugyanis már a szabályzat versenykorlátozó jellege is vitatható lehet, ill. a kimentésnek is jó esélyei lehetnek. Egyébként külön érdekességet nyújt az is, hogy a Stv. szerint a fizetési sapka alsó határa is meghatározható, amely bizonyos vállalkozásokat már ab ovo kizárhat a sportversenyből és így a gazdasági versenyből is.

Kíváncsian várom, hogy egy sportszövetség mikor vezet be fizetési sapkára vonatkozó szabályokat, hiszen így akár választ kaphatunk a magyar sportszervezetek, sportszövetségek státuszának, működésének, döntéseinek Tpvt. alapján történő értékelésére is.

JOBBIKOS INDÍTVÁNY A BTK. MÓDOSÍTÁSÁRÓL A BANKKÖZI KARTELLEK MEGAKADÁLYOZÁSA ÉRDEKÉBEN

Volner János T/5117. számmal törvényjavaslatot nyújtott be.  Ezzel a Btk. 269/B. §-át az alábbi (4) bekezdéssel toldaná meg:

(4) Aki pénzügyi intézmény vezető tisztségviselőjeként az árak (díjak), illetőleg egyéb szerző dési feltételek rögzítésére, illetve a piac felosztására irányuló megállapodást köt, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt korlátozza, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ez egy újabb lenne a kartellek kriminalizációja felé. Sok országban a kartellek lényegében büntetőjogilag üldözendőek.

ÍTÉLETEK A MAGYAR NAGYVILÁGBÓL

A birosag.hu keresőjében a napokban rákerestem a Tpvt. 11. §-ára. Az egyik ítélet amit kidobott az alábbiakat tartalmazza:

A kartelltilalom a tisztességes versenyt védi az olyan kifejezett vagy hallgatólagos megállapodásoktól és következményeitől, amikor a versenytársak egymás közti megállapodása a gazdasági verseny hatásainak elkerülése érdekében arra irányul, hogy a többi versenytárssal szemben azok hátrányára jussanak előnyhöz. A megállapodás tárgya jellemzően az, hogy az abban résztvevő, egymással összejátszó vállalkozások összehangoltan valamilyen tiltott piaci magatartást tanúsítsanak más versenytársakkal és a fogyasztókkal, végfelhasználókkal szemben. A kartelltilalom nem az egymással szerződő felek egymás közti védelmének eszköze. […]” (Szegedi Ítélőtábla, Gf.I.30.146/2011/2.)

Ez érdekes megfogalmazása a kartelltilalomnak, lehetne vele vitatkozni…

ÚJRA MÓDOSUL A TPVT.

Mint ahogy Tóth András, a Versenytanács elnöke mai előadásában utalt a Versenyjogi Kutatóközpont konferenciáján rá, ha elfogadják a törvényjavaslatot, akkor ismét változik a Tpvt. Az OGY előtt lévő, zárószavazásra váró módosítás elérhető itt. (T-4855). Számos eljárásjogi rendelkezés mellett a legérdekesebb volt a mai panelünk témája, nevezetesen, hogy “Hatályát veszti a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII . törvény 29/A (1) bekezdésében az „a 29. §-ban foglaltak azzal az eltéréssel alkalmazandók, hogy” szövegrész […]”.

(A jelenlegi állapotában a törvényjavaslatban a szöveg egészen pontosan az alábbi kijelentő mondattal kezdődik, legalábbis az OGY honlapján elérhető változat szerint: “Hatályát veszti a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII . törvény.” (sic!). Nyílván központozási hiba történt valahol.)

A Tpvt. 29. § (1) bekezdése a módosítás előtt: “A 28. § (4) bekezdése szerinti összefonódás esetén a 29. §-ban foglaltak azzal az eltéréssel alkalmazandók, hogy az irányításszerző az irányítási jogát a rendes üzletmenet folytatásához feltétlenül szükséges mértékben a Gazdasági Versenyhivatal engedélyének megszerzése előtt is gyakorolhatja.”

A Tpvt. 29. § (1) bekezdése a módosítást követően: “A 28. § (4) bekezdése szerinti összefonódás esetén a 29. §-ban foglaltak azzal az eltéréssel alkalmazandók, hogy az irányításszerző az irányítási jogát a rendes üzletmenet folytatásához feltétlenül szükséges mértékben a Gazdasági Versenyhivatal engedélyének megszerzése előtt is gyakorolhatja.”

A jelenleg hatályos jogszabály szövegét – maradjunk a nyelvtani értelmezésnél – nehéz másként értelmezni mint úgy, hogy az összefonódások esetén a GVH engedélyéig az irányítási jog nem gyakorolható. Ergo egy összefonódáshoz kapcsolódó ilyen jellegű jog nem gyakorolható, még ha számos egyéb intézkedés meg is tehető.

Meglepő és mulatságos, hogy míg a Tpvt. többi változásához kapcsolódik részletes indokolás, addig ehhez nem. (Nyílván a korábbi jogalkotói bakit nem szerencsés felemlegetni.)

Tisztázódott-e a helyzet? Lehet-e majd a törvénymódosítást követően gyakorolni az irányítási jogot a GVH engedélye előtt? Nos, e tekintetben – maradjunk megint a nyelvtani értelmezésnél – nincs világos válasz. A szöveg alapján:

1. A 29/A. § (1) bekezdése (és most nem érdemes beszélni a paragrafus további részeiről) vagy egy olyan tényt rögzít amit felesleges. (Ha ugyanis minden összefonódás esetén van erre lehetőség, akkor minek kiemelni, hogy itt egyébként explicit is van erre lehetőség?)

2. Vagy a 29/A. § (1) bekezdése azt jelenti, hogy egyébként nincs lehetőség, de itt explicit megadatik a jogosultság az irányítási jog gyakorlására.

Mindkét esetben felesleges a 29/A. § (1) bekezdése. A (2) bekezdésben foglalt ideiglenes intézkedések lehetőségének kimondásához nincs szükség az (1) bekezdésre. Sőt, ha csak a (2) bekezdés marad, akkor világos, hogy egyébként végrehajtható az összefonódás.

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről vitatkoztunk a mai panelünkben az éves konferenciánkon.

Elképzelhető, hogy rosszul látom a kérdést, amire részben Tóth András is utalt, ezért további kommenteket is szívesen veszek, akár e-mailben, de inkább itt a honlapon.

ÉVES VERSENYJOGI KONFERENCIA HOLNAP

Holnap kezdődik az éves versenyjogi konferenciánk. A két központi téma a fúziós szabályok változása lesz, valamint a bankszektor versenyjogi kérdései. Várunk minden érdeklődőt sok szeretettel, akkor is ha nem regisztrált előre valamilyen oknál fogva.

A TÖRVÉNYSZÉK ISMÉT A BETUDHATÓSÁGRÓL ELMÉLKEDETT

A bejegyzésem eredetileg a Jogi Fórum versenyjogi blogjában jelent meg.

Uralita (T-349/08. sz. ügy)

Az Uralita ügyben[1] a nátrium klorát kartell került egy másik okból a Törvényszék elé. Az ügyben ismételten a versenyjogi felelősség betudhatósága került napirendre. A tényállás az alábbiak szerint alakult. Az Uralita SA 1992-ben megalapította az Aragonesas Industiras y Energia SA (Aragonesas) 100%-os tulajdonában álló leányvállalatát. 1994-ben az Uralita létrehozta az Energía e Industrias Aragonesas EIA SA-t (EIA), amelybe apportálta az Aragonesas-t. Az EIA-ban az Uralita tulajdoni részesedése változó volt, először 98,84%, majd 49,44-50,71%, majd pedig kb. 84%. Végül 2003-ban egy fúziót követően az EIA az Uralitába beolvadt és ismét 100%-os tulajdonosa lett az Aragonesasnak. Végül eladta az iparági érdekeltségeit 2005-ben az Uralita az Ercros Industiral SAU-nak. Az Európai Bizottság egy 2008-as határozatában megállapította, hogy az Aragonesas részese volt egy kartellnek 1996 és 2000 között. A kérdés az volt tehát, hogy betudható-e a jogsértés az Uralita-nak?

A Törvényszék számos ítéletet követően ebben az ítéletében jól összegezte a korábbi joggyakorlatát, amelyet az alábbi logikai láncra fűzött fel[2]:

Az uniós versenyjog a vállalkozásokra vonatkozik, a vállalkozások pedig olyan entitások, amelyek gazdasági tevékenységet végeznek, függetlenül a jogi formájuktól. A vállalkozás fogalma továbbá lényegében egy gazdasági egységet foglal magába. Az EUMSZ 101. cikke szerinti tilalom tehát ezen gazdasági egységeknek van címezve, amely egy egységesen szemlélendő. Ugyanakkor ahhoz, hogy tényleges alkalmazást nyerjen az EUMSZ 101. cikke, valamint, hogy végre lehessen hajtani a rendelkezéseket, ezért a határozatokat olyan személyeknek kell címezni, amelyek vagy akik jogi személyiséggel bírnak. Azaz amikor az Európai Bizottság elfogad egy határozatot, meg kell jelölnie mely természetes vagy jogi személyek tehetőek felelőssé az érintett vállalkozás magatartásáért, kinek kell címezni a határozatot és ki büntethető tehát a magatartásért. Ahhoz tehát, hogy el lehessen dönteni, hogy több jogi személy közül melyek tartoznak felelősséggel azt kell megállapítani, hogy melyek tartoznak egy vállalkozásba. Az bevett joggyakorlat, hogy a leányvállalatok magatartása betudható az anyavállalatnak amennyiben az előbbi nem maga határozza meg a piaci magatartását. Ekkor tehát egy gazdasági egységet alkotnak, azaz egy vállalkozás részei és ilyen esetekben az Európai Bizottságnak lehetősége van, hogy a határozatát az anyavállalatnak címezze anélkül, hogy az utóbbinak a jogsértésben való részvételét bizonyítania kellene. Ilyenkor tehát az Európai Bizottságnak azt kell bizonyítania tényekre alapozva, hogy az anyavállalat döntő befolyást gyakorolt ténylegesen a leányvállalata piaci magatartása felett. Ugyanakkor bevett joggyakorlat az is, hogy amennyiben az anyavállalat 100%-os tulajdonosa a leányvállalatnak, amely versenyjogi jogsértést követett el, akkor az anyavállalat képes döntő befolyás gyakorlására és egy megdönthető vélelem áll be, miszerint ezt ténylegesen gyakorolja is. Ilyen esetekben elegendő, ha az Európai Bizottság azt bizonyítja, hogy a leányvállalat 100%-os tulajdonosa az anyavállalat és ekkor feltételezhető, hogy az utóbbi döntő befolyást gyakorol. Ekkor tehát az Európai Bizottság egyetemlegesen felelőssé teheti az anyavállalatot és a leányvállalatot a versenyjogi értelemben vett vállalkozás magatartásáért és a bírság megfizetéséért, hacsak nem az anyavállalat tudja bizonyítani a vélelem megdöntésével, hogy a leányvállalat önállóan cselekszik a piacon.

A jelen ügyben az EIA 100%-os tulajdonosa volt a jogsértés elkövető Aragonesasnak, azaz egy gazdasági egységet képeztek a vélelem, valamint a tényleges gyakorlat szerint is. Az Uralita ugyanakkor vitatta, hogy ténylegesen képes lett volna megakadályozni a jogsértést, ez azonban csak arra elegendő bizonyíték, hogy ezen az alapon nem tudja az Európai Bizottság betudni neki a jogsértést, de más alapon ez ettől még lehetséges. Azt pedig nem sikerült bizonyítania a vállalkozásoknak, hogy az Aragonesas függetlenül határozta meg a piaci magatartását a jogsértéssel érintett piacon, tehát a fennálló vélelmet nem döntötte meg, miszerint az Aragpnesas akkori közvetlen anyavállalata (EIA) is felelőssé tehető a jogsértését. Később az EIA beolvadt az Uralitaba és emiatt az utóbbi kétségbe vonta, hogy a jogutódlás után ő is felelőssé tehető-e, hiszen a határozat az EIA-t és a Aragonesast tette felelőssé. A Törvényszék itt megjegyezte, hogy az uniós versenyjogban bizonyos esetekben olyan személy is felelőssé tehető a jogsértés megvalósításában, pl. amennyiben a jogsértés elkövető megszűnt. Amennyiben ez nem így lenne, akkor a vállalkozások társasági jogi eszközök felhasználásával megúszhatnák a felelősségre vonást. Az, hogy kit von felelősségre az Európai Bizottság, a leányvállalatot, az anyavállalatot vagy mindkettőt, az az ő döntésén múlik.

A Törvényszék ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a személyes felelősség elve miatt egy leányvállalat jogsértése az anyavállalatnak főszabályként akkor tudható be, ha az utóbbi a jogsértés időpontjában is már tulajdonosa volt. Amennyiben a jogsértést követően változik meg a kérdéses társaság tulajdonosa, akkor az új tulajdonosnak tehát főszabályként nem tudható be a jogsértés, amennyiben a leányvállalat még létezik. Ilyenkor az utóbbinak kell betudni a felelősséget.

Ezzel az elvvel ugyanakkor nem összeegyeztethetetlen, ha egy korábbi anyavállalat magatartását betudják annak akkor amikor az anyavállalat megszűnt a jogsértés elkövetését követően azért mert egy másik társaság azt megvette. Ilyenkor annak a társaságnak is betudható a jogsértés, amelynek nem volt köze ahhoz. A jelen ügyben pedig pontosan ez a helyzet állt fenn.

Az Uralita ugyanakkor a bizottsági határozathozatal előtt megvált a kérdéses tevékenységétől és eladta azt az Ercrosnak. Az Uralita tehát arra hivatkozott, hogy ezzel a felelősség is átszállt róla. A Törvényszék felhívta a figyelmet arra, hogy ez egy pusztán gazdasági tevékenység átszállás volt. A jogi személyek közötti kontinuitás az Uralita és az EIA között áll fenn.[3]

Itt a Törvényszék érdekes különbséget tett. Létezik korábbi esetjogban is meghatározott gazdasági folytonosság, amely egy két lépcsős teszt alkalmazásával állapítható meg, valamint létezik személyes felelősség, amely esetén a jogi kontinuitás az összekötő erő.[4]



[1] T-349/08. sz. ügy Uralita, SA kontra Európai Bizottság [EBHT 2011. 00000. o.] (továbbiakban: Uralita (T-349/08. sz. ügy)).

[2] Ibid 34-41. pontok.

[3] Ibid 67. pont.

[4] Ibid 68. pont.

 

AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG AZ ONLINE KERESKEDELEM PÁRTJÁN - VERTIKÁLIS KORLÁTOZÁSOK

A bejegyzésem eredetileg a Jogi Fórum versenyjogi blogjában jelent meg.

Az Európai Bíróság a Pierre Fabre ügyben (C-439/09. sz. ügy Pierre Fabre Dermo-Cosmétique [EBHT 2011. 00000. o.] egy szelektív forgalmazási rendszer vonatkozásában mondta ki, hogy egy olyan tilalom, amely de facto korlátozza az online értékesítést az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütközik, amennyiben nem felel meg a szelektív értékesítési rendszerekkel szemben támasztott általános követelményeknek (’objektív igazolhatóság’). Az ilyen korlátozások nem mentesülnek a (régi) vertikális csoportmentességi rendelet (2790/1999. sz. rendelet) alapján, hanem legfeljebb az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésére támaszkodhat az ilyet alkalmazó vállalkozás.

Történt ugyanis, hogy Franciaországban egy kozmetikumokat gyártó cég olyan szerződéses feltételeket támasztott a viszonteladóknak, amelyek alapán de facto kizárt volt a termékek online árusítása (pl. kötelező francia gyógyszerész végzettségű személy jelenléte az értékesítés helyén, ott tanácsokat adjon, kötelezettségvállalás arra, hogy csak kialakított és egyediesített értékesítési helyen értékesíti). Az adott magatartás miatt a francia versenyhatóság eljárást indított, amely végül előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Bíróság előtt kötött ki.

Az Európai Bíróság miután megállapította, hogy az Internet nem értékesítési hely, hanem az Interneten történő értékesítés az értékesítési mód, valamint, hogy a kozmetikumok nem gyógyszerek, így nem lehet eredményesen hivatkozni a gyógyszerek kapcsán kialakult azon joggyakorlatra, hogy személyes jelenlét lehet szükséges a (vényköteles gyógyszerek) árusítása során, kifejtette, hogy az alapeljárásban felmerült tényállás szerint a kérdéses de facto korlátozás cél szerinti korlátozásnak minősül az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése alapján, hiszen objektív nem igazolható szelektív forgalmazási rendszerről van szó.

A vertikális csoportmentességi rendelet a súlyosan versenykorlátozó megállapodásokat kizárja a mentesülő megállapodások köréből, az interneten történő értékesítés de facto tilalma pedig ilyen, ugyanis az korlátozza a végső felhasználók részére történő passzív eladásokat. A kozmetikai vállalkozás érve szerint a szerződéses tilalom nem más mint a rendelet szerint megengedett olyan korlátozás, amely tiltja a be nem jegyzett székhelyen történő működést. A kérdés tehát az volt, hogy a vertikális csoportmentességi rendelet ezen rendelkezése kiterjeszthető-e az interneten történő kereskedelemre? Az Európai Bíróság a kiterjesztő értelmezést azzal utasította el, hogy minden esetben lehetőség van az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti mentességre hivatkozni, így arra nincs szükség. Azaz az olyan szerződéses kikötést, amely az internet mint forgalmazási mód alkalmazását de facto megtiltja, nem lehet olyan kikötésnek tekinteni, mint amely az érintett szelektív forgalmazási rendszer tagjainak megtiltja a 2790/1999 rendelet értelmében vett be nem jegyzett székhelyen történő működést.

Az ítélet lényegében megerősíti az Európai Bizottság új vertikális iránymutatásában foglaltakat. Az Európai Bíróság egy további érdekes „kiszólása”, miszerint a presztízst sugalló arculat megóvására irányuló célkitűzés nem minősülhet a versenykorlátozás alapjául szolgáló jogszerű célkitűzésnek, és így nem igazolhatja, hogy az ilyen célkitűzésre irányuló szerződéses kikötésre ne vonatkozzék az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése.

EGY ÚJABB ÍTÉLET AZ INFORMATIKAI KARTELLBEN

A bejegyzés eredetileg a Jogi Fórum versenyjogi blogjában jelent meg.

A Legfelsőbb Bíróság még májusban ítéletet hozott az informatikai kartellben, az ítélet szövegét azonban nemrég tett közzé a GVH a honlapján. Bár az ítélet maga régebbi, érdemes pár gondolatot kiemelni belőle. Az ügy azt követően került az LB elé a HEWLETT-PACKARD Magyarország Kft. (felperes) felülvizsgálati kérelme folytán, hogy az elsőfokú bíróság és az ítélőtábla is helybenhagyta lényegében a GVH határozatát. Az LB jónéhány klasszikus versenyjogi rendelkezést, jogértelmezést erősített meg ítéletében.

A felperes lényegében egyrészt arra alapozta felülvizsgálati kérelmét, hogy a GVH megsértette a jogalkotási törvényt, amikor is egy időben a vizsgálatot követő jogszabályi változásban nevesített eljárási cselekményt végzett, nevezetesen tükörmásolatot készített. Az eljáráskor ennek a lehetősége nem volt nevesítve a Tpvt.-ben. Az LB azonban kifejtette, hogy a nevesítés hiányában is a Tpvt. erre lehetőséget adott.

A felperes az adatvédelmi törvényre is hivatkozott, mint amely akadályozza bizonyos körben a GVH vizsgálati cselekményeit, az LB azonban kifejtette, hogy általánosságban adatvádelmi indokokra hivatkozással a törvényen alapuló hatósági eljárást megkérdőjelezni nem lehet, mivel a megfelelő adatkezelést ezekben az esetekben jogszabály biztosítja. A hatósági eljárás akkor lehet adatvédelmi szempontból jogsértő, amennyiben ennek vizsgálatára a hatósági eljárásra vonatkozó szabályok lehetőséget adnak. Ezen kérdés azonban nem is lehet a tárgya a jelen eljárásnak, mivel abban a Tpvt.-nek megfelelést kell vizsgálni. Kiemelte az LB, hogy helyes az a megközelítés, hogy a helyszíni vizsgálat során folyó adatgyűjtést követően is elemzhetőek az ott begyűjtött adatok.

Az ítélet egyik lényegi mondandója, hogy sem a Tpvt., sem a Ket., illetőleg korábban az Áe. sem tartalmazott olyan szabályt, hogy versenyfelügyeleti ügyben a hatóság az előzetes álláspont módosítására nem jogosult, illetőleg módosítás esetén az érintettek számára az észrevételezés jogát határidő biztosításával lehetővé kell tenni.

Az LB megerősítette azt a jól ismert elvet is, hogy a cél szerinti versenykorlátozó megállapodások már önmagukban jogsértőek és nem kell azok hatását bizonyítani. Ebből is eredően, az is ismételten megerősítésre került, hogy ármeghatározó, illetve piacfelosztó kartell esetén sem a piaci részesedés meghatározásának, sem magának az érintett piacnak a meghatározása nem szükséges. Kiemelte az LB, hogy az alsőbb fokú bíróságok helytállóan utaltak arra, hogy a felek azon megállapodása is versenykorlátozó magatartásnak minősül, amely a szokásos üzleti kockázat csökkentésére irányult. A verseny elvesztésének esetére előzetesen kikötött kompenzáció magához a versenyhez kapcsolódik függetlenül attól, hogy a megállapodás a szó szoros értelmében vett "versenyidőszak" lezárását követő időszakra vonatkozott. Az ilyen típusú megállapodás alkalmas a verseny torzítására, az abban részt vevő felek szándékának előzetes befolyásolására.

Végezetül az LB értekezett az ügyfélegyenlőség elvéről és kimondta, hogy versenyfelügyeleti ügyben csak jogilag és ténybelileg teljes azonosságot jelentő ügyekhez kapcsolódóan vethető fel az ügyfélegyenlőség kérdése.

AMIKOR A PANASZOSNAK IS LEHET IGAZA

A bejegyzés eredetileg a Jogi Fórum versenyjogi blogjában jelent meg.

2011. augusztus 5-én az Európai Bizottság eljárást indított luxusórákat gyártók ellen. Az eljárás nem előzmény nélküli, hiszen közvetlen folyománya annak, hogy a Törvényszék tavaly megsemmisítette az Európai Bizottság azon határozatát, amely szerint nem indít eljárást.

A T-427/08. sz. ügyben (T-427/08. sz. ügy Confédération européenne des associations d’horlogers-réparateurs (CEAHR) kontra Európai Bizottság [EBHT 2010. 00000. o.]) a Confédération européenne des associations d’horlogers-réparateurs (CEAHR), a független órások érdekeit képviselő nonprofit egyesület és az Európai Bizottság között folyt jogvita. A CEAHR 2004-ben tett panaszt több óragyártó vállalkozás ellen, azt állítva, hogy azok megállapodtak vagy összehangolták magatartásaikat, illetve megtagadták a független órások pótalkatrészekkel való ellátásának folytatását és így gazdasági erőfölénnyel való visszaélést követtek el. Az Európai Bizottság ezt arra hivatkozva utasította el, hogy nem áll fenn közösségi érdek a vizsgálat folytatása érdekében. A vizsgálat folytatásához szükséges közösségi érdek hiányára vonatkozó bizottsági megállapítás négy fő megfontoláson alapult. Először is a panasz korlátozott méretű és így korlátozott gazdasági jelentőségű piacra vagy piaci szegmensre vonatkozott. Másodszor a Bizottság nem tudott arra a következtetésre jutni, hogy a svájci óragyártók versenyellenes megállapodást kötöttek vagy versenyellenes módon összehangolták magatartásaikat, konkrétabban véve pedig valószínűtlen, hogy az általuk létrehozott szelektív elosztórendszerek nem tartoznak a 2790/1999 rendeletben biztosított csoportmentesség hatálya alá. Harmadszor a két utópiac nem önálló piac, semmilyen erőfölény nem tűnt megállapíthatónak, és ennek következtében az azzal való visszaélésre vonatkozó kérdés okafogyottá vált. Negyedszer az állítólagos jogsértésekről kialakított értékelése alapján, még ha több erőforrást fordítana is a panasz kivizsgálására, csekély a valószínűsége annak, hogy meg lehetne állapítani a versenyszabályok megsértését. Mindenesetre, még ha meg is lehetne állapítani jogsértéseket, a nemzeti versenyhatóságok és bíróságok megfelelő helyzetben lévőnek tűntek e jogsértések elbírálására.

Az ítéletében a Törvényszék kifejtette, hogy az Európai Bizottság mérlegelési jogköre nem korlátlan a tekintetben, hogy indít-e eljárást. Különösen arra köteles, hogy alaposan megvizsgálja a panaszos által tudomására hozott ténybeli és jogi körülmények összességét. Ha nem folytatja a panasz vizsgálatát, indokolási kötelezettség is terheli, és ezen indokolásnak elég pontosnak és részletesnek kell lennie ahhoz, hogy a Törvényszék annak alapján ténylegesen képes legyen ellenőrizni a Bizottságot az elsőbbséget élvező szempontok meghatározásában megillető mérlegelési jogkör gyakorlását.

A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az Európai Bizottság azon megállapítása, amely szerint a panasz korlátozott méretű, és így korlátozott gazdasági jelentőségű piacra vagy piaci szegmensre vonatkozik, fontos szerepet játszott a vizsgálat folytatásához szükséges közösségi érdek fennállásának megállapításakor értékelendő tényezőknek a Bizottság általi mérlegelésében. Márpedig az említett megállapítás indokolása elégtelen volt, és vele kapcsolatban az Európai Bizottság megsértette a valamennyi releváns jogi és ténybeli körülmény figyelembevételére és a panaszos által tudomására hozott ilyen körülmények összességének alapos vizsgálatára vonatkozó kötelezettségét. A Törvényszék továbbá emlékeztetett arra is, hogy a Bizottság által a releváns piac meghatározásakor elkövetett nyilvánvaló értékelési hibák érvénytelenné tették az EMUSZ 101. cikk és az EMUSZT 102. cikk megsértése fennállásának csekély valószínűségére vonatkozó megállapításait is.
Az ügy rendkívül érdekes fejleményeket hozhat tekintettel arra, hogy a központi kérdés a versenyjogi megítélés kapcsán az lesz, hogy milyen álláspontra helyezkedik az Európai Bizottság az utópiacok tekintetében.

ÍTÉLETET HOZOTT A GIS KARTELL ÜGYBEN A TÖRVÉNYSZÉK II.

A bejegyzés eredetileg a Jogi Fórum versenyjogi blogjában jelent meg.

Mint korábbi bejegyzésünkben ismertettük, a GIS kartell ügyben a Törvényszék ítéletet hozott. Az előző blog bejegyzésben láthattuk, hogy a Törvényszék ítélete szerint egy íratlan megállapodás létezése milyen feltételek fennállta mellett bizonyítható a kartellben részes vállalkozások állítása és ezen vállalkozások alkalmazottainak tanúvallomása alapján. Az ítélet második jelentős kérdése a bírságszámítással volt kapcsolatos. Az alábbiakban folytatjuk az ítélet elemzését e két kérdés tekintetében.

A bizonyítékok értékelése során érdekességként merült fel, hogy egy vállalkozás alkalmazottainak tanúvallomásai milyen bizonyító erővel bírnak. E tekintetben a Törvényszék kifejtette, hogy egy vállalkozás alkalmazottjainak és korábbi alkalmazottjának tanúvallomásai nem tekinthetők a vállalkozás nyilatkozataitól elkülönült és független elemeknek, mivel a tanúk az adott vállalkozás kezdeményezésére nyilatkoztak a Bizottság előtt, a vállalkozásnak az engedékenységi közlemény szerinti együttműködési kötelezettsége keretében, a vállalkozás külső tanácsadója jelenlétének előnyeiből részesülve. Következésképpen az érintett tanúvallomások nem alkalmasak a vállalkozás nyilatkozatainak megerősítésére. Inkább kiegészítik az említett nyilatkozatokat, amelyeknek tartalmát kifejthetik és pontosíthatják. Ennélfogva további bizonyítékoknak kell ezeket is alátámasztaniuk. A tanúk egyéni indokait illetően valóban lehetséges, hogy egy ilyen vállalkozás alkalmazottai, akik e vállalkozás érdekében kötelesek eljárni, a lehető legtöbb terhelő bizonyítékot kívánnak előterjeszteni, hiszen az eljárás folyamán tanúsított együttműködésük kedvezően befolyásolhatja szakmai jövőjüket. Ugyanakkor ha ez a helyzet áll is fent, a szóban forgó alkalmazottak tisztában voltak a pontatlan bizonyítékok előterjesztése lehetséges negatív következményeivel is, amelyeket a megerősítés követelménye még inkább érezhetővé tesz.

A Törvényszék azt is kiemelte, hogy a tanúvallomások megtételének ésa kérdéses magatartás közötti időmúlásnak jelentősége van a tanúvallomások hitelességének értékelésekor.

A bíróság azt is hangsúlyozta, hogy egy versenykorlátozó megállapodás létének megállapításához elegendő ha a vállalkozások kinyilvánítják az arra irányuló közös akaratukat, hogy meghatározott piaci magatartást tanúsítsanak.

A második jelentős kérdés a bírság mértékének kérdése volt. A Törvényszék először felidézte azt az alapelvet, miszerint az ítélkezési gyakorlat értelmében amennyiben a jogsértést több vállalkozás követte el, meg kell vizsgálni az egyes vállalkozások jogsértésben való részvételének viszonylagos súlyát. Így azon tényt, miszerint valamely vállalkozás nem vett részt a kartell valamennyi összetevő elemében, illetve hogy kis szerepet játszott azokban, amelyekben részt vett, figyelembe kell venni a jogsértés súlyának mérlegelése és a bírság meghatározása során. Ezt követően a Törvényszék lényegében minden kérdésben az Európai Bizottságnak adott igazat, miközben kiemelte, hogy az elrettentés a bírság célja, és biztosításának szükségessége olyan általános követelmény, amelyet a Bizottságnak a bírságszámítás során mindvégig szem előtt kell tartania.

ÍTÉLETET HOZOTT A GIS KARTELL ÜGYBEN A TÖRVÉNYSZÉK I.

A bejegyzés eredetileg a Jogi Fórum versenyjogi blogjában jelent meg.

Korábban a Jogi Fórum versenyjogi blogja beszámolt a magyar GIS kartellről. 2011. július 12-én a Törvényszék ítéletet hozott az uniós szintű ügyben is. Az Európai Bizottság 2007. január 24-én határozatot hozott, melyben a gázszigetelt kapcsolóberendezések (GIS) piacán jelentős összegű bírsággal sújtott több vállalkozást. 2011. július 12-én az Európai Bizottság által szankcionált vállalkozások ügyeiben született ítélet a Törvényszék előtt. A Törvényszék előtt valójában négy eljárás volt folyamatban T-112/07., T-113/07., T-132/07. és T-133/07. számon. Az ítéletet több bejegyzésben ismertetjük. Először azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy az engedékenységi kérelem keretében beadott nyilatkozatok és bizonyítékoknak mekkora a bizonyító ereje.

Az ügyben (T-112/07. sz. ügy) az egyik vitatott kérdés az volt, hogy az engedékenységi kérelem keretében beadott nyilatkozatoknak mekkora a bizonyító ereje. Lényegében különbséget lehet tenni azon helyzetek között, amikor okirati bizonyíték rendelkezésre áll, amikor csak a piaci magatartás alapján minősítünk, és amikor a vállalkozások nyilatkozatait alátámasztják egyéb bizonyítékok is. Jelen ügyben az engedékenységi kérelem mellett az Európai Bizottság egy 1988-ban kötött megállapodásra és az ahhoz tartozó hallgatólagos, íratlan egyezségre alapozta a jogsértést. A vita tárgya többek között az volt, hogy az íratlan egyezségre van-e bizonyíték vagy sem? Továbbá, hogy az Európai Bizottság a megkövetelteknek megfelelően bizonyította-e a jogsértés fennállását vagy sem?

Az ítéletben a Törvényszék hangsúlyozta, hogy ellentétben azzal, ha kizárólag piaci magatartás alapján történik egy jogsértés megállapítása, jelen esetben nem elegendő, ha az érintett vállalkozások bizonyítják olyan körülmények fennállását, amelyek más megvilágításba helyezik a Bizottság által az uniós versenyszabályok megsértésének megállapítása érdekében leírt tényállást, és a bizottsági érvelést helyettesítő hihető magyarázatát adják azoknak. Az okirati bizonyítékok hiánya relevánsnak bizonyulhat a bizonyítékok összességének átfogó értékelésekor, önmagában azonban nem eredményezi azt, hogy az érintett vállalkozás megkérdőjelezhetné a Bizottság állításait eltérő magyarázat nyújtásával. Az uniós jog egyetlen előírása vagy általános elve sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más, a kartellban való részvétellel vádolt vállalkozások nyilatkozatára támaszkodjon. Ha ez nem így lenne, az EUMSZ 101. cikkel ellentétes magatartás bizonyításának Bizottságra nehezedő terhe tarthatatlan lenne, és ellentétes az e rendelkezések megfelelő alkalmazásának felügyeletére vonatkozó feladatával. Ugyanakkor egyetlen, kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás vallomása, amelynek pontosságát több más érintett vállalkozás vitatja, nem tekinthető az utóbbiak által elkövetett jogsértés megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyíték azt nem támasztja alá, jóllehet a megerősítés elvárt mértéke a szóban forgó nyilatkozatok megbízhatósága okán alacsonyabb lehet. Kiemelte a Törvényszék, hogy a nyilatkozatokat illetően különösen jelentős bizonyító erőt lehet azoknak tulajdonítani, amelyek először is megbízhatók, másodszor egy vállalkozás nevében tették őket, harmadszor olyan személytől származnak, akinek szakmai kötelessége e vállalkozás érdekei alapján eljárni, negyedszer a nyilatkozó érdekeit sérti, ötödször a körülmények közvetlen tanújától származnak, és hatodszor írásban, megfontoltan és jól átgondolva teszik őket. Bár általánosan elfogadott, hogy a jogsértő kartell fő résztvevői által önkéntesen szolgáltatott bizonyítékok bizonyos fenntartással kezelendők, tekintettel annak a felperesek által hivatkozott lehetőségére, hogy e résztvevők hajlamosak kicsinyíteni a jogsértésben való közreműködésük jelentőségét, a többiekét pedig nagyítani, az a tény, hogy valaki a bírság alóli mentesítés, vagy a bírság összegének csökkentése érdekében el kívánja érni az engedékenységi közlemény alkalmazását, nem jelent szükségszerűen indítékot arra, hogy a kartell többi tagjának részvételére vonatkozóan elferdített bizonyítékokat terjesszen elő. A Bizottság félrevezetésére irányuló szándék ugyanis megkérdőjelezi a kérelmező együttműködésének őszinteségét és teljességét, következésképpen az engedékenységi közlemény kedvezményéből való részesülés kerül veszélybe.

Folytatjuk...

A TELE2 POLSKA ÜGY ÚTÓZENGÉI

Viszonylag nagy meglepetést nem okozott az Európai Bíróság Tele2 Polska ügyben hozott ítélete (C-375/09. sz. ügy Prezes Urzędu Ochrony Konkurencji i Konsumentów kontra Tele2 Polska sp. z o.o., devenue Netia SA. [EBHT 2011. 00000. o.]), mindaddig amíg bele nem gondoltak a következményeibe. Miről is van szó?

Az 1/2003. sz. rendelet (A Tanács 1/2003/EK rendelete a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról HL [2003] L 1 2003. január 4. 1-25. o.) 5. cikke meghatározza azt, hogy milyen döntéseket hozhat meg egy tagállami versenyhatóság. 

"A tagállamok versenyhatóságai egyedi ügyekben alkalmazhatják a Szerződés 81. és 82. cikkét. E célból saját kezdeményezésükre vagy panasz alapján a következő határozatokat hozhatják:

- előírhatják a jogsértő magatartás befejezését,

- ideiglenes intézkedéseket rendelhetnek el,

- kötelezettségvállalásokat fogadhatnak el,

- pénzbírságot, kényszerítő bírságot vagy a nemzeti joguk által biztosított egyéb szankciót szabhatnak ki.

Amennyiben a birtokukban lévő információk alapján a tilalom feltételei nem teljesülnek, olyan határozatot is hozhatnak, hogy részükről semmilyen intézkedés nem indokolt."

A kérdéses ügyben azt mondta ki az Európai Bíróság, hogy "a rendelet 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a nemzeti versenyhatóság, amikor az EUMSZ 102. cikk alkalmazása céljából azt vizsgálja, hogy fennállnak‑e ennek alkalmazási feltételei, és e vizsgálatot követően úgy ítéli meg, hogy nem történt visszaélés, e cikk megsértésének hiányát megállapító határozatot hozhat." Azaz nem állapíthatja meg, hogy nem történt jogsértés. A probléma az, hogy a rendelet jogalapként szolgáló cikke nem tesz különbséget, azaz ugyan ez vonatkozik mutatis mutandis az EUMSZ 101. cikkének alkalmazására is.

Amikor egy eljárás folyik uniós jogalapon, akkor az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértését a versenyhatóságnak kell bizonyítania. Ezt követően a vállalkozások bizonyíthatják azt, hogy az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésének feltételei teljesülnek és így a magartás mentesül. Hogyan is néz ki tehát egy ilyen határozat:

A versenyhatóság rögzíti, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütközik a magatartás, azaz versenykorlátozó, majd kimondja, hogy ... "további fellépés nem indokolt" (1/2003. sz. rendelet 5. cikk). Lényegében a nemzeti versenyhatóságok nem alkalmazhatják az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdését? Hiszen annak következménye nem az, hogy nincs versenykorllátozás, hanem az, hogy a káros hatásokat ellensúlyozzák az előnyök, azaz nincs jogsértés emiatt, az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe foglalt tilalom nem alkalmazandó.

Önmagában egyébként nem az a baj, hogy a nemzeti versenyhatóság ne tudná megoldani a kérdést, hiszen kimondhatja a jogsértés hiánya helyett azt, hogy további fellépés nem indokolt. A baj inkább az, hogy a határozat így nem azt tartalmazza ami a valóság, nevezetesen, hogy nincs jogsértés.

Lásd még: Chillin'competition blog és Kartellblog.

 

Rólunk / About Us

Források / Resources

  • Publikációk / Publications
  • Blog

Hírlevél / newsletter


© 2019 Versenyjogi Kutatóközpont / PPKE All Rights Reserved