Bolyai ösztöndíjban részesült az MTA-n a kutatóközpontunk igazgatója
Dr. Szilágyi Pál, a kutatóközpont igazgatója Bolyai-ösztöndíjban részesült a Magyar Tudományos Akadémián.
A Magyar Tudományos Akadémia 1997-ben alapított, teljesítmény-központú, magas presztízsű, országos ösztöndíja a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, amelynek célja a kiemelkedő kutatás-fejlesztési teljesítmény ösztönzése és elismerése a fiatal kutatók körében, valamint az MTA doktora cím elnyerésére való felkészülés elősegítése.
A „bolyaisokat” először Páles Zsolt akadémikus köszöntötte. Az ösztöndíj kuratóriumának elnöke azt mondta, nem véletlen, hogy Magyarország tudománytámogatási rendszerének egyik pillérét jelentő, a pályakezdő kutatókat támogató, 1997-ben alapított tudományos ösztöndíj névadója Bolyai János lett, aki a maga korában merész újításokkal, a gondolkodás határait feszegetve alkotott maradandót. „Az ő öröksége ma is él minden ösztöndíjasban, aki vállalja a tudományos kutatás kihívásait, aki kérdez, keres, és nem elégszik meg a könnyen elérhető válaszokkal” – fogalmazott Páles Zsolt.
„Miként a Bolyai-ösztöndíj, úgy minden, a Magyar Tudományos Akadémiához köthető pályázat vagy tudományos cím elnyerése is egy hosszú folyamat eredménye. Egy olyan folyamaté, amelynek célja a kiválóság felismerése és támogatása. Ezt a Magyar Tudományos Akadémia a lehető legszélesebb kört bevonva, egy-egy tudományterület legkiválóbbjainak segítségével teszi meg” – mondta Freund Tamás, az MTA elnöke. Bővebben itt.
