Borász interjú 5

Kollektív márkák és egyéb együttműködések Villányban - Interjú Nagy Gergellyel

Bevezetés

A Villányi borvidéken ma két, hasonló méretű hegyközség működik: a Villányi Hegyközség és Tenkes Hegyközség (korábban öt villányi hegyközség volt). Az országosan is egyedülálló helyi együttműködésekről Nagy Gergellyel, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkárával, egyben a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetőjével beszélgettem.

Háttérként érdemes tudni a szőlészet-borászat állami igazgatása kapcsán, hogy alapvetően kétféle szakigazgatási egységet ismer a szabályozás: borvidékeket és a több borvidéket felölelő borrégiókat (pl. a Pannon borrégióhoz tartozik Villány, Tolna, Pécs és Szekszárd). A valóságban borászatok versenyeznek egymással, de ezen túl országos, s különösen európai színtéren a borvidékek versenye is zajlik (pl. kiállításokon külön stand).

Az interjú során többször is szóba került, hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény alapján megkülönböztetünk:

  • köztestületnek minősülő hegyközségeket
  • hegyközségi tanácsokat (pl. Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa – a tenkesi és villányi hegyközség 2-2 küldöttje alkotja). Ez hoz döntéseket – a termelők véleményének figyelembevételével - a borvidék egészét érintő szakmai kérdésekben (pl. a szüret kezdete);
  • országos szinten a szakmaközi szervezetként is működő Hegyközségek Nemzeti Tanácsot, HNT).

A hegybíró se nem közalkalmazott, se nem köztisztviselő – jelenleg a HNT alkalmazottja. Viták esetén az ügyek a közigazgatási bíróság előtt landolnak (pl. helyi korlátozások be nem tartása). Egyszerre mezőgazdasági, és élelmiszeripar, nagyon sokrétű, bonyolult a szabályozás.

A hegyközségek – szemben a hegybíróval - nem közigazgatási, hanem szakmai feladatokat látnak el, szakmai önkormányzatként tevékenykednek. A hegyközségek célja a szőlőtermelők és borászok közös érdekeinek előmozdítása, valamint az általuk előállított termékek származás, minőség és eredet védelme. Szőlészeti és borászati termelőtevékenység szakigazgatási egység területén csak hegyközség tagjaként folytatható. A hegyközségi szervezet céljai eléréséhez non-profit gazdasági társaságot alapíthat.

Több szervezet egy helyen. A Siklós központjában található kétszintes iroda több szervezetnek is a székhelye, a bejáratnál a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a Tenkes Hegyközség, a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. táblái láthatók (a bejáratot pedig a Villányi Franc védjegye díszíti). Ezen kívül a Villány-Siklós Borút Egyesület székhelye is itt található. A Tenkes Hegyközségről és a borvidékről a fontosabb információk honlapjukon elérhetők.

Alulról és felülről szervezett együttműködések. A szőlő és borigazgatás egyrészt felülről, másrészt alulról szerveződik. Az igazán jól működő ötletekhez mindig az kell, hogy alulról, a piaci szereplők felől induljon az együttműködés, amihez persze jól jön egy idő után az állami segítség (pl. pályázatokon keresztül). Ha már megvan, hogy mi a helyi közösség (többségének) érdeke, akkor már jól jön az állami segítség (pl. egy összefogó szervezet). A borászat piaca, marketing, állami szervezet kapcsán továbbra is jó példa Ausztria – most is néhány lépéssel előttünk járnak. Sok millió eurót elköltöttek a közösségi kiállító terekre, borvidékekre, kollektív márkákra. Vannak kérdések, amikhez politikai támogatás is kell (nagyobb költségvetésű közös kiállítóterem, minta pince, stb.). Az önkormányzati, állami segítség oda megy szívesen, ahol látják, hogy valami már jól működik, ahol széthúzás van, ott nem jó közpénzeket költeni.

Minőséget védő szabályozás. A minőséget, a kötelező minimumot állami és hegyközségi szabályok fektetik le. Az alapokat az európai jog, a bortörvény és a végrehajtó rendeletek fektetik le. Itt helyben a villányi termékleírásban találhatók a szabályok. Ezeket a termelők fogalmazták, terjesztették fel nemzeti, illetve EU szintű jóváhagyásra (egy módosítás teljes folyamata minimum egy évig elhúzódik, ezen belül a magyar szakasz fél-egy évet tesz ki, amelyet követően már alkalmazható a módosított szabály). A szőlő telepítésétől a termék forgalomba hozataláig (ideértve a kiszerelés és címkézést) tartalmaz szabályozást.

Érzékszervi minősítés helyben. A négy főből álló Borvidéki Tanács működése országos szinten nézve egyedi. Amikor 2006-ban az eredetvédelem hatályba lépett, a termelők úgy döntöttek, hogy helyben történjen az érzékszervi minősítés (Tokaj és Eger is említhető hasonló jó példaként). Az új bortörvény és rendeletek fognak ezen ugyan majd változtatni, de a mai napig a legtöbb helyen országosan, központilag történik az érzékszervi minősítés is (NÉBIH akkreditált borászati laborjában). A helyi kóstolást követően kiadott határozat hiányában a NÉBIH ki sem adja a villányi bor forgalomba hozatali engedélyt (ez igaz a pezsgőre, gyöngyöző borra is). Egy 50 fős bizottság a helyi szakiskola külön erre a célra kialakított kóstolótermében végzi a munkáját, minden hétfő van minősítés. Kisorsolják a résztvevő minősítőket, vakkóstolás után jegyzőkönyv készül. 5 bort kóstolnak le Ötös sorozatokban kóstolják le a tételeket, annyit tudnak róluk, hogy pl. ez egy 2020-as portugieser, classicus kategóriában. Arról kell igen/nem alapon dönteni, hogy villányi borként adott kategóriában forgalomba hozható-e az adott tétel. Egy évben ezer tételt kóstolnak, ebből általában 50-60 tétel nem felel meg, főleg a prémium borok esetében, pl. húzós volt a tanninja, emiatt elutasításra kerül (aztán egy év múlva már lehet, hogy csúcsbor lesz belőle).

Sokféle borászat. A Tenkes hegyközséghez nagyságrendileg 700 szőlő- és/vagy bortermelő tartozik, Villányhoz is kb. ennyi (a kettő között van némi átfedés, így összesen kb. ezer fő, ami nagyon sok, ahhoz képest, hogy országos szinten mérten is kisméretű a borvidék (2400-2500 hektár regisztrált ültetvény terület). Ebben benne vannak a munka után szőlőben dolgozó hobbi borászok és a Csányi Pincészet is, amelyik a legnagyobb szereplő. Palackos borral 100-150 termelő foglalkozik, sokan kizárólag ebből élnek. Az együttműködésben nem jelent problémát a borászok eltérő mérete, a kisebbeknek jól jön a nagyok piacismerete, a nagyok pedig nem élnek vissza helyzetükkel.

Egészséges verseny. Helyi szinten kártékony rivalizálás nincsen, a villányi, illetve a siklósi borászok között sem. „Van egy egészéges verseny az emberek között, ami mindenkinek a javára válik: én húzlak téged, te húzol engem, te új traktort veszel, fejlesztesz, jobb lesz az árbevételed, akkor nekem is érdemes. A végén ezzel a fogyasztó is jól jár, mert jó minőégű termék kerül a polcokra, talán még egyre jobb áron is.” A verseny „egészséges”, nincs keresztbe tevés.

Szövetkezés helyett bérbe adás. A borvidéken sokkal nagyobb a palackozási kapacitás, mint a saját termelés, ők gyakran vállalnak bérpalackozást. A kis termelők így megtakarítják e nagy kiadást.

Egy szövetkezet szerű szervezet jól jönne, de kell még egy generációváltás ahhoz, hogy a negatív szocialista szövetkezet minta kikopjon. Évről évre azonban közelebb kerülünk ennek a lehetőségéhez. Vannak olyan borászati gépek, amelyek még egy milliárdos forgalmú pincészetnek sem éri meg megvennie. Egy hegyvidékre való traktor is nagy összeg, 15-20 millió egy alapgép ára. Múlcsozó, talajmaró, csonkázó, permetező - nagy a gépesítettség iránti igény, mert kevés a munkaerő, gépesíteni kell.

A szövetkezetet el nem érő együttműködéshez is személyes bizalom kell, főleg a vezetők személye meghatározó. Ha változnak a személyek, gyorsan széteshet az együttműködés. Volt arra példa, hogy egy cégnek bérbe adták a szőlő művelését, a cégnek volt egy traktorja, permetező, stb. Egy-két kivételtől eltekintve a résztvevők olyan kicsi voltak, hogy nem tudtak megállni a saját lábukon. A termésével mindenki maga rendelkezett, aki nem akart vele foglalkozni, az beadta a közösbe, s a cég értékesítette. Itt is tulajdonosváltás történt, illetve az alapító tagok is kiöregedtek, így szép lassan elhalt az együttműködés.

Borászat és turizmus. Vannak olyan tevékenységek, amelyeket önállóan nem lehet végezni. Eleve kicsi a borvidék, a legjobb ár-érték arányt a helyi eladások képviselik, amikor ide jön a fogyasztó, nem kell kereskedőt közbeiktatni. Akkor jön el szívesen a fogyasztó, ha tud helyben aludni, elmehet strandra, kirándulni, pl. a siklósi várba, ha tud jó úton biciklizni, jó étterembe elmenni. Egy termelő, meg tíz termelő, ilyen magas szintig nem viheti a dolgokat, ehhez sokan kellenek. Nem próbálják a vendégeket tisztességtelenül elcsábítani, mindenki egy kicsit jól jár azzal, ha valaki pl. a Gere Attila, vagy más neves borász szállodájában megszáll. Helyi szinten, a közösségnek kell meghatározni, hogy milyen fejlesztésekre van szükség, csak ezután van értelme a felülről jövő segítségnek. Ez már túlmutat a hegyközségek feladatkörén.

Kollektív márka. Néhány éve született a villányi közös márka, a REDy (külön honlappal), ez is bekerült a szabályozásba. A termékleírásba bekerült, hogy milyen szőlőkből lehet készíteni, mennyi ideig kell érlelni a bort, mikor lehet forgalomba hozni (jellemzően a Húsvéti utáni időszak). Fontos, hogy ugyanolyan a bor üvege és egységes a címke stílusa (ugyanaz készíti a grafikát, ugyanolyan minőségű legyen a címke), ugyanaz a nyomda. A bort kezdetben 10 pincészet állított elő (a honlapon jelenleg nyolc közreműködő pincészet olvasható), de szabadon lehet csatlakozni a nyitott kezdeményezéshez. Ami közös, az a minimális (magas) minőség az azonos márkanévvel, a játékos közös elemeket tartalmazó címke. A honlap szerint ez a bor a laza beszélgetések, bulik társa lesz.[2]

A REDy védjegy tanúsító szabályzata nyilvánosan is elérhető. A védjegyjogosult a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa. A leírás tartalmazza egyebek között az analitikai (pl. minimális alkoholtartalom) és érzékszervi jellemzőket, a kötelezően alkalmazandó és tiltott borászati eljárásokat, az engedélyezett szőlőfajtákat, a szőlőtermelés kapcsán pedig az ültetésmód, ültetvénysűrűség és rügyterhelés szabályait. A védjegyszabályzat szól természetesen a címke kötelező és fakultatív elemeiről is. A minőség biztosítása a Villányi Borbíráló Bizottság feladata, ennek szervezetét, működését, a jogorvoslati lehetőségeket a védjegy szabályzat részletesen tartalmazza – érdekes módon ez kitér a borvidék másik közös márkájára, a Villányi Francra is – ennek a népszerűsítését egyébként évente megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia biztosítja.

Közös marketing kassza. 2006 óta, a „nagyok” egyetértése mellett, minden lekóstolt tétel után, pl. portugieser után literenként 1 Ft-ot be kell befizetni a közös kasszába, ha azt villányiként hozzák forgalomba. Aki többet termel, az értelemszerűen többet fizet be összességében. Azóta lehet közös borvidéki marketingről beszélni. Többségi alapon döntenek arról, hogy milyen irányú legyen a borvidéki marketing, milyen aktivitások valósuljanak meg. Ez azután indult el, hogy a jövedéki adó mértéke nulla lett a „csendes” boroknál. A termelők meg tudtak arról állapodni, hogy ezen túl is fizessék be ezt az összeget (8 Ft/liter), csak nem az államnak, hanem a közösbe. A kannás bor után (a villányi névvel forgalomba kerülő tételek 2-3 %-a) 3 Ft + ÁFA, a classicus borok 5 Ft, a premium borok 8 Ft.

Borvidéki marketinget segítő non-profit Kft. A hegyközségekről szóló törvény szabályozta, hogy milyen bevételek lehetnek, a borvidékeknek most sincs saját bevételük. A non-profit kft. (korábban kht.) azzal a céllal alakult, hogy ha lesznek pályázati pénzek, akkor a több száz km-es hosszúságú hegyi utak karbantartását megoldják (erre általában csekély önkormányzati forrás jut). A Kft. végső soron a helyi termelők alapították. Az akkor már több éve működő Kht.-t alakították át, melyet eredetileg a Tenkes Hegyközség hozott létre: 30%-ot eladott a Villányi Hegyközségnek, 40%-ot pedig a Borvidéki Tanácsnak. Egy szerződéssel a Borvidéki Tanács, amely kezeli a villányi termékleírást, s működteti a villányi borbíráló bizottságot, átadta a pénz beszedésének jogát a non-profit Kft-nek (ez ÁFA visszaigénylés szempontjából is előnyösebb a termelőknek). A határozatot az érzékszervi vizsgálatról a a Tanács működtetésében álló Villányi Borvidék Borbíráló Bizottsága hozza, a Tanács jegyzi ellen a származási bizonyítványt, a bevételt viszont a non-profit Kft.-nek utalja a termelő. A Tanács hagyja jóvá a Kft. komolyabb kiadásait is.

A non-profit Kft-t évente átlag 40 millió Ft-ból tud gazdálkodni (80-90 ezer hl bor évente). Évekig nem lehetett viszont indulnia az állami pályázatokon. A Villányi Franc-os nemzetközi konferencia ennek a negyedét el is viszi. A maradékból pl. kiállításokon, rendezvényeken a borvidéki stand költségeit fedezik. Az olyan hazai vagy külföldi rendezvényeken, mint p. a Pro-Wine, ahol borászok is részt vesznek, pl. hat pince + borvidéki stand, ott a kiadások felét fizette a hat termelő, másik felét a Kft. Borvidékként, Így nem a közös kassza terhére kerültek előnybe a nagyobb termelők. 2019-től egyedül a Villányi Borvidék szerződött partnere a világ legnagyobb, düsseldorfi kiállításának, ami azért nagyon előnyös, mert  így maguk határozzák meg a promóciós anyagokat, üzeneteket (ők a Villányi Franc-ot népszerűsítették).

Villányi Marketing Műhely. A Villányi Marketing Műhely tanácsadó testületként működik, többek között a REDy és a konferencia ötlete is itt született. Igény szerint, de kb. havonta egyszer összeül, a borászok és/vagy a marketingeseik vesznek részt. Borvidéki szinten hagyják jóvá a terveket, a két marketinggel foglalkozó munkavállalóval rendelkező Kft. hajtja végre ezeket.

A nagyobb méretű borászatok e körben is jól együtt tudnak működni a kisebbekkel, ez utóbbiak profitálnak a nagyok szélesebb tapasztalataiból, jobban látják a külföldi trendeket. Olyan, ez, mint a „pincevakság” kicsiben (csak a saját borát ismeri valaki, a szomszéd dűlőt már nem). A műhelyben a kis termelő ötlete is ugyanúgy tud érvényesülni, mint a nagyoké. Aki ezt nem tartja fontosnak, vagy nincs kapacitása elmenni, az nyilván vállalja, hogy igazodik a többség által megszabott irányhoz.

Borút. A Borút is egyesületi formában működik, van önkormányzati tagja is. Bevétele a tagoktól származik. Főleg rendezvényeket szervez, ha kell a Kft.-vel együttműködve. Ide már kevesebb pénz jut és nem csak a szőlő- és bortermelők alkotják. Gazdálkodása nagyban függ a pályázati lehetőségektől. Tevékenysége a jól működő turizmus szervezése szempontjából nagyon fontos.

Ár és minőség. A villányi borvidéken nincs minimum ár elvárás a borászokkal szemben. Sajátos a kollektív márka, a REDy esete. A Tanács szerződést köt a termelőkkel, amelyben azok az egységes megjelenés érdekében vállalják, hogy ez a bor nem kerülhet forgalomba hiper-, super és diszkont láncokban, továbbá meghatároznak egy minimum nagykereskedelmi ársávot is társul, amire azért van szükség, mert a közös márkát nem közösen értékesítik, hanem a borászatok maguk. Arra azonban nincs ráhatásuk, hogy a kereskedő mennyiért fogja eladni a különböző borászok REDy-jeit, már csak azért sem, mert városonként más áron lehet eladni a borokat. Jellemzően 2-2500 Ft szokott lenni a polci ár. A REDy-nek van ugyan közös honlapja, közös értékesítés nem zajlik jelenleg.

Szőlő felvásárlási árak. A HNT elnöksége dönt arról, legyen-e adott évben szőlő felvásárlási minimum ár, miután megvizsgálták az országos és régiós készleteket. Szakmaközi szervezeti döntésnek minősül, hogy beavatkozzanak-e a piaci folyamatokba (pl. minisztérium számára javasolt lepárlás támogatás révén). Az országos minimum árt egyes borvidékeken nem minimum, hanem fix/maximum árként szokták betartatni a felvásárlók a kistermelőkkel, az nem fogja tudja drágábban eladni a szőlőt. Évente finomodik a módszer, most borvidékekre van már bízva a minimum ár megállapítása. Villányban szerencsés a helyzet, mert sok a családi borászat és így aránylag sok a helyi felvásárló, akik viszonylag jó áron vásárolják fel a termést. Sok esetben a szőlőtermesztő és a borászat között több éves vagy akár évtizedes kapcsolat van. Országos szinten ez nem így működik, különösen, ha egy-két nagy méretű felvásárló tevékenykedik. Villányban az országos ár ajánlás torzítaná a versenyt (a szőlőtermelők kárára).

Az interjút készítette:  Tóth Tihamér

  1. június 25.

[1] Az interjú a Project Nr - 611050-EPP-1-2019-1-HU-EPPJMO-CHAIR számú Jean Monnet Chair program alatt folytatott kutatás keretében született.

[2] A REDy egy portugieser alapú házasítás, amelyben megjelenhetnek még a blauburger, zweigelt, kékfrankos, kadarka és más Villányban honos fajták.

Borász interjú 4

 „Egy jó borász sem teheti meg, hogy ül a babérjain” - Interjú Gere Attilával

[1]

Rivalizálás. Én sose éreztem, hogy itt Villányban „rivalizálnánk” egymással. Aki jobban pörög, annak jobban megy. Én szeretek beruházni, alkotni, a régit felújítani, elkölteni a pénzt. Van, aki egyszer a maga nyereségén lerakta az alapokat, megvan a 20-40 ezer üveg bora, de nem annyira pörgős az élete, mint a miénk. Itt helyben mindenki versenytárs, aki palackos bort készít. Mi 1987-ben kezdtünk palackozni, ’91 óta nem is adunk el folyó bort.

Új borászati cégek belépése. A nem helyi családokból lett borászatokkal jellemzően nem volt gond. A Wunderlich cég tulajdonosa persze nincs itt sokat, a megbízottak dolgoznak, a pincészet azóta Jammertal név alatt üzemel. A Sauska Krisztiánnal minden rendben van, készítettem is neki korábban bort, amikor még csak ismerkedett Villánnyal. El kell ismerni, hogy nagyon jó borokat készít. Ez pedig a borvidék hasznára válik. a magyar piacon persze konkurens ő is, de az nem piac, ahol ketten-hárman vagyunk. Ha vagyunk ötszázan, akkor adunk a fogyasztónak lehetőséget, hogy válasszon. Sokat megkóstolnak, ki tudja választani az ízlésének megfelelő borokat. Egy piac másként nem tud működni. a mesterséges ármegállapítás is ezért bolondság.

 

A verseny dimenziói – az ár. A versenyben az árnak nincs meghatározó szerepe. A borkereskedők adják el a borainkat éttermekbe, boltokba. Ha valaki túl alacsonyan adja el, a versenytárs kereskedők egyből elkezdenek panaszkodni, hogy hogyan történhet ez – ilyenkor nem tudunk mi tenni (mi nem adunk árkedvezményt). A mi érdekünk végül is az, hogy jól fogyjon a borunk.

Helyi szinten sincs konszenzus az árakról, versenyhelyzet van, a minimum ár visszafogná a versenyt. Mindenki úgy áraz, hogy annyit kapjon a borért, amire azt értékeli, illetve amennyiért hajlandók megvenni. Szerintem Villányban jól működnek a dolgok, ár-érték arányban jól állunk. Lehet, hogy valamivel magasabbak az árak, de mi igyekszünk magunkat a külföldi jó borokhoz viszonyítani. Egy tízezer forintos Kopár minősége megfelel egy háromszor annyiba kerülő hasonló nyugati borénak.

Fejlesztés. Egy jó borász sem teheti meg, hogy ül a babérjain. Ezek nagy buktatók lehetnek, a siker elkényelmesíti az embert. Mi, vevők olyanok vagyunk, hogy mindig akarunk valami újat: vagy megjelenésben, címke váltás, újfajta borok. Most már a gyerekek (Andrea lányom és vőm, Kristóf) felügyelik az újdonságok bevezetését, mindezt a szálloda mellett. Megbízok bennük, lassan nekik kell átvenni a stafétát.

Borturizmus. A panzió, éterem, borászat egymással összefügg. 1991-ben nyitottuk a panziót, Harkány közelsége miatt már a nyolcvanas években is volt bortorizmus. Megittak néhány pohár bort, megtöltötték a kannát, de aztán elmentek. Aki viszont a Crocus-ban száll meg, az nyilván a mi borainkat kóstolja, így ez egyfajta marketing központként is működik.

Baráti együttműködés. A villányi „ötösfogat” borász, Tiffán Ede, Bock, Gere Tomi, Polgár Zoli, s jómagam nagyjából együtt, hasonló utat jártunk be. Hál’ Istennek ma is jó a kapcsolat közöttünk. Korábban persze több időnk is volt egymásra: Polgár Zoli kivételével mi négyen asszonyostul több nyugati körutat tettünk, meglátogatva több híres chateau-t. Mára már nekünk is jó külföldi kapcsolatrendszerünk van. Volt példa arra is, hogy 1996-ban két Magyarországon tanuló francia diák ide is lelátogatott, s egyikük most az egyik legnagyobb chateau birtokigazgatója. Ha már van ismerettség, beljebb is visznek a pincébe.

Európai elismertség. Mára már nincsenek nagy különbségek. Sikerült technológiában is utolérni a neves nyugati borászatokat. Járnak hozzánk is sokan külföldről bort kóstolni. Az Auchan vezérkara nagyon kedveli például a Kopárunkat. A minőséggel már nem kell szégyenkezni. Ha nem lett volna nálunk a törés, a világ élvonalába tartoznánk. Az első világháború előtti Nagy-Magyarország a második legnagyobb bortermelője volt, az egész országban termeltük a bort és vittük a világ minden részébe. 

Részt vettünk jó néhány kiállításon, de nem volt sok értelme. Az eladásaink 9-10%-ra megy külpiacra. Az országmarketing sem a legmegfelelőbb. A belga kereskedőnk, aki korábban sommelier volt, sok vaktesztet csinált a kuncsaftjainak, akik rácsodálkoztak: a magyar borok a világ nagy boraival is felveszik a versenyt. Nem nagyon van azonban olyan kereskedő, aki felvállalta volna, hogy plusz munkával piacra visz néhány magyar bort. Az is nehézség, hogy nagy mennyiség kell a jó minőségű borból. Nálunk most az a trend, hogy a felső kategóriás borokból tudunk külföldre eladni. Sok helyen van kiskereskedőnk, Németországban pl. egy házastárs foglalkozik a borainkkal, az online nagykereskedelem jól működik. Kínában, Thaiföldre voltak eladásaink.

Lehetne erősebb az országmarketing. Jó megoldás lett volna akár egy borvidék szintű, akár egy ország szintű marketing támogatás. Nálunk, Villányban egyébként évente 45-50 millió Ft összejön helyi marketingre. Ha jól tudom, ilyen csak nálunk van az országban Ez már jó alap arra, hogy állami támogatásokra tudjunk pályázni. Az ország szintű marketinget egy-két országra kellene koncentrálni, megkeresve a legjobb helyi kereskedőket, például Lengyelországban. Most 1 Ft/litert fizetünk országmarketingre, ehhez az állam hozzátesz 2.-Ft/litert, de ez országmarketingre kevés.

Minőséget védő önkorlátozások. A prémium borból 60 hl, a super prémiumnál csak 35 hl bor termelhető hektáronként. A classiscus esetében ez 90 hl/hektár. Ezek villányi hegyközségi, minőséget védő korlátozások - ez az önrendelkezés a hegyközség lényege. A bortörvény keretei között engedékenyebbek nem, szigorúbbak viszont lehetünk (pl. a bortörvény 100 hl/hektárt enged meg). Az emberek ezt jól fogadták, nincs probléma az eladásokkal, pedig ’90-től majdnem a duplájára nőtt a termőterületek nagysága. Az egyszerűbb borászok érdekeit is szem előtt tartva megengedtük, hogy az kékoportóból 100 hl/hektárt termeljenek.

Azt, hogy ki mit telepít, maga dönti el. Az új telepítések is engedélyezettek – van még olyan terület itt Villányban, ami most akácos-erdős, pedig korábban szőlő volt. A teljes rekultiváció és átminősítés után ismét szőlőt lehet ültetni, 50%-os az állami támogatás. Ha jól tudom, évente 1%-ot lehet növelni, kb. 600 hektárt az uniós szabályok alapján. Az újra telepítésnél nincs ilyen korlát.

 rszabályozás. A HNT éves szőlő felvásárlási ár listáját elsősorban az Alföld miatt hozták be (ami egyébként a legnagyobb borvidék). szégyenteljes, hogy egész évi munkáért 50-70 Ft-ot kapnak az emberek. Villányban minimum 120 Ft, nálunk 150-250 Ft a szőlő ára. Az alacsonyabb kategóriájú borhoz a szőlőt mindig is másoktól akarom felvásárolni, Fontos, hogy megéljenek a szőlőtermelők, nehogy kivágják a szőlőt. Így neki is van a munkahely mellett egy kis plusz bevétele. Ahol nincs ilyen hosszútávú látásmódja a borászoknak, ott lehet, hogy jól jön a minimum ár szabályozása.

Közös, „fiatalos” marketing. A Villányi Bormarketing Műhelybe már a mi gyerekeink dolgoznak, szervezik a borvidék marketingjét, mi, a borvidéki tanács csak az áment mondjuk rá. Ez a legjobb példája a helyi összefogásnak. Volt egy Borút Egyesület is, aki kitalálta, sajnos már meghalt, azután rosszabb lett a helyzet. Eleinte a borvidék finanszírozta, ma már a borvidék a tulajdonos. A borút tud pályázni, a borvidék nem. Van két állandó alkalmazott is, a non-profit Kft. emberei csinálják a borút dolgait, de a kft. keretein belül. Örülök, hogy a fiatalok jól teszik a dolgukat, nem kell beleszólnom. Néha elmondok egy-két dolgot, de ha nem hallgatják meg, úgy is jó. Kockázat, veszteség nélkül nincs győzelem, ezt nekik is meg kell tanulniuk. A rosszra nem szabad gondolni, ha mégse jött be az ötlet, akkor pedig egy tapasztalattal gazdagodtunk.

Együttműködés - Villányi Franc. Az összefogás kapcsán nagyon jó gondolat volt a cabernet franc előtérbe állítása. Az Eredetvédelmi Bizottság elnökeként én is látom a statisztikákat, melyek szerint a franc eladása szépen megy felfelé. Ez egy új színfolt a piacon, korábban a cabernet sauvignon volt a mindenki által ismert. A novemberi Franc konferenciák jó hírét viszik a villányi bornak. A második évben már hat ország (bolgár, szerb, horvát, román, olasz, török is) képviseltette magát (tavaly, az utazási nehézségek miatt csak magyar francok voltak). Az eredetvédelmi szabályok védik a kategória minőségét. Csak a francnál létezik a super prémium kategória (az összes többi szőlőfajtánál csak prémium lehet).

Szövetkezet. A régi magyar közmondás szerint „közös lónak túros a háta”. Amit sajnálok, hogy a szakcsoportot, mint egyfajta szövetkezetet nem tudtuk átmenteni. Akkoriban egy 7-8 fő bizottság döntötte el, ki mennyit kap a boráért (azaz megcsinálták a különbségtételt), ezeket összevásárolták, Verpeléten töltötték le, kapott egy közös címkét, egy közös nevet (Wéber Ádám pincéjéből), ami kifejezte, hogy ez nem kombinátos, hanem privát bor. Ez is csak akkor működött volna azonban, ha van egy jó vezető, aki intézi a dolgokat, tárgyal a kereskedőkkel, pörgetné az üzletet.

Közös bor? Egyszer álltunk össze, Bock József, Tiffán Ede és a két Gere, hogy a Milleniumra egy közös bort készítsünk. Ebből sem lett sok palack, úgy 16 hektoliternyi. Szerintem pótcselekvés egymás borait összeöntögetni. Van nekem komoly borom, mitől lesz komolyabb az ötünk közös bora?

Az exportnál a nagyobb mennyiségi elvárások indokolhatnának ilyesmit, de az sem könnyű, nehéz lenne például közös nevet találni. Ha csak a borvidék nevét írjuk rá, az rossz minőséget fog sugallni. Próbáltunk egyszer kínai exportra egy közös bort készíteni, azonos minőségű borokat adott volna össze tíz borász. A Csányi Borászatnál lett volna betárolva, ott voltak nagy méretű tartályok. Sajnos ez az üzleti lehetőség sem jött létre, mivel e leendő vevő visszalépett.

Közös üvegbeszerzés? Mindenki szeret saját kiválasztású üveggel dolgozni.

Összefogás a szőlőtermelésben? A szőlőtermelés kapcsán is a szervezéssel lenne a probléma. A gépi munkát mindenki maga csinálja. A kézi munkára alakultak vállalkozások, 20-30 emberrel járják körbe a szőlőket. Mi még kézzel szedünk, de nem tudom, meddig lesz elegendő ember. Az újabb gépek már jó minőségben tudnak szedni, de azért a kézi szedésnek nincs párja. A Csillagvölgyben[2] 80%-ban már gép szüretel.

Együttműködést gátló támogatási konstrukció. Az ilyen drága gépeknél szóba jöhetne az összefogás. Van például egy siklósi termelőnk, akitől sok szőlőt veszünk. Ő 25 milliót rááldozott volna egy kombájnra, hasonló összeget raktunk volna hozzá a két borászat részéről (Csillagvölgy és Gere). Azon bukott el a kezdeményezés, hogy nem tudtunk állami támogatást kapni, konzorcium ugyanis nem pályázhatott. Pedig már a tárolásában és a szervizben is megegyeztünk egymással. Ez egy előrevívő dolog lett volna, sajnálatos, hogy a támogatás kiírói nem gondoltak erre.

Tulajdonos kontra alkalmazott. Villánynak az is sajátossága, hogy ide nem tud turista úgy bejönni, hogy a pincék zárva lennének.[3] A borászatok többsége nyitva van, ott dolgoznak a tulajdonosok. Nem elég a színtiszta hatékonysági szemlélet, ezt szívvel-lélekkel kell csinálni.

Az interjút lejegyezte Tóth Tihamér

  1. augusztus 26.

[1] Az interjú a Project Nr - 611050-EPP-1-2019-1-HU-EPPJMO-CHAIR számú Jean Monnet Chair program alatt folytatott kutatás keretében született.

 

[2] Az elsősorban fehér és rozé borokra fókuszáló Csillagvölgy Pincészet 50%-ban Gere Attila tulajdona.

[3] Ezt magam is tudom igazolni: két neves borászhoz is be tudtam jutni interjút készíteni úgy, hogy – meglehetősen udvariatlanul – előtte csupán két nappal hívtam fel őket telefonon.

Borász interjú 3

Az együttműködésnek kulturális alapjai gyakran hiányoznak: két magyar, három világnézet. - Megyeri József, Ceglédbercel

Versengés. A rivalizálás számomra nem negatív szó, csak nehéz értelmezni. Kivel is rivalizálsz? Én leginkább magammal. A versengés visz előre, az hajt, ha elégedetlen vagy magaddal. Olyan ugyanis nincs, hogy már mindent tudsz a borászatról. Ilyen értelemben nem leszek jó riportalany, mert klasszikus értelemben nem versenyzek, harcolok másokkal, nem vettem fel a kesztyűt, sok mindenben a magam útját jártam mindig is.

Kis borászat: a méret számít. A versenyhez való viszonyulásomban fontos szerepet játszik, hogy olyan kicsi vagyok, hogy mások nem vettek, nem vesznek komolyan. 80-100 hl termeléssel sokan megmosolyognak, nem vagyok komoly ellenfele senkinek. Nem tudom mástól elvenni a piacot. Ezért a kihívás, megfelelés csak önmagam felé működik. Alkonyi László, a Borbarát korábbi főszerkesztője, Birtokok és borok c. könyvében is írt néhány sort rólunk. Azóta sem tudtam jobban megfogalmazni: „a borászat itt nem megélhetés, hanem örömforrás”. A borászkodást a tanítás mellett csináltam, ami jó volt, mert megvolt a havi fix, a bor üzleti szempontból kiszámíthatatlan.

Büszkén mondhatom, hogy 1996-ban először én palackoztam a környéken. Sokan megmosolyogtak, pedig ez volt a jövő: felvállalni magadat, ráírva a nevedet a palackra. 300 palackkal indultam, egy hónap alatt szétosztogattam baráti körben a tételeket. A következő évben már 500 palack készült. ’98-ban vittem el először engedélyeztetni a bort, hogy forgalomba hozhassam. Akkoriban 7-800 palack volt, három fajta, s az OBI borhatósági engedély nem volt olcsó.

A miénk volt a környéken az első pince, aztán jött a Kökény, a Molnár Sanyi vele szemben, a Klément is épít rendezvényházat. Fontos lenne, hogy jó legyen a viszony a helyi termelők között. Az a jó, ha a bor iránt érdeklődő vendég több borászatot is meglátogathat, egy pince miatt nem fognak visszajönni a turisták. Egymás mellett megélve, együttműködve erősebben tudnánk versenyzeni másokkal.

A jó bornak is kell cégér. Ma már annyian vannak a piacon, hogy bizony a jó bornak is kell a marketing. A mai napig a palackozott mennyiségünk 6-7 ezer. A piacunk úgy néz ki, hogy 70% háztól elmegy. A többi néhány étteremben Pest megyében. Az internetes megközelítés nekem nem jött be. Nem vagyok nyomulós, néha küldünk ugyan a törzsvásárlóinknak e-maileket, de a személyes kapcsolatot telefont fontosabbnak tartom. A havonta két estét lekötő, vendég borászokat is bemutató borklubos borvacsoráink szerencsére több mint tíz éve teltházzal mennek. Vannak visszajáró holland vendégek, akik jelentős mennyiséget vásárolnak nálam. Kétévente jönnek az olasz ismerősök, s van néhány német is. Bercel ugyanis sváb falu, ahonnan 608 embert telepítettek ki Németországba – a hatvanas években már jómódúan látogattak vissza, ők is gyakran visznek ceglédberceli bort hazai ízként.

A verseny választékot bővít. 25 évvel ezelőtt volt 25-30 féle állami bor, uniformizált ízvilággal. ’89 után szép lassan elindult valami. az első generációsoknak volt a legkönnyebb dolguk, közel voltak a „TSZ-tűzhöz”. A második generációsok, mint én is, örültünk, hogy készíthetünk bort, sőt, akár még el is adhattuk. A szemléletbeli különbség fontos, most tartunk a negyedik generációnál (a harminc évesek), akik már komoly külföldi tapasztalattal (Ausztria, Chile, Franciaország), új ízekkel, más értékesítés csatornákon más célközönséggel próbálkoznak. Én tradicionális ember maradtam. Az új nemzedék, ha borkóstoló helyiséget csinál, akkor az kültéri, sok üveggel, élénk színekkel, új bútorokkal, könnyen értelmezhető, beszélgetős nyári vidám borokkal. Ezzel szemben mi lemegyünk a pincébe. A kóstolóterem is nevel nálunk, lehet, hogy idealista vagyok, de szerintem a bor nálam kiegészítő egy nagyobb élményhez. Kultúra, társasági élmény, bor. A zajongás fesztiválra való, ide intimitás, meghittség kell. Ha valaki először jön, annak mindig elmondom, hogy a bor élő anyag, a palackban is változik, családtag.

Unghváry László Borrend. A Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend 1997 óta működik, egyik alapító tagja voltam. Az volt a cél, hogy a helyi borokat menedzselje, megismertessék a környékkel, egyre jobb, asztalképesebb bort inspirálva. Az idealizmusom az volt, hogy a kezdetben magasra tett

mércét majd maradéktalanul meg is lehet valósítani. A szabályok alapján van terméskorlátozás, lehetőleg természetes anyagokat kell használni (pl. derítőanyagnak agyagot, tojásfehérjét, nem pedig durva kemikáliákkal). A minőség is egy szegmense kell hogy legyen a versenynek. A régóban egy független bizottság ellenőrizhette volna is a szabályok betartását. A szabályok betartása azonban nem valósult meg tökéletesen. Azóta a borrend is felhígult, nem csak bortermelők lehetnek tagok.

Én betartottam a borrend reguláit, mások borait is menedzseltem: ha hívtak borbemutatóra, vittem magam mellé öt-hat más borász borait is. Egyszer nem viszonozták. A Borklub miatt is kinevetnek a helybéliek: másokat menedzselek, mondják, ahelyett, hogy a sajátomat adnám el. Ez azonban nem szűklátókörű megközelítés.

Jó kezdeményezés a borrend zászlós bora verseny, ahol egy fair vakkóstoláson dől el a legjobb cserszegi fűszeres. Már negyedik éve sikerül megnyernem a versenyt, de igazából semmi marketing haszna nincs (egyeseknél viszont feszültséget szül). A címkére felrakhatom az eredményt, de a plusz matricát is én fizetem, nem a borrend. Még oklevelet sem kapok érte. Annyi előnyöm volt a címből, hogy egyszer vittek el 60 palack bort. Cegléd város bora versenyben nem indulhatok, de tudtommal annak sincs nagy hozadéka.

Borrend és árszabályozás. A legkényesebb dolog mindig is az volt, hogy legyen-e egy ársáv. Ne adjuk áron alul, akár a palackost, akár a folyót, de ne legyen irreális sem az ár. Lett volna viszont egy mozgástér. Ebben azonban nem tudtunk megállapodni. Akinek sok volt, az próbálta olcsóbban eladni. Leültünk megbeszélni, hogy ez hosszabb távon nem működik, magunk alatt vágjuk a fát. Manapság a folyóbor Dunaföldváron 200 Ft, az Aranyhegyi Pinceszövetkezet pincéjében 350 Ft, nálam 600 Ft. Országos probléma továbbá, hogy szüret előtt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa ad ki egy irányárat, pl. 17-es mustfokot előírva, de többi minőségi paramétert nem ad meg. Ez is sajnos lefelé viheti az árat.

Hegyközségi regulák. Formailag vannak ugyan szabályok, de a számonkérés hiányzik. A ceglédberceli hegyközség, élén a hegybíróval: sok adminisztratív és jogi feladat mellett a gazdákat arra kellene, hogy buzdítsa, hogy minőségi termelést folytassanak. Nálunk ez sajnos nem működik. A hegybíró nem, vagy ritkán szankcionál. Aki becsületesen, odafigyelve csinálja az ültetvényt, ugyanannyit kap a gépi szüret után, mint akinek gondozatlan a területe. Mátrai és egri borvidékek is jó példa: vannak szankciók, a lusta gazdák szőlőjét rendbe rakják, s küldik neki a számlát.

A szőlőtelepítésre is vannak hegyközségi szabályok. Megnézik a borvidéket, mik a tradíciós fajták, az újak közül mi az, ami szóba jöhet. Az országos (publikus) besorolás alapján én pl. cserszegi fűszerest termelve OM besorolással tudom forgalomba hozni. Van, aki hárslevelűt is termel itt, de mivel az tájidegen, nem lehet OM minősítéssel eladni. Termelhetnék akár shirazt is, de akár még forgalomba is hozhatom, csak OM besorolással nem mehet. Más kérdés, hogy a fogyasztók keresik-e az OM jelölést az üvegen.

Helyi szövetkezés. A szövetkezet előnye, hogy nem kell gépet vennem, ezért olcsóbb lesz, nem kell külön engedély (pl. a termelőnek nem kellett hegyközségi tagnak lennie). Nem rossz a szövetkezet, ha profi a vezetés és következetes. Ha viszont nem tudnak az egységes minőség, szemlélet felé ellépni, akkor nem fog működni. A beidegződések, hagyományok is számítanak. Én magam nem vagyok szövetkezeti tag. Az Aranyhegyi Pinceszövetkezetet tizenvalahányan lapították, azóta sokan kiléptek, ami sejteti, hogy valami probléma van. Pedig lehetne jól is működtetni ezt. A metszés kivételével szinte minden közös volt: talajmunka, permetezés, feldolgozás, stb. Van két jó minőségű prése is a szövetkezetnek. A borászat kezdeti fázisáig van lehetőség jól közösködni a szövetkezetben. Volt egy induló vagyon, továbbá a bevétel egy részét visszaforgatták gépesítésre. A gazdaság vállalta, hogy ha kell, el is adja a mustot, szőlőt vagy a bort. Közös pince is van, a közös folyóbor eladásból a tagok jutalékot kapnak. A tagok között volt kis és nagy is. A nagyobb tagok a közös mellett saját útjukat is járták (pl. Klément György, aki ma nemcsak hegybíró, hanem a szövetkezet elnöke is), több lábon álltak.

A pinceszövetkezet kb. 8 ezer hl bort ad el, én 80-at. Ők folyó borban mozognak, én palackosban. Más dimenziók vagyunk. Adnak el továbbá mustot is kamionszámra. Nem kell vele dolgozni, a szüret után aznap este vagy másnap már el is lehet adni, cserében viszont kicsi lesz rajta a haszon.

Együttműködés a szövetkezeten kívül- monori jópélda. A szövetkezeten kívül nem jellemző mifelénk az együttműködés, saját palackozóm van, a közösködés nem működne. Vannak azért jó példák is a környéken, például a fiatalok a közeli Monoron bámulatos dolgokat csináltak. Itt található az ország legnagyobb pincefaluja: a XX. század elején 900 bejegyzett pince volt, jelenleg kb. 60 üzemel, tíz évvel ezelőtt 20 volt. A Monori Borút Egyesület is szövetkezési forma, 5-6 agilis fiatal. A helyi borrenddel együttműködve csináltak egy kirándulós borútat a szőlőben, ahol jót lehet túrázni, a

pincemegállóknál pedig bort kóstolni. Vannak közös rendezvényeik, már januárban (forraltbor és gasztro): 15 megállónál a pince mellé étterem is kivonul, hol ingyen lehet fogyasztani - ha megvetted a hatezer Ft-os belépőt. Cegléd környékén pünkösdi bortúra létezett, de ma már nem működik sajnos Itt sem volt konszenzus. Két magyar, három világnézet. Mindenki járja a maga útját. Monoron nyáron, a főtéren szerveznek fröccs szombatokat, zenekarral, fesztivál jelleggel. Azon kívül pedig, minden héten valakik nyitva vannak, van „ügyelet”. Szerveznek sportversenyeket, van egy saját arculatuk.

Minőséget rombó versengés. A környéken nincs klasszikus minőségi verseny. Sajnos érdemben megbuktak a borrend minőséget pártoló kezdeti elképzelései, mindenki „kalózkodott”. A mai napig nem könnyű eladni a folyóboromat, mert a többiek sokkal olcsóbbak – igaz a minőség is más, nálam a folyóbor is palackos szintű, csak a csomagolás más. Hogy miért olcsóbb a szövetkezeti folyóbor? A gépi szüretelésű, mindenféle dolgokat bedaráló kombájn ugyan tízszer gyorsabb a kézi szedésnél, s így olcsóbb, viszont, ha nem tuti az ültetvény, akkor a rázás miatt sok minden belekerül a szalagra: reggeli harmat miatt 10% víz, ha szárazság, akkor por, amit végül le lehet tisztítani, de emellett lehet ott madárfészek, gyíkok, a gyomok magjai. A 80 fokos, forró fém csillében gyorsan megbarnul a bogyó, emiatt ötszörös kén mennyiség kerül bele, hogy letisztítsák. A környéken levő 230 hektárból 200 hagy kívánnivalót maga után.

A környéken eleinte nem szerettek, mert amikor én szőlőt veszek a boraimhoz, akkor feltételeket szabtam: segítettem metszeni (ezzel szabályozva a terméskorlátozást), zöld szüretet csináltunk (a kifakadt rügyekből is levágtunk néhány fürtöt), és én mondtam meg, hogy mikor van a szüret (nem akkor, amikor ráérnek a rokonok). Kézi szüret kisméretű ládákkal, a hajnali kezdés után 11-kor befejezzük a munkát, hogy ne melegedjen fel a szőlő, szép haragoszöld legyen a must. Amiért pedig kedvelnek a környéken, hogy már tavasszal megmondom, hogy 15-20%-kal többet fizetek készpénzben az irányadó felvásárlási árnál. Egyébként a felvásárló határozza meg az árat a gazda felé: a bevétel egy részét vissza kell forgatni a szövetkezetbe, a másik részét pedig az év végén kapja csak kézhez.

Közös cserszegi? Máshol van sok példa borvidéki közös borra és márkanévre: Balaton bor, Egri Csillag, PhÉrték, Fuxli. Nálunk ilyen nincs, pedig a cserszegit fel lehetne így futtatni egy közös, reprezentatív borrá (még akár a termelők nevét is fel lehetne tüntetni a címkén). Országos szinten rangja van a cserszeginek.

Az interjút lejegyezte Tóth Tihamér,

2021. augusztus 5.

  • Home
  • Uncategorised