Litván vasúttársaság - gazdasági erőfölénnyel való visszaélés

Mai nap az Európai Bíróság (régóta várt) gazdasági erőfölényes ügyben hozott ítéletet. (C-42/21 P)
Az alapul fekvő tényállás az volt, hogy a litván nemzeti vasúttársaság miután egyik ügyfelével árazási vitába került, eltávolította egy szakaszon a síneket, közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva. Ez azonban a volt ügyfél érdekeit sértette. Az Európai Bizottság egy határozatában megállapította, hogy a vasúttársaság visszaélt gazdasági erőfölényével, mivel a magatartása kizárta a versenyt az adott érintett piacon, mivel megemelte a belépési korlátokat objektív igazolhatóság hiányában. A Törvényszék a bizottsági határozatot helybenhagyta azzal, hogy a bírságot csökkentette.


Miután az Európai Bíróság felidézte a jól ismert frázisait (bármely visszaélés jogsértés, a gazdasági erőfölényben lévő vállalkozásoknak speciális felelőssége van, a visszaélés objektív kategória), kimondta (felidézve a Bronner ügyet), hogy egy infrastruktúrához való hozzáférés nem csak akkor tilos, ha teljesen kizárja a verseny lehetőségét a hozzáférést kérő számára, hanem akkor is, ha az infrastruktúra elengedhetetlen neki, amennyiben nincs tényleges vagy potenciális helyettesítője.
Az Európai Bíróság ugyanakkor megjegyzi, hogy az infrastruktúra lerombolása, megszüntetésének esetét meg kell különböztetni a hozzáférés elzárásától. Utóbbi ugyanis feltételezi azt, hogy a gazdasági erőfölényben lévő vállalkozás maga számára fenntartja az infrastruktúrát. Az infrastruktúra lerombolása ugyanakkor azzal jár, hogy mind a gazdasági erőfölényben lévő vállalkozás, mind a versenytársak vagy hozzáférést kérők számára megszűnik használható lenni. Minderre tekintettel a jelen ügyben érintett magatartás egy önálló jogsértés típus.

  • Home
  • Blog
  • Blog - hu
  • Litván vasúttársaság - gazdasági erőfölénnyel való visszaélés