Az együttműködésnek kulturális alapjai gyakran hiányoznak: két magyar, három világnézet. - Megyeri József, Ceglédbercel

Versengés. A rivalizálás számomra nem negatív szó, csak nehéz értelmezni. Kivel is rivalizálsz? Én leginkább magammal. A versengés visz előre, az hajt, ha elégedetlen vagy magaddal. Olyan ugyanis nincs, hogy már mindent tudsz a borászatról. Ilyen értelemben nem leszek jó riportalany, mert klasszikus értelemben nem versenyzek, harcolok másokkal, nem vettem fel a kesztyűt, sok mindenben a magam útját jártam mindig is.

Kis borászat: a méret számít. A versenyhez való viszonyulásomban fontos szerepet játszik, hogy olyan kicsi vagyok, hogy mások nem vettek, nem vesznek komolyan. 80-100 hl termeléssel sokan megmosolyognak, nem vagyok komoly ellenfele senkinek. Nem tudom mástól elvenni a piacot. Ezért a kihívás, megfelelés csak önmagam felé működik. Alkonyi László, a Borbarát korábbi főszerkesztője, Birtokok és borok c. könyvében is írt néhány sort rólunk. Azóta sem tudtam jobban megfogalmazni: „a borászat itt nem megélhetés, hanem örömforrás”. A borászkodást a tanítás mellett csináltam, ami jó volt, mert megvolt a havi fix, a bor üzleti szempontból kiszámíthatatlan.

Büszkén mondhatom, hogy 1996-ban először én palackoztam a környéken. Sokan megmosolyogtak, pedig ez volt a jövő: felvállalni magadat, ráírva a nevedet a palackra. 300 palackkal indultam, egy hónap alatt szétosztogattam baráti körben a tételeket. A következő évben már 500 palack készült. ’98-ban vittem el először engedélyeztetni a bort, hogy forgalomba hozhassam. Akkoriban 7-800 palack volt, három fajta, s az OBI borhatósági engedély nem volt olcsó.

A miénk volt a környéken az első pince, aztán jött a Kökény, a Molnár Sanyi vele szemben, a Klément is épít rendezvényházat. Fontos lenne, hogy jó legyen a viszony a helyi termelők között. Az a jó, ha a bor iránt érdeklődő vendég több borászatot is meglátogathat, egy pince miatt nem fognak visszajönni a turisták. Egymás mellett megélve, együttműködve erősebben tudnánk versenyzeni másokkal.

A jó bornak is kell cégér. Ma már annyian vannak a piacon, hogy bizony a jó bornak is kell a marketing. A mai napig a palackozott mennyiségünk 6-7 ezer. A piacunk úgy néz ki, hogy 70% háztól elmegy. A többi néhány étteremben Pest megyében. Az internetes megközelítés nekem nem jött be. Nem vagyok nyomulós, néha küldünk ugyan a törzsvásárlóinknak e-maileket, de a személyes kapcsolatot telefont fontosabbnak tartom. A havonta két estét lekötő, vendég borászokat is bemutató borklubos borvacsoráink szerencsére több mint tíz éve teltházzal mennek. Vannak visszajáró holland vendégek, akik jelentős mennyiséget vásárolnak nálam. Kétévente jönnek az olasz ismerősök, s van néhány német is. Bercel ugyanis sváb falu, ahonnan 608 embert telepítettek ki Németországba – a hatvanas években már jómódúan látogattak vissza, ők is gyakran visznek ceglédberceli bort hazai ízként.

A verseny választékot bővít. 25 évvel ezelőtt volt 25-30 féle állami bor, uniformizált ízvilággal. ’89 után szép lassan elindult valami. az első generációsoknak volt a legkönnyebb dolguk, közel voltak a „TSZ-tűzhöz”. A második generációsok, mint én is, örültünk, hogy készíthetünk bort, sőt, akár még el is adhattuk. A szemléletbeli különbség fontos, most tartunk a negyedik generációnál (a harminc évesek), akik már komoly külföldi tapasztalattal (Ausztria, Chile, Franciaország), új ízekkel, más értékesítés csatornákon más célközönséggel próbálkoznak. Én tradicionális ember maradtam. Az új nemzedék, ha borkóstoló helyiséget csinál, akkor az kültéri, sok üveggel, élénk színekkel, új bútorokkal, könnyen értelmezhető, beszélgetős nyári vidám borokkal. Ezzel szemben mi lemegyünk a pincébe. A kóstolóterem is nevel nálunk, lehet, hogy idealista vagyok, de szerintem a bor nálam kiegészítő egy nagyobb élményhez. Kultúra, társasági élmény, bor. A zajongás fesztiválra való, ide intimitás, meghittség kell. Ha valaki először jön, annak mindig elmondom, hogy a bor élő anyag, a palackban is változik, családtag.

Unghváry László Borrend. A Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend 1997 óta működik, egyik alapító tagja voltam. Az volt a cél, hogy a helyi borokat menedzselje, megismertessék a környékkel, egyre jobb, asztalképesebb bort inspirálva. Az idealizmusom az volt, hogy a kezdetben magasra tett

mércét majd maradéktalanul meg is lehet valósítani. A szabályok alapján van terméskorlátozás, lehetőleg természetes anyagokat kell használni (pl. derítőanyagnak agyagot, tojásfehérjét, nem pedig durva kemikáliákkal). A minőség is egy szegmense kell hogy legyen a versenynek. A régóban egy független bizottság ellenőrizhette volna is a szabályok betartását. A szabályok betartása azonban nem valósult meg tökéletesen. Azóta a borrend is felhígult, nem csak bortermelők lehetnek tagok.

Én betartottam a borrend reguláit, mások borait is menedzseltem: ha hívtak borbemutatóra, vittem magam mellé öt-hat más borász borait is. Egyszer nem viszonozták. A Borklub miatt is kinevetnek a helybéliek: másokat menedzselek, mondják, ahelyett, hogy a sajátomat adnám el. Ez azonban nem szűklátókörű megközelítés.

Jó kezdeményezés a borrend zászlós bora verseny, ahol egy fair vakkóstoláson dől el a legjobb cserszegi fűszeres. Már negyedik éve sikerül megnyernem a versenyt, de igazából semmi marketing haszna nincs (egyeseknél viszont feszültséget szül). A címkére felrakhatom az eredményt, de a plusz matricát is én fizetem, nem a borrend. Még oklevelet sem kapok érte. Annyi előnyöm volt a címből, hogy egyszer vittek el 60 palack bort. Cegléd város bora versenyben nem indulhatok, de tudtommal annak sincs nagy hozadéka.

Borrend és árszabályozás. A legkényesebb dolog mindig is az volt, hogy legyen-e egy ársáv. Ne adjuk áron alul, akár a palackost, akár a folyót, de ne legyen irreális sem az ár. Lett volna viszont egy mozgástér. Ebben azonban nem tudtunk megállapodni. Akinek sok volt, az próbálta olcsóbban eladni. Leültünk megbeszélni, hogy ez hosszabb távon nem működik, magunk alatt vágjuk a fát. Manapság a folyóbor Dunaföldváron 200 Ft, az Aranyhegyi Pinceszövetkezet pincéjében 350 Ft, nálam 600 Ft. Országos probléma továbbá, hogy szüret előtt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa ad ki egy irányárat, pl. 17-es mustfokot előírva, de többi minőségi paramétert nem ad meg. Ez is sajnos lefelé viheti az árat.

Hegyközségi regulák. Formailag vannak ugyan szabályok, de a számonkérés hiányzik. A ceglédberceli hegyközség, élén a hegybíróval: sok adminisztratív és jogi feladat mellett a gazdákat arra kellene, hogy buzdítsa, hogy minőségi termelést folytassanak. Nálunk ez sajnos nem működik. A hegybíró nem, vagy ritkán szankcionál. Aki becsületesen, odafigyelve csinálja az ültetvényt, ugyanannyit kap a gépi szüret után, mint akinek gondozatlan a területe. Mátrai és egri borvidékek is jó példa: vannak szankciók, a lusta gazdák szőlőjét rendbe rakják, s küldik neki a számlát.

A szőlőtelepítésre is vannak hegyközségi szabályok. Megnézik a borvidéket, mik a tradíciós fajták, az újak közül mi az, ami szóba jöhet. Az országos (publikus) besorolás alapján én pl. cserszegi fűszerest termelve OM besorolással tudom forgalomba hozni. Van, aki hárslevelűt is termel itt, de mivel az tájidegen, nem lehet OM minősítéssel eladni. Termelhetnék akár shirazt is, de akár még forgalomba is hozhatom, csak OM besorolással nem mehet. Más kérdés, hogy a fogyasztók keresik-e az OM jelölést az üvegen.

Helyi szövetkezés. A szövetkezet előnye, hogy nem kell gépet vennem, ezért olcsóbb lesz, nem kell külön engedély (pl. a termelőnek nem kellett hegyközségi tagnak lennie). Nem rossz a szövetkezet, ha profi a vezetés és következetes. Ha viszont nem tudnak az egységes minőség, szemlélet felé ellépni, akkor nem fog működni. A beidegződések, hagyományok is számítanak. Én magam nem vagyok szövetkezeti tag. Az Aranyhegyi Pinceszövetkezetet tizenvalahányan lapították, azóta sokan kiléptek, ami sejteti, hogy valami probléma van. Pedig lehetne jól is működtetni ezt. A metszés kivételével szinte minden közös volt: talajmunka, permetezés, feldolgozás, stb. Van két jó minőségű prése is a szövetkezetnek. A borászat kezdeti fázisáig van lehetőség jól közösködni a szövetkezetben. Volt egy induló vagyon, továbbá a bevétel egy részét visszaforgatták gépesítésre. A gazdaság vállalta, hogy ha kell, el is adja a mustot, szőlőt vagy a bort. Közös pince is van, a közös folyóbor eladásból a tagok jutalékot kapnak. A tagok között volt kis és nagy is. A nagyobb tagok a közös mellett saját útjukat is járták (pl. Klément György, aki ma nemcsak hegybíró, hanem a szövetkezet elnöke is), több lábon álltak.

A pinceszövetkezet kb. 8 ezer hl bort ad el, én 80-at. Ők folyó borban mozognak, én palackosban. Más dimenziók vagyunk. Adnak el továbbá mustot is kamionszámra. Nem kell vele dolgozni, a szüret után aznap este vagy másnap már el is lehet adni, cserében viszont kicsi lesz rajta a haszon.

Együttműködés a szövetkezeten kívül- monori jópélda. A szövetkezeten kívül nem jellemző mifelénk az együttműködés, saját palackozóm van, a közösködés nem működne. Vannak azért jó példák is a környéken, például a fiatalok a közeli Monoron bámulatos dolgokat csináltak. Itt található az ország legnagyobb pincefaluja: a XX. század elején 900 bejegyzett pince volt, jelenleg kb. 60 üzemel, tíz évvel ezelőtt 20 volt. A Monori Borút Egyesület is szövetkezési forma, 5-6 agilis fiatal. A helyi borrenddel együttműködve csináltak egy kirándulós borútat a szőlőben, ahol jót lehet túrázni, a

pincemegállóknál pedig bort kóstolni. Vannak közös rendezvényeik, már januárban (forraltbor és gasztro): 15 megállónál a pince mellé étterem is kivonul, hol ingyen lehet fogyasztani - ha megvetted a hatezer Ft-os belépőt. Cegléd környékén pünkösdi bortúra létezett, de ma már nem működik sajnos Itt sem volt konszenzus. Két magyar, három világnézet. Mindenki járja a maga útját. Monoron nyáron, a főtéren szerveznek fröccs szombatokat, zenekarral, fesztivál jelleggel. Azon kívül pedig, minden héten valakik nyitva vannak, van „ügyelet”. Szerveznek sportversenyeket, van egy saját arculatuk.

Minőséget rombó versengés. A környéken nincs klasszikus minőségi verseny. Sajnos érdemben megbuktak a borrend minőséget pártoló kezdeti elképzelései, mindenki „kalózkodott”. A mai napig nem könnyű eladni a folyóboromat, mert a többiek sokkal olcsóbbak – igaz a minőség is más, nálam a folyóbor is palackos szintű, csak a csomagolás más. Hogy miért olcsóbb a szövetkezeti folyóbor? A gépi szüretelésű, mindenféle dolgokat bedaráló kombájn ugyan tízszer gyorsabb a kézi szedésnél, s így olcsóbb, viszont, ha nem tuti az ültetvény, akkor a rázás miatt sok minden belekerül a szalagra: reggeli harmat miatt 10% víz, ha szárazság, akkor por, amit végül le lehet tisztítani, de emellett lehet ott madárfészek, gyíkok, a gyomok magjai. A 80 fokos, forró fém csillében gyorsan megbarnul a bogyó, emiatt ötszörös kén mennyiség kerül bele, hogy letisztítsák. A környéken levő 230 hektárból 200 hagy kívánnivalót maga után.

A környéken eleinte nem szerettek, mert amikor én szőlőt veszek a boraimhoz, akkor feltételeket szabtam: segítettem metszeni (ezzel szabályozva a terméskorlátozást), zöld szüretet csináltunk (a kifakadt rügyekből is levágtunk néhány fürtöt), és én mondtam meg, hogy mikor van a szüret (nem akkor, amikor ráérnek a rokonok). Kézi szüret kisméretű ládákkal, a hajnali kezdés után 11-kor befejezzük a munkát, hogy ne melegedjen fel a szőlő, szép haragoszöld legyen a must. Amiért pedig kedvelnek a környéken, hogy már tavasszal megmondom, hogy 15-20%-kal többet fizetek készpénzben az irányadó felvásárlási árnál. Egyébként a felvásárló határozza meg az árat a gazda felé: a bevétel egy részét vissza kell forgatni a szövetkezetbe, a másik részét pedig az év végén kapja csak kézhez.

Közös cserszegi? Máshol van sok példa borvidéki közös borra és márkanévre: Balaton bor, Egri Csillag, PhÉrték, Fuxli. Nálunk ilyen nincs, pedig a cserszegit fel lehetne így futtatni egy közös, reprezentatív borrá (még akár a termelők nevét is fel lehetne tüntetni a címkén). Országos szinten rangja van a cserszeginek.

Az interjút lejegyezte Tóth Tihamér,

2021. augusztus 5.