„Egy jó borász sem teheti meg, hogy ül a babérjain” - Interjú Gere Attilával
Rivalizálás. Én sose éreztem, hogy itt Villányban „rivalizálnánk” egymással. Aki jobban pörög, annak jobban megy. Én szeretek beruházni, alkotni, a régit felújítani, elkölteni a pénzt. Van, aki egyszer a maga nyereségén lerakta az alapokat, megvan a 20-40 ezer üveg bora, de nem annyira pörgős az élete, mint a miénk. Itt helyben mindenki versenytárs, aki palackos bort készít. Mi 1987-ben kezdtünk palackozni, ’91 óta nem is adunk el folyó bort.
Új borászati cégek belépése. A nem helyi családokból lett borászatokkal jellemzően nem volt gond. A Wunderlich cég tulajdonosa persze nincs itt sokat, a megbízottak dolgoznak, a pincészet azóta Jammertal név alatt üzemel. A Sauska Krisztiánnal minden rendben van, készítettem is neki korábban bort, amikor még csak ismerkedett Villánnyal. El kell ismerni, hogy nagyon jó borokat készít. Ez pedig a borvidék hasznára válik. a magyar piacon persze konkurens ő is, de az nem piac, ahol ketten-hárman vagyunk. Ha vagyunk ötszázan, akkor adunk a fogyasztónak lehetőséget, hogy válasszon. Sokat megkóstolnak, ki tudja választani az ízlésének megfelelő borokat. Egy piac másként nem tud működni. a mesterséges ármegállapítás is ezért bolondság.
A verseny dimenziói – az ár. A versenyben az árnak nincs meghatározó szerepe. A borkereskedők adják el a borainkat éttermekbe, boltokba. Ha valaki túl alacsonyan adja el, a versenytárs kereskedők egyből elkezdenek panaszkodni, hogy hogyan történhet ez – ilyenkor nem tudunk mi tenni (mi nem adunk árkedvezményt). A mi érdekünk végül is az, hogy jól fogyjon a borunk.
Helyi szinten sincs konszenzus az árakról, versenyhelyzet van, a minimum ár visszafogná a versenyt. Mindenki úgy áraz, hogy annyit kapjon a borért, amire azt értékeli, illetve amennyiért hajlandók megvenni. Szerintem Villányban jól működnek a dolgok, ár-érték arányban jól állunk. Lehet, hogy valamivel magasabbak az árak, de mi igyekszünk magunkat a külföldi jó borokhoz viszonyítani. Egy tízezer forintos Kopár minősége megfelel egy háromszor annyiba kerülő hasonló nyugati borénak.
Fejlesztés. Egy jó borász sem teheti meg, hogy ül a babérjain. Ezek nagy buktatók lehetnek, a siker elkényelmesíti az embert. Mi, vevők olyanok vagyunk, hogy mindig akarunk valami újat: vagy megjelenésben, címke váltás, újfajta borok. Most már a gyerekek (Andrea lányom és vőm, Kristóf) felügyelik az újdonságok bevezetését, mindezt a szálloda mellett. Megbízok bennük, lassan nekik kell átvenni a stafétát.
Borturizmus. A panzió, éterem, borászat egymással összefügg. 1991-ben nyitottuk a panziót, Harkány közelsége miatt már a nyolcvanas években is volt bortorizmus. Megittak néhány pohár bort, megtöltötték a kannát, de aztán elmentek. Aki viszont a Crocus-ban száll meg, az nyilván a mi borainkat kóstolja, így ez egyfajta marketing központként is működik.
Baráti együttműködés. A villányi „ötösfogat” borász, Tiffán Ede, Bock, Gere Tomi, Polgár Zoli, s jómagam nagyjából együtt, hasonló utat jártunk be. Hál’ Istennek ma is jó a kapcsolat közöttünk. Korábban persze több időnk is volt egymásra: Polgár Zoli kivételével mi négyen asszonyostul több nyugati körutat tettünk, meglátogatva több híres chateau-t. Mára már nekünk is jó külföldi kapcsolatrendszerünk van. Volt példa arra is, hogy 1996-ban két Magyarországon tanuló francia diák ide is lelátogatott, s egyikük most az egyik legnagyobb chateau birtokigazgatója. Ha már van ismerettség, beljebb is visznek a pincébe.
Európai elismertség. Mára már nincsenek nagy különbségek. Sikerült technológiában is utolérni a neves nyugati borászatokat. Járnak hozzánk is sokan külföldről bort kóstolni. Az Auchan vezérkara nagyon kedveli például a Kopárunkat. A minőséggel már nem kell szégyenkezni. Ha nem lett volna nálunk a törés, a világ élvonalába tartoznánk. Az első világháború előtti Nagy-Magyarország a második legnagyobb bortermelője volt, az egész országban termeltük a bort és vittük a világ minden részébe.
Részt vettünk jó néhány kiállításon, de nem volt sok értelme. Az eladásaink 9-10%-ra megy külpiacra. Az országmarketing sem a legmegfelelőbb. A belga kereskedőnk, aki korábban sommelier volt, sok vaktesztet csinált a kuncsaftjainak, akik rácsodálkoztak: a magyar borok a világ nagy boraival is felveszik a versenyt. Nem nagyon van azonban olyan kereskedő, aki felvállalta volna, hogy plusz munkával piacra visz néhány magyar bort. Az is nehézség, hogy nagy mennyiség kell a jó minőségű borból. Nálunk most az a trend, hogy a felső kategóriás borokból tudunk külföldre eladni. Sok helyen van kiskereskedőnk, Németországban pl. egy házastárs foglalkozik a borainkkal, az online nagykereskedelem jól működik. Kínában, Thaiföldre voltak eladásaink.
Lehetne erősebb az országmarketing. Jó megoldás lett volna akár egy borvidék szintű, akár egy ország szintű marketing támogatás. Nálunk, Villányban egyébként évente 45-50 millió Ft összejön helyi marketingre. Ha jól tudom, ilyen csak nálunk van az országban Ez már jó alap arra, hogy állami támogatásokra tudjunk pályázni. Az ország szintű marketinget egy-két országra kellene koncentrálni, megkeresve a legjobb helyi kereskedőket, például Lengyelországban. Most 1 Ft/litert fizetünk országmarketingre, ehhez az állam hozzátesz 2.-Ft/litert, de ez országmarketingre kevés.
Minőséget védő önkorlátozások. A prémium borból 60 hl, a super prémiumnál csak 35 hl bor termelhető hektáronként. A classiscus esetében ez 90 hl/hektár. Ezek villányi hegyközségi, minőséget védő korlátozások - ez az önrendelkezés a hegyközség lényege. A bortörvény keretei között engedékenyebbek nem, szigorúbbak viszont lehetünk (pl. a bortörvény 100 hl/hektárt enged meg). Az emberek ezt jól fogadták, nincs probléma az eladásokkal, pedig ’90-től majdnem a duplájára nőtt a termőterületek nagysága. Az egyszerűbb borászok érdekeit is szem előtt tartva megengedtük, hogy az kékoportóból 100 hl/hektárt termeljenek.
Azt, hogy ki mit telepít, maga dönti el. Az új telepítések is engedélyezettek – van még olyan terület itt Villányban, ami most akácos-erdős, pedig korábban szőlő volt. A teljes rekultiváció és átminősítés után ismét szőlőt lehet ültetni, 50%-os az állami támogatás. Ha jól tudom, évente 1%-ot lehet növelni, kb. 600 hektárt az uniós szabályok alapján. Az újra telepítésnél nincs ilyen korlát.
rszabályozás. A HNT éves szőlő felvásárlási ár listáját elsősorban az Alföld miatt hozták be (ami egyébként a legnagyobb borvidék). szégyenteljes, hogy egész évi munkáért 50-70 Ft-ot kapnak az emberek. Villányban minimum 120 Ft, nálunk 150-250 Ft a szőlő ára. Az alacsonyabb kategóriájú borhoz a szőlőt mindig is másoktól akarom felvásárolni, Fontos, hogy megéljenek a szőlőtermelők, nehogy kivágják a szőlőt. Így neki is van a munkahely mellett egy kis plusz bevétele. Ahol nincs ilyen hosszútávú látásmódja a borászoknak, ott lehet, hogy jól jön a minimum ár szabályozása.
Közös, „fiatalos” marketing. A Villányi Bormarketing Műhelybe már a mi gyerekeink dolgoznak, szervezik a borvidék marketingjét, mi, a borvidéki tanács csak az áment mondjuk rá. Ez a legjobb példája a helyi összefogásnak. Volt egy Borút Egyesület is, aki kitalálta, sajnos már meghalt, azután rosszabb lett a helyzet. Eleinte a borvidék finanszírozta, ma már a borvidék a tulajdonos. A borút tud pályázni, a borvidék nem. Van két állandó alkalmazott is, a non-profit Kft. emberei csinálják a borút dolgait, de a kft. keretein belül. Örülök, hogy a fiatalok jól teszik a dolgukat, nem kell beleszólnom. Néha elmondok egy-két dolgot, de ha nem hallgatják meg, úgy is jó. Kockázat, veszteség nélkül nincs győzelem, ezt nekik is meg kell tanulniuk. A rosszra nem szabad gondolni, ha mégse jött be az ötlet, akkor pedig egy tapasztalattal gazdagodtunk.
Együttműködés - Villányi Franc. Az összefogás kapcsán nagyon jó gondolat volt a cabernet franc előtérbe állítása. Az Eredetvédelmi Bizottság elnökeként én is látom a statisztikákat, melyek szerint a franc eladása szépen megy felfelé. Ez egy új színfolt a piacon, korábban a cabernet sauvignon volt a mindenki által ismert. A novemberi Franc konferenciák jó hírét viszik a villányi bornak. A második évben már hat ország (bolgár, szerb, horvát, román, olasz, török is) képviseltette magát (tavaly, az utazási nehézségek miatt csak magyar francok voltak). Az eredetvédelmi szabályok védik a kategória minőségét. Csak a francnál létezik a super prémium kategória (az összes többi szőlőfajtánál csak prémium lehet).
Szövetkezet. A régi magyar közmondás szerint „közös lónak túros a háta”. Amit sajnálok, hogy a szakcsoportot, mint egyfajta szövetkezetet nem tudtuk átmenteni. Akkoriban egy 7-8 fő bizottság döntötte el, ki mennyit kap a boráért (azaz megcsinálták a különbségtételt), ezeket összevásárolták, Verpeléten töltötték le, kapott egy közös címkét, egy közös nevet (Wéber Ádám pincéjéből), ami kifejezte, hogy ez nem kombinátos, hanem privát bor. Ez is csak akkor működött volna azonban, ha van egy jó vezető, aki intézi a dolgokat, tárgyal a kereskedőkkel, pörgetné az üzletet.
Közös bor? Egyszer álltunk össze, Bock József, Tiffán Ede és a két Gere, hogy a Milleniumra egy közös bort készítsünk. Ebből sem lett sok palack, úgy 16 hektoliternyi. Szerintem pótcselekvés egymás borait összeöntögetni. Van nekem komoly borom, mitől lesz komolyabb az ötünk közös bora?
Az exportnál a nagyobb mennyiségi elvárások indokolhatnának ilyesmit, de az sem könnyű, nehéz lenne például közös nevet találni. Ha csak a borvidék nevét írjuk rá, az rossz minőséget fog sugallni. Próbáltunk egyszer kínai exportra egy közös bort készíteni, azonos minőségű borokat adott volna össze tíz borász. A Csányi Borászatnál lett volna betárolva, ott voltak nagy méretű tartályok. Sajnos ez az üzleti lehetőség sem jött létre, mivel e leendő vevő visszalépett.
Közös üvegbeszerzés? Mindenki szeret saját kiválasztású üveggel dolgozni.
Összefogás a szőlőtermelésben? A szőlőtermelés kapcsán is a szervezéssel lenne a probléma. A gépi munkát mindenki maga csinálja. A kézi munkára alakultak vállalkozások, 20-30 emberrel járják körbe a szőlőket. Mi még kézzel szedünk, de nem tudom, meddig lesz elegendő ember. Az újabb gépek már jó minőségben tudnak szedni, de azért a kézi szedésnek nincs párja. A Csillagvölgyben[2] 80%-ban már gép szüretel.
Együttműködést gátló támogatási konstrukció. Az ilyen drága gépeknél szóba jöhetne az összefogás. Van például egy siklósi termelőnk, akitől sok szőlőt veszünk. Ő 25 milliót rááldozott volna egy kombájnra, hasonló összeget raktunk volna hozzá a két borászat részéről (Csillagvölgy és Gere). Azon bukott el a kezdeményezés, hogy nem tudtunk állami támogatást kapni, konzorcium ugyanis nem pályázhatott. Pedig már a tárolásában és a szervizben is megegyeztünk egymással. Ez egy előrevívő dolog lett volna, sajnálatos, hogy a támogatás kiírói nem gondoltak erre.
Tulajdonos kontra alkalmazott. Villánynak az is sajátossága, hogy ide nem tud turista úgy bejönni, hogy a pincék zárva lennének.[3] A borászatok többsége nyitva van, ott dolgoznak a tulajdonosok. Nem elég a színtiszta hatékonysági szemlélet, ezt szívvel-lélekkel kell csinálni.
Az interjút lejegyezte Tóth Tihamér
- augusztus 26.
[1] Az interjú a Project Nr - 611050-EPP-1-2019-1-HU-EPPJMO-CHAIR számú Jean Monnet Chair program alatt folytatott kutatás keretében született.
[2] Az elsősorban fehér és rozé borokra fókuszáló Csillagvölgy Pincészet 50%-ban Gere Attila tulajdona.
[3] Ezt magam is tudom igazolni: két neves borászhoz is be tudtam jutni interjút készíteni úgy, hogy – meglehetősen udvariatlanul – előtte csupán két nappal hívtam fel őket telefonon.
